Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

Miért maradnak el a kecskeméti buszvezetők fizetései? – válaszol a szakszervezet

Fotó: KecsUP Hírek

Bérfeszültség a kormány mögött – fizetésemelést követelnek a kecskeméti buszsofőrök című cikkünkben két héttel ezelőtt arról számoltunk be, hogy a helyi buszvezetők alacsony béreket és bérkülönbségeket kifogásolnak, és ha nem születik megállapodás a szakszervezet és a munkáltató között, akár sztrájkba is léphetnek. Az Inter Tan-Ker Zrt. a KecsUP Hírek megkeresésére elismerte, hogy a sofőrhiány enyhítése érdekében távolabbi városokból is alkalmaznak buszvezetőket. Emellett arról is tájékoztatták szerkesztőségünket, hