„Nem vagyok gyilkos, és az az ember sem az!” – mutatott társára a Szegedi Ítélőtáblán az egyik vádlott abban az ügyben, melyben egy kecskeméti diszkó két kidobóját vádolták emberöléssel – számolt be róla a szegeder.hu. A vád szerint a kidobók előbb félholtra vertek, majd a sínek közé fektettek egy bulizó fiatalt, hogy elüsse a vonat. Az ügyben 2024 áprilisában hozott elsőfokú ítéletet a Kecskeméti Törvényszék, akkor 13 év 6 hónap fegyházat kaptak a vádlottak, a Szegedi Ítélőtábla ezt hagyta helyben másodfokon pénteken.
Az eset 2000. október elsején történt Kecskeméten, a most 50 éves N. T. és az 52 éves V. L. kidobóként dolgozott a Silver nevű diszkóban, ahová ittas állapotban keveredett be a későbbi áldozat, az akkor 24 éves G. J.
Az elsőfokú ítélet szerint részeg fiatalhoz a másodrendű vádlott V. L. ment oda először a tánctéren, hogy eltávolítsa a helyről. Szóváltás és dulakodás alakult ki köztük, V. ököllel és viperával ütötte meg a férfit. G. J. a földre rogyott, de még fel tudott állni. Az összetűzésbe bekapcsolódott az elsőrendű vádlott N. T. is, karon fogták G.-t és a főbejáratához vitték. A bejárattól N. T. és egy másik kidobó először az Izsáki út felé, majd a belváros irányába vezette a már védekezésre képtelen, de még járni tudó sértettet. Az esetről készült rendőrségi beszámoló szerint a fiatal lehányta N. T-t, aki ezért viperájával többször is lesújtott rá. G. összeesett és mozdulni sem bírt, koponyacsonttöréseket szenvedett.
Nem sokkal később jelent meg újra a másodrendű vádlott. A kidobók megbeszélték, hogy a felelősségre vonás elkerülése, és a szórakozóhely hírnevének megvédése érdekében nem hagyják életben az eszméletlen férfit, a dolgot vonatbalesetnek fogják álcázni. A magatehetetlen testet a nagyjából 100–150 méterre lévő vasútvonalhoz vitték, és úgy fektették a sínek közé, mintha aludna. Abban bíztak, hogy a vonat okozta sérülések majd elfedik a bántalmazás nyomait. G. J-t nagyjából negyed óra múlva a menetrend szerint 29–38 km/h sebességgel érkező szerelvény elgázolta. A férfi meghalt. A mozdonyvezető a szakértők szerint féktávolságon belül észlelte a sértettet, ezért nem tudott már megállni.
A teljes cikk ITT olvasható.