Az oroszok mindig tartották a szavukat? (vélemény)

„Az oroszok mindig tartották a szavukat,” jelentette ki a magyar miniszterelnök az amerikai szélsőjobboldali megmondóembernek, Tucker Carlsonnak.

Carslon a legutóbb az oroszországi kirakat-riportjaival és alákérdezős interjúival vált köznevetség tárgyává. Ezekben olyannyira sikerült kritikátlanul átvennie az orosz propagandát és olyan csilivili képet mutatni Putyin birodalmáról, amire még a KGB-sek is csak elégedetten csettintettek. Szóval az nem meglepő, ha Carlson Orbánnak ezt a kijelentését is lelkesen elhiszi. De mi, akik egy kicsit is ismerjük a térségünk történelmét, leginkább félve nézünk fel a plafonra: vajon nem szakad-e le egy ilyen bődületesen nagy hazugságtól?

Kíváncsi vagyok, mit szólnak például Maléter Pál leszármazottai, amikor azt hallják, hogy „az oroszok mindig tartották a szavukat.” Mint Nagy Imre által kinevezett honvédelmi miniszter, Maléter a tisztjei figyelmeztetései ellenére is eleget tett az oroszok meghívásának 1956. november 3-án, és tárgyalóküldöttség tagjaként elment a tököli szovjet főparancsnokságra. Ahol azonnal letartóztatták. Jeltelen sírja mementója lett az oroszok szavahihetőségének.

De hát a Orbán úr szerint persze a történelem az smafu. Az említett beszélgetésben kijelentette Calrsonnak azt is, hogy „a két nép történelme, azt hagyjuk a történészekre, és találjuk meg az értelmes együttműködés módját.” Hát igen, kit érdekel a magyar történelem? Kit érdekel, hogy mindkét szabadságharcunkat oroszok verték le? Ki emlékszik már arra, hogy egy bizonyos Orbán Viktor nevű fiatalember éppen azzal robbantotta be saját politikai karrierjét, hogy „az ideiglenesen hazánkban állomásozó” (újabb szószegés!) orosz csapatokat kivonulásra szólította fel egy bizonyos Nagy Imre temetésén? Valószínűleg csak a történészek, mint én. Spongya rá!

A Monty Python klasszikusában, a Gyalogaloppban van egy jelenet, amikor a hős de zord lovag halomra gyilkolja a násznép férfi tagjait, a vőlegényt, a király fiát, és a menyasszony apját. De a király nem hagyja zavartatni magát. Máris meglátja a lehetőséget, és hozzá akarja adni a lovaghoz a megárvult és megözvegyült lányt: „Csendet, csendet! Nem siratóünnep ez, hanem vidám lakodalom. Kár lenne pörlekedni, áskálódni azon, hogy ki ölt meg kit!” Nos, a miniszterelnök engem erre a királyra emlékeztet.

No de komolyra fordítva a szót: hagyjuk akkor a vérzivataros történelmünket a történészekre. Nézzük akkor meg azt, hogy vajon mennyire lehetett megbízni az oroszok szavában csak a legutóbbi időszakban, a jelenlegi háborús konfliktus tekintetében.

Ott van például az 1994-ben nagy csinadrattával aláírt Budapesti Memorandum. Ebben az oroszok kötelezettséget vállaltak arra, hogy tiszteletben tartják Ukrajna területi integritását azért cserébe, hogy Ukrajna lemond a nukleáris fegyvereiről. Ukrajna nem kis kockázatot vállalt ennek az egyezménynek az aláírásával, aminek a betartására az amerikaiak adtak garanciát. Sajnos az ukránoknak is a saját kárunkon kellett megtanulniuk, hogy mennyit is ér az oroszok írott szava – és mennyit is ér a garancia, amit kaptak.

2014-ben, amikor azonosító jelzés nélküli zöld uniformisba öltöztetett orosz katonák törtek be a szuverén Ukrajna területére, a Krímbe, az oroszok szavukat adták, hogy semmi közük az egészhez. Vlagyimir Csizlov, Oroszország EU nagykövete a nyugati sajtóban kijelentette: „Egyáltalán semmilyen katonák nincsenek a Krímben, legalábbis orosz csapatok biztosan nem.” Még miután már egyértelmű bizonyítékok láttak napvilágot az orosz hadsereg közvetlen beavatkozásáról, Putyin a szokásos KGB-s pókerarcával még mindig váltig tagadta ezt. Szergej Sojgu honvédelmi miniszter egyenesen teljes nonszensznek nevezte, hogy az orosz hadsereg megszállná a Krímet: „Egyáltalán nem, viccel?” – válaszolta egy riporter firtató kérdésére.

Hát nem vicceltek. Ma már szerintem a legelvakultabb oroszpárti trollok sem próbálják kétségbe vonni, hogy amit 2014-ben láttunk, az a Krím orosz megszállása volt. Maga Putyin is beismerte, hogy hazudott, és a Krím megszállása az orosz birodalmi politika fontos állomása volt. Amit aztán teljes politikai bekebelezés követett. No de Putyin szószegései itt még nem értek véget. Amikor ugyanis a Krím bekebelezése után sokan arra figyelmeztettek, hogy az oroszok nem fognak megállni a Krímnél, és a következő logikus lépcső a független Ukrajna bekebelezése lesz – Putyin a szemét forgatva horkantott fel: „Ne higgyenek azoknak, akik azzal riogatnak, hogy Oroszország más tartományokat is megtámad a Krím után. Nem akarjuk felosztani Ukrajnát, nincs rá szükségünk.” (2014. március 18.) Hogy ehhez képest a valóság hogyan alakult, és 2022-ben miként rohanta le Oroszország Ukrajnát, az meg már történelem. Hagyjuk azt is a történészekre?

Na most ezek után aki abban bízik, hogy amennyiben a Nyugat hagyja, hogy Putyin bekebelezze Kelet-Ukrajnát, akkor Putyin majd megelégszik ennyivel és – itt és ne tovább! – meghúzza telhetetlen birodalmi ambícióinak a határát, az vagy olyan hasznos idióta, mint Tucker Carlson, vagy pedig olyan elvetemült cinikus, mint a magyar miniszterelnök. Mert én egy pillanatig sem hiszem, hogy Orbán egyébként meggyőződéssel mond olyanokat, hogy „az oroszok szavában meg lehet bízni”. Az ő érdeke az, hogy az Európai Unió szétessen, és ő az Orosz Birodalom árnyékában lehessen egy olyan teljhatalmú kiskirály, mint amilyenek közép-ázsiai szövetségesei. Az egyedüli kérdés már csak az, hogy meddig tűri ezt a magyar nép – és meddig tűri ezt Európa?

Szerző: Sárosi Péter

———

A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával.