Először fordul elő a kecskeméti repülőbázis életében, hogy nem egy pilóta lesz a parancsnoka. Gróf Gergely ezredest két év után Könczöl Ferenc ezredes váltja, aki szinte egész pályafutása során a légvédelmi rakéta fegyvernem területén volt szolgálatban. Már önmagában ez is szokatlan dolog, az elköszönő parancsnok beszédére pedig joggal alkalmazhatjuk akár a példátlan jelzőt is. Gróf Gergely többek között felidézte, 2023 tavaszán milyen furcsa körülmények között tudta meg – egy emailből, két nap késéssel -, hogy leváltották elődjét, Ugrik Csaba dandártábornokot, őt pedig kinevezték parancsnokká. „Gyakran az ‘ami a szívemen, az a számon’ elvet alkalmazva kimondtam, amit gondoltam. Nem bírtam az igazságtalanságot és ennek hangot is adtam szóban vagy írásban. Én azt tanultam – mert az eddigi parancsnokaim azt tanították -, hogy a repülőgépeknek levegőbe kell emelkedniük, és az ezred, bázis vagy dandár teljes állományának ezért kell dolgoznia” – jelentette ki a volt parancsnok. Böröndi Gábor vezérkari főnök arról beszélt, azt várja el az új parancsnoktól, hogy „ne legyenek privilegizált, vagy kevésbé fontos beosztások, az őrkatona, a vadászpilóta, a szállító és a műszaki pont ugyanolyan fontos”. Részletes beszámolónk az ünnepségről.
Csak a helyi és a honvédségi sajtót hívták meg a kecskeméti repülőbázis, hivatalos nevén az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoki beosztás átadás-átvételi ünnepségére. Az eredeti dátum január 17-e lett volna, de aztán szerkesztőségünk is értesítést kapott arról, hogy változik az időpont Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök „elfoglaltsága miatt” január 22-ére.
Gróf Gergely alezredes 2023. február közepétől volt a kecskeméti repülőbázis parancsnoka, Ugrik Csaba dandártábornokot váltva. Akkor egy portré interjú keretében szerettük volna személyét és terveit bemutatni, de nem kaptunk rá lehetőséget a HM-től. Érdekesség, hogy anno még a bázis Facebook-oldala sem számolt be kinevezéséről, a katonai sajtó pedig törölte erről szóló tudósítását. Mindezt 2023 tavaszán meg is írtuk.
Egy kormányrendelet szerint 2023. január 1-jétől a honvédségnél „az állomány tagjának szolgálati viszonya felmentéssel abban az esetben is megszüntethető, ha a 45. életévét betöltötte, és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idővel rendelkezik”. A hírek arról szóltak, hogy ez alapján 2023 elején több mint száz főtisztet és tábornokot mentettek fel a Magyar Honvédségnél. Szalay-Bobrovniczky Kristóf tárcavezető mindezt a fiatalítással indokolta. „Hogy Ugrik Csaba dandártábornoknak, a kecskeméti reptér volt parancsnokának is a rendelet miatt ért-e véget a katona pályafutása, pontosan nem tudható, de azért sejthető” – állt akkori cikkünkben, miután 2023 februárjának elején kipattant, hogy felmentették őt is.
Mindezt csak azért elevenítjük fel, mert az ország egyik, ha nem a legfontosabb katonai alakulatánál a parancsnoki tisztségben történt furcsa váltás körülményeire Gróf Gergely ezredes is kitért elköszönő beszédében.
























1 / 24
Parancsoki átadás-átvétel a kecskeméti reptéren
Az ezredes nem egészen két évig volt parancsnok – a mai átadás-átvételi ünnepségen elhangzott, 2025. január 1-jétől már nem ő vezeti a bázist, hanem Könczöl Ferenc ezredes. Ő évtizedekig a légvédelmi rakéta fegyvernemnél szolgált különböző beosztásokban, egyre feljebb lépve a ranglétrán, mígnem – ugyancsak 2023 februárjában – az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred parancsnoki tisztségéből áthelyezték az MH Légierő Parancsnokságra, ahol ő lett a megbízott parancsnok.
A hagyományoknak megfelelően a szerdai ünnepségen a távozó parancsnok átadta az alakulat csapatzászlaját utódának, majd mindketten beszédet mondtak – harmadikként pedig a vezérkari főnök.

