Kambodzsa nem fog többé nyugodni hagyni. Az újságíró egyik legfontosabb eszköze az élmény, és igazán örülünk, ha azt valóban erős, tartós és kitörölhetetlen anyagként hozzuk magunkkal. Kambodzsa lélekemelő és megterhelt, gyönyörű és nehéz; ez a kettősség azonban súlyosabbnak és nyomasztóbbnak tűnt a valóságban, mint az utazás előtt arról olvastam, vagy amit ázsiai útjaim során eddig tapasztaltam. Virágzóbb és tragikusabb története kevés népnek van, mint a khmereknek.
Történelmük mutatja, hogy nincs egyenes vonalú társadalmi fejlődés, mert hiába tesszük egy sorba az angkori civilizációt a világtörténelem nagy kultúráival, ha a khmer nép – máig érthetetlen – nagy öngyilkossági kísérletében csaknem hárommillió honfitársukat mészárolták le alig öt év leforgása alatt a hetvenes évek második felében. Innen kellett újrakezdeniük. Kambodzsa egyike azoknak a helyeknek, ahol a dolgok újratanítanak.
Kétrészes útibeszámolónkban Vietnám után, melyről előző cikkünkben írtunk, most Kambodzsába utazunk.
Templomhegyek birodalma a dzsungelben – Angkor
Három tucatnyi utassal a fedélzeten, légcsavaros repülőn hagytuk el december 26-án késő délután a ragadós meleg Saigont, s az egyre felkapottabb nevű város, Siem Reap-ba indultunk. Itt van Angkor ősi városának új repülőtere, és innen indulnak bérelt tuk-tukkal, motorral, autókkal a romtemplomok legmodernebb mai felfedezői.
Ez az elsüllyedt civilizáció, ahol máig csaknem 1000 templomot és szentélyt tártak fel, a 15. században „veszett el” az emberiség szeme elől. Az őserdő ezután lassan benőtte a lótuszrügy alakú tornyokkal díszített templomhegyeket, s épületeit, kapuit, csarnokait átszőtték a monszunerdők 30-40 méter magasra törő óriás fügefái. A város hírét a legendákon kívül csak a helyi khmer családok őrizték évszázadokon át, míg az Indokínát őrző francia gyarmatosok fel nem fedezték újra a 19. század közepén. Siem Reap alig volt akkor több egy falunál, mely onnantól kezdett el nőni, mikor elkezdték kiszabadítani a fák fogságából a faragott kőtemplomokat. Ez egészen az 1960-as évek végéig tartott, amikortól a polgárháború, és az amerikai-vietnámi háború egyre távolabb tartotta a turistákat.
1 / 7
Az ősi Angkorban / Fotó: Falusi Norbert
Ma a Kecskeméttől valamelyest nagyobb Siem Reap gazdasága elsősorban a turizmusra épül, és az Angkorba érkező vendégek kiszolgálására, bárokkal, utcai és divatos éttermekkel, szállodákkal, kézműves üzletekkel, kávézókkal, motorkölcsönzőkkel. Jól és kevésbé jól, de egyre több helyi beszél angolul, akik szívesen mesélnek Kambodzsáról, Indiana Jones-hoz hasonló kincskeresőkről, és adnak hasznos tanácsokat, mint ezt tette sofőrünk a reptérről bevezető úton.
Populáris korunkban Angkor a népszerűségét mégis inkább az amerikai filmiparnak köszönheti, ugyanis a Ta Prohm-templomban, ismertebb nevén a Tomb Raider-templomban forgatták Angelina Jolie főszereplésével a Lara Croft: Tomb Raider című filmet még 2001-ben. Az Instagram turisták száz fotón át is pózolnak, hogy legalább egy tökéletesen sikerüljön Angkor egyik leglátogatottabb templománál, melyre a régészek 1860-ban találtak rá az őserdő mélyén.
Angkor a templompiramisok letűnt országa, melynek meghatározó vallása a hinduizmus és a buddhizmus volt, falai között könyvtárak, templomok és szentélyek működtek, falain kívül több tízezren éltek falvakban. A felfelé törő, kolosszális sziklavárosrendszer a 9. és a 13. század között épült, de lakói – a belső és a külső harcok, s az öntözőrendszer összeomlása miatt – a 15. század körül elhagyták. Mikor évszázadokkal később a világ megismerte Angkort, csak úgy emlegették, mint a dzsungelbe süllyedt Atlantisz és India Bábel tornya. Valóban ilyesmit éreztünk mi is, amikor napi 7 dollárélt bérelt Honda Scooper motorunkon, reggeltől estig, három napon át, 30 fokban az óriási, ősi, legendás fák árnyékában tekeregtünk Angkor csodálatos templomai között.
