„Az épületet nem kellett kiüríteni” – írta a kecskeméti bombariadóról elsőként beszámoló Szemereyné Pataki Klaudia polgármester. Ezt az apró részletet azóta törölte bejegyzéséből a politikus, aki híradásával a rendőrséget és a helyi sajtót is megelőzte.
Ahogyan arról több ízben is beszámoltunk, január 23-án – az első hullámban – több mint 290 oktatási intézmény kapott bombafenyegetést. A legtöbb iskola fővárosi volt, azonban napvilágot láttak vidéki esetek is, ezért a hírről értesülve azonnal megkerestük a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, hogy történt-e hasonló kecskeméti intézményben.
Ők 10 óra után pár perccel – megkeresésünket követően szinte azonnal – válaszoltak, hogy a vármegyében addig sehol sem történt ilyen bejelentés.
A csendet furcsa módon nem a rendőrség, hanem Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia törte meg a Facebookon – Posztja jelenleg az alábbi formában olvasható:
„Friss információ: A Corvin Mátyás Iskolában nem találtak bombát, Kecskeméten másik érintett iskola nincs. A tanítás folytatódik. Forródróton vagyok a rendőrséggel és Pászti Andrással, az iskola igazgató-helyettesével, aki egyben a körzet önkormányzati képviselője” – írta 11 óra után. Az a rész, hogy „az épületet nem kellett kiüríteni”, azóta érdekes módon eltűnt a posztból, valamint némileg a szöveg is megváltozott, de szerencsére megörökítettük eredeti formájában.
A polgármesterrel ellentétben a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség egyébként egyszer sem posztolt a kecskeméti iskoláról a Facebookon, ahogyan a mi megkeresésünk kapcsán sem jelezték írásban, hogy változott a helyzet és már van érintett iskola.
Igen, a gyermekeknek valóban a megfenyegetett kecskeméti intézményben kellett várakozniuk arra, hogy vajon találnak-e bombát az iskolájukban. Tényleg szörnyű belegondolni abba, hogy vajon mit érezhettek a diákok ebben a feszült helyzetben.
Érthető, hogy Szemereyné végül kitörölte ezt a részt a bejegyzéséből, hiszen „hogy néz ez ki”? Hogy néz ki, hogy egy szülő nem az iskolaigazgatótól vagy az osztályfőnöktől, de még csak nem is a rendőrségtől tudja meg, hogy veszélyben lehet a gyermeke, hanem a polgármester posztjából? Természetesen ez a lehetőség is csak azoknak állt fent, akiket a polgármester még nem tiltott le Facebookon azért, mert nem értenek vele egyet – ez a felelősségteljes magatartás minden bizonnyal egy erős város erőskezű vezetőjére vall.
Érthető, hogy ciki az evakuáció hiánya, főleg azért, mert egy Fideszes képviselő az igazgató-helyettes. Miszter Forródrót. Érhető, hogy a polgármester a felelősségvállalás és bocsánatkérés helyett inkább szerkesztgetni kezd. Érthető mindez?
Úgy tűnik, hogy nem mindenkinek érthető – nekem, és annak a rengeteg kommentelőnek legalábbis biztosan nem, akik megjegyezték ezt a kis szerkesztgetést Szemereynének. Nehogy mind úgy járjunk, mint az az apuka, aki még a polgármestertől sem tudhatta meg időben, hogy veszélyben lehet a gyermeke.
Bruttó 3,1 millió forintos polgármesteri fizetésből hol BBC riportert, hol átlagos foci szurkolót, hol FBI-ügynököt (esetleg KGB, elnézést, én már nem tudom követni, hogy most Oroszország vagy az USA a követendő példa, szankció vagy nem szankció és így tovább) játszik városunk vezetője. Mindeközben csak azt felejti el, hogy nem csak azokért a kecskemétiekért dolgozik, akik „jó helyre” húzták be az X-et, vagy hasonlóan vélekednek vele a feudális viszonyrendszerről.
Az érintett iskola igazgatója egyébként egy kör-e-mailt küldött ki a riadó másnapján, amelyben kifejtette, hogy nagyon elfoglalta a rendőrségi munka támogatása, de aki látta a médiában a hírt, az nyugodtan telefonálhatott az iskolának. Minő nemes gesztus.
Természetesen nem volt könnyű eset, mindenkinek hirtelen kellett cselekednie ebben a szokatlan szituációban – addig jó, ha ez a borzalom szokatlan is marad. Január 31-én azonban bekövetkezett egy – jóval kisebb – második hullám is, amit már kicsit nehezebb megmagyarázni kommunikációs szempontból. Az elsőhöz hasonlóan ismét érdeklődtünk a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál, azonban most az országos szervhez irányítottak minket tovább, akiktől egy gyönyörű, minden igényt kielégítő közleményt kaptunk:
Ekkorra már biztosra vettem, hogy Kecskemét ezúttal nem volt érintett, hiszen Szemereyné Pataki Klaudia, a város önjelölt rendőrségi sajtófőnöke aznap nem posztolt. Az akkor nem működő rendőrségi link közleménye egyébként így nézett ki:
„Fenyegető tartalmú e-mail érkezett több oktatási intézménybe 2025. január 30-án este. A jelenlegi adatok szerint országszerte 44 intézmény –13 budapesti és 31 vidéki – érintett. A rendőrség haladéktalanul megkezdte a szükséges intézkedéseket, az eddig átvizsgált épületekben robbanószert, vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtunk. A fenyegetéssel összefüggésben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja a nyomozást”.
———
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.