Irodalomterápia: amikor a vers tükröt mutat saját magunkról

Hét alkalmas irodalomterápiás csoportot indított Kovács Evelin, a ménteleki könyvtár vezetője, amelynek fókuszában a női szerepek sokszínűsége és a nőiesség elmélyítése áll. A versekre épülő csoportfoglalkozás során a nők biztonságos, támogató közegben fedezhetik fel a témához kapcsolódó érzelmeiket, elakadásaik, traumáikat, a felismerésben pedig Evelin szerint már mindig ott van a változtatás lehetősége.

Hogy kerültél kapcsolatba az irodalomterápiával?

Az irodalom már gimnazista korom óta meghatározó szerepet tölt be az életemben. Hálás vagyok a gimnáziumi irodalomtanáromnak, hogy felnyitotta a szememet az irodalom szépségeire és fontosságára. Az Egri Dobó István Gimnáziumba jártam és ott Szoviár János tanár úr volt rám nagyon nagy hatással. Visszagondolva, már az ő órái is terápiás hatást váltottak ki belőlem, mert nagyon sok kérdésről elgondolkodtatott, és hozzájárult a személyiségfejlődésemhez. Érettségi után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar szakán folytattam a tanulmányaimat és a szakdolgozatom írásakor ismerkedtem meg mélységeiben az irodalomterápiával. Egyébként is segítő, empatikus attitűdöm van, ezért úgy gondoltam, hogy testhezálló lehet ez a pálya számomra, így jelentkeztem a Pécsi Tudományegyetem irodalomterápia szakára, ahol nagyon színvonalas képzés folyik és a legjobb szakemberektől tanulhatok. Jelenleg is ezt az alapdiplomára épülő kétéves, szakirányú továbbképzést csinálom, és a képzés teljesítésének feltétele egy saját csoport elindítása, melyre most került sort, januárban. Tavaly augusztusban költöztem Kecskemétre és most a Ménteleki Fiókkönyvtárban dolgozom könyvtárvezetőkén, itt tartom a foglalkozásokat is.

Mit takar az irodalom terápia, hogy tud segíteni?

Ez egy művészetterápiás forma, amihez szövegeket, verseket, esetleg egész regényeket használunk. Nem szükséges hozzá előzetes irodalmi tudás, mert a hangsúly azon van, hogy a befogadó, mikor és hogyan találkozik az adott szöveggel, és az milyen hatással van rá. Egy jó időpontban olvasott szöveg sok mindent el tud indítani az emberben. Felismerésekre, elfogadásra, változásra késztethet. A csoportban végzett munka előnye még emellett, hogy a tagok reflektálnak azokra az érzésekre, amelyeket az egyes résztvevők szabadon, egy biztonságos közegben osztanak meg. A visszacsatolásoknak köszönhetően pedig lehetőség nyílik a felmerülő kérdések, problémák megvitatására és a tapasztalatcserére is.

Egy kifejezetten nőknek szóló irodalomterápiás csoportot indítottál. Mi alapján építetted fel a tematikát?

Az elsődleges cél az volt, hogy a női identitást elmélyítsük. A csoportalkalmak során több olyan témát érintünk, amelyek széles körben relevánsak lehetnek a nők számára, de közben a nőiséget is ki tudjuk benne domborítani. Fontos szem előtt tartani, hogy a nők a társadalmi fejlődés következtében nagyon sok szerepet magukra vállaltak, A korábbi, háztartásbeli életforma jelentősen bővült és ez, a maga előnyei mellett, nagyon sok nehézséggel és teherrel is jár. Kevesebb idejük maradt arra, hogy a saját lelki világukat táplálják és ápolják. Úgy gondolom, hogy egy ilyen női körben sokkal biztonságosabban beszélhetnek a mindennapok során előkerülő problémáikról, a régóta hordozott traumákról, illetve más nézőpontból is ráláthatnak azokra. A csoportos jelenlét miatt megjelenik az az érzés, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal. A csoportmunka alapját Tóth Krisztina írásai adják. Azért választottam ezt a kortárs magyar költőnőt, mert a versei önreflexióra késztetnek, és általában olyan hétköznapi helyzeteket jelenít meg, amelyben a női szerepek is feltűnnek.

Melyek a leggyakrabban felmerülő problémák?

Sok területen lehetnek elakadások, traumák. Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés talán az anyaszerep. Emellett szintén gyakran felmerülnek a párkapcsolati problémák, önértékelés, sztereotípiák és a különböző szerepek összeegyeztetése.

A résztvevőket mi alapján válogattad össze?

Volt egy nyilvános felhívás az egyik közösségi oldalon, és emailben lehetett jelentkezni a csoportba. Az egyedüli kitétel az volt, hogy 25 év fölöttinek kell lenni, de felső korhatárt nem szabtam, mert úgy gondolom, hogy nagyon jól lehet dolgozni különböző generációkkal közösen, Teljesen más nézőpontok jelenhetnek meg a csoporton belül.

Mit könyvelnél el sikernek ezzel a foglalkozással kapcsolatban?

Úgy gondolom, hogy az igazi siker az, hogyha a résztvevők egyénileg is elgondolkoznak és felismernek olyan problémákat, amiken nekik dolgozni kell. Sikernek mondható az is, ha a csoporttagok képesek beszélni a problémáikról, és ezáltal kicsit felszabadulnak. Noha írásokkal foglalkozunk, sosem maga a szöveg a fontos, és nem is az ahogy le van írva, hanem sokkal inkább az, amit kivált az olvasóból. Ha sikerül ráállni erre a belső munkára, akkor már megérte az egész.