A március 12-i KecsUP Esten Magyar Bálint szociológus a rendszerváltás stratégiájáról tartott előadást Kecskeméten. A szociológus szerint az ehhez vezető első lépés a rendszer megnevezése, jelen esetben az önkényuralom és maffiállam, azaz a Magyar Péter által emlegetett „Nemzeti Együttbűnözés Rendszere”.
Szép számú közönség volt kíváncsi Magyar Bálint kecskeméti előadására, aki a demokratikus ellenzék tagjaként részt vett a rendszerváltásban, majd két kormányzati ciklusban, 1996 és 1998 között, illetve 2002 és 2006 között oktatási miniszterként vállalt szerepet az ország kormányzásában. A két ciklus közötti első Fidesz kormányzás alatt, 2001-ben megjelent írásában ő hasonlította elsőként maffiához a kormányzó Fideszt.
Előadásában rögtön egy markáns állítással indított, miszerint Orbán Viktor rendszere az önkényuralom egy olyan formája, amely egy magánérdekeket szolgáló állami bűnszervezetet, azaz maffiaállamot üzemeltet. Hosszasan ecsetelte a rendszerváltozást akaró ellenzék teendőit, kezdetben az 5 legfontosabb intézkedés szerinte:
- a rendszer megnevezése,
- a leíró nyelv kialakítása,
- a stratégia megreformálása,
- a program megalkotása és
- a rendszer- és korszakváltást szolgáló politikai akciók.
Bemutatta azokat a Medián méréseket, amelyek jól reprezentálják, hogy különböző társadalmi és politikai csoportok mit tartanak a legpontosabb rendszer definícióknak: ezek összesítésben a maffiakormány és az önkényuralom lettek.
Kiemelte, hogy még a kormánypárti szavazók 15 százaléka is úgy gondolja, hogy önkényuralomban élünk.
Az „értelmiség árulásának” nevezte azt, hogy a diplomával rendelkezők szerint a legpontosabb megnevezés az „illiberális demokrácia” – igaz, ezt szorosan követi a maffiaállam, a diktatúra, a NER, a polgári demokrácia és az önkényuralom is.
Hosszasan vizsgálta a NER nyelvezetét, értékeit és funkcióit is. A szociológus szerint a három legfontosabb populista panelük, azaz „Isten, Haza, Család”, mind azt szolgálják, hogy különböző csoportokat stigmatizáljanak. A megbélyegzett csoportok közt fellelhető igazából mindenki, aki „nem velük van”: többek közt az ateisták, a liberálisok, az ellenzéki pártok, a civil társadalom, a nemzetközi szervezetek és a kisebbségek.
A NER értékeinek hamissága, hazugsága is szembetűnő Magyar Bálint szerint: több alkalommal sem szólalt fel Orbán Viktor a keresztényeket üldöző diktátorokkal szemben, a nemzeti értékek, a szuverenitás számukra csak a saját bűnszervezetük számonkérhetetlenségét jelenti, a családi értékek eszméjét pedig valójában macsó, nő ellenes kultúrával, nem klasszikus családok diszkriminálásával rúgja fel.
A szociológus három pillérre bontotta a rendszerváltás programját, amelyeknek feltétlenül meg kell előzniük a szakpolitikai programokra való kitérést:
- A jogállam helyreállítása;
- Az állami bűnszervezet felszámolása;
- A nemzeti szuverenitás helyreállítása, tehát az orosz, kínai csatlós pozíció megszüntetése.
Az előadáshoz tartozó prezentáció letölthető itt: Magyar Bálint – A rendszerváltás stratégiája – 2025.03.06. – Kecskemét