Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

Ismét országjárásra indult Magyar Péter

Forrás: HVG

„Nem szeretnénk az első közös orosz-amerikai gyarmat lenni.” – jelentette ki Magyar Péter Gyulán. Miként tavaly tavasszal, úgy most is Békés megyében indította országjárását a Tisza párt vezetője.

A 24.hu összegyűjtötte a szombat délelőtti, Petőfi-szobornál elmondott beszédének kulcsmondatait:

A pénteki washingtoni Trump-Zelenszkij tárgyalás kapcsán Magyar azt mondta:

Üzenjük meg innen Gyuláról is, hogy nem szeretnénk az első közös orosz-amerikai gyarmat lenni; nem ezért harcoltak az őseink.

A beszéd során Orbán Viktort egy a kasszába túró tolvaj boltoshoz hasonlította, aki szétlopja az országot, elveszi az önkormányzatok pénzét, „csak Gyulától 116 millió forintot visz el a kormány”, óvodákat zár be, kórházakat véreztet ki, „de üzenem a miniszterelnöknek, a Kárpátok Maradonájának, hogy a magyarok nem dőlnek be még egyszer az átverésnek”.

Úgy véli, Orbán nem az áttörés, hanem az „átverés évét” hirdette meg 2025-re, s közben ördögi terv körvonalazódik egyebek mellett a lezüllesztett kórházak magánkézbe adásáról és a nyugdíjkorhatár emeléséről.

A teljes cikk ITT olvasható.

Exit mobile version