Gróf Gergely: „misztikumként tekintettem a pilótákra”
„Nem vagyok könnyű helyzetben” – jegyezte meg beszéde elején Gróf Gergely. Az ezredes egészen gyerekkoráig visszament, hogy személyes emlékeit is felidézve elmagyarázza, milyen sokat is jelentett számára az alakulat parancsnokának lenni.
„Én is katona családból származom. Édesapám több mint negyven évig szolgálta a magyar honvédséget és a repülést. Gyerekként a nyarakat minden évben a kenesei honvéd kempingben töltöttem. Ott volt szerencsém találkozni, megismerkedni az akkori kor pilótáival, akik szintén ott nyaraltak a családjukkal. (…) Egyféle misztikumként tekintettem rájuk, főleg amikor 1987-ben velük együtt nézhetem a klubhelyiségben a Top Gun első részét egy huszadik másolatos VHS-kazettáról. Valószínű, hogy ez volt az egyik mozgatórugó, hogy én is erre a pályára lépjek” – fogalmazott.

A jelenre rátérve kijelentette: „a változások és a meglepetések korát éljük”. Mint szavaiból kiderült, meglepetésként érte, majdhogynem letaglózta a pillanat, amikor kinevezték a pozícióra. Értette, hogy miről van szó, de napok kellettek, míg végre tudatosult is benne és a kinevezés átváltott számára megtiszteltetéssé.
Szavai szerint 2023. február 3-án, péntek délután már a munkaidő vége felé még egyszer ránézett a számítógépére, mielőtt kikapcsolta volna.
„Ekkor vettem észre, hogy pár perccel korábban befutott egy levél, amelyben az akkori elöljáró (nevet nem mondott – csak tényként rögzítjük, hogy akkor még Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy volt a vezérkari főnök, akit 2023 áprilisában Novák Katalin akkori köztársasági elnök váratlanul azonnali hatállyal felmentett – a szerző) tudatta velem, hogy február elseje óta már én vagyok a bázis parancsnok. Magyarul már két napja kinevezésre kerültem, de ezt a rendszer elfelejtette szóban közölni velem, így mentve a menthetőt elküldték emailben. Még egy telefonhívás sem érkezett. Történt mindez akkor, amikor a borítékosztogatások idejét éltük és így tudatták a katonákkal, ha változás lesz. Gyorsan telefont ragadtam, mivel tudtam, hogy az akkori bázis parancsnok úr, Ugrik dandártábornok úr még bent van és felhívtam, hogy nézzen már a leveleire, én pedig szaladok át hozzá rögtön. Nagyjából vele is egyidőben közölték, hogy két napja már nem ő a parancsnok. Emlékszem, csak ültem az irodájában – ami már az én irodám volt, ami már Könczöl ezredes úr irodája – és próbáltuk emészteni, hogy akkor most mi is van. Egyikünk részéről sem volt egy felemelő érzés, ott abban a pillanatban. Ami azután következett, az is felért egy stand up komédiával, mert hivatalosan kifelé ezt nem lehetett még megszellőztetni, se média, se újság, se átadás-átvétel és a parancsnok váltás ünnepélyes ceremóniája is csak hetekkel később következhetett” – beszélt a jelek szerint benne igen mély nyomokat hagyó napokról-hetekről Gróf Gergely (az ünnepségen egyébként Ugrik Csaba is jelen volt).

Szerinte a változásokra illik a katonai berkekben gyakran használt mondás, hogy „sietünk, hogy várhassunk, és várunk, hogy siethessünk”.
„Szerencsére már a mostani parancsnokváltás mindenki már előre értesült, ami várható, volt idő felkészülni az eseményre” – mondta, majd hozzátette: habár Könczöl Ferenc ezredes már két hete regnáló parancsnok, de csak most értek az átadási folyamat végére.
„Azért is a változások korát éljük, mint mindig, mert két év alatt két vezérkari főnök és harmadik légierő parancsnok vagy a légierő vezetéséért felelős elöljáró jutott. Egyben történelmi pillanat is a mai, mert a repülődandár vezető pozíciójában először köszönthetünk egy olyan elöljárót, akinek az elsődleges szakmája nem a repülés. Viszont mostantól, ha szeretné, ha nem, az lesz” – folytatta beszédét Gróf Gergely elköszönő parancsnok.