Angkor voltaképpen a vízözön civilizációja, egykori lakói évenként megélték az áradást és a világ – mint szárazföld – megteremtését. Mindez úgy jelent meg a templomok és a városok építésekor, hogy azokat széles – vízzel telt – várárokkal vették körül; az univerzumot a világtenger határolja ugyanis az indiai mitológiában. A faragott falakon a khmerek dicsőséges csatái elevenednek meg, elefánton vonuló királyokkal, óriás halakkal és teknősbékákkal, a világegyetemet rombolásba táncoló Sivával. Kitörölhetetlen látványt nyújtanak Angkor Thom négy égtáj felé néző kőarcai, a háromfejű kőelefántok, a forróságban hűvöst nyújtó hosszú galériák, a kertekben árnyat adó gigantikus méretű fák. A naplemente Angkor Watban kihagyhatatlan látványosság, ahol alig 15-20 percig tart a csoda, amikor a verőfényes nap – aranysárga megannyi árnyalatán át – átadja helyét az estének, és a homokkőből épült tornyos épületegyüttes árnyékba borul.
Angkor magába roskadó múltját az egymásra borult hatalmas, díszes kőtéglák, a beomlott kupolák, a kidőlt vöröskőből épült falak jelenítik meg. Ennél is nagyobb és gyorsabb pusztítást okoz a műemlékekben a klímaváltozással együtt járó savas eső, melyek lassan elmossák a kőszobrok finom vonásait, örökre eltüntetve Angkort őrző arcait.
Hotel Busz
Kambodzsában viszonylag egyszerű a közlekedés; motorkölcsönzésre kiváló, mert nemcsak olcsó, de a Vietnámban látottak után nyugalmas is. A városokban rendelkezésre áll a tuk-tuk, amit a Grab appon könnyen találunk. A motoros riksák szintén megfizethetők és kényelmesek is, bár a félreértések elkerülése érdekében elengedhetetlen, hogy az utazás megkezdése előtt megbeszéljük a viteldíjat. Hosszabb belföldi távolságokra opció a repülő, de népszerűbb és jóval olcsóbb az éjszakai alvóbusz. Rázósabb, lassabb és kisebb ugyan, hiszen az egy, illetve kétszemélyes hálófülkéket nem európaiakra méretezték; és a Siem Reap – Sihanoukville közti 520 kilométert, esti hetes indulással, 13 óra alatt rázkódtuk végig összesen 15 ezer forintért. Az pedig teljesen normális ott, hogy a posta szerepét is ellátta a Hotel Busz: az egyik éjszakai megállóban, amikor leszálltam nyújtózni, a jármű alsó rakodó terébe – néhány dollár ellenében – két motort is bezsuppoltak.
Kambodzsa hivatalos pénzneme a Riel ugyan, de mindenhol automatikusan amerikai dollárban mondják, mi mennyibe kerül – vásárláskor dollárt és rielt egyszerre adnak vissza. Az árak, az éttermi és a szállodai szolgáltatások egyébként hasonlók, mint Vietnámban – a turistás helyek némileg magasabbak. De itt is kapni mindent is. Árulnak például benzint literes palackokban a motorosoknak az útmenti gyümölcs és üdítőital árusoknál.
Színes, szagos, szélsőséges trópus
Kambodzsa ma kulturális, történelmi, kulináris és szívmelengető élményeket kínál, amikor az óriás fákkal benőtt ősi templomhegyek birodalmában, meseszép pagodákban, s szilveszterkor a pálmák árnyékában Koh Rong sziget fehér homokos partján sétálunk. És olyan az alföldi ízektől merőben eltérő zamatú, formájú, és szagú gyümölcsökkel megrakott piaci standok között lépegetünk, mint a rambután, a licsi, a durián, a sárkánygyümölcs.
1 / 5
Koh Rong a még valamelyest érintetlen trópusi sziget / Fotó: Falusi Norbert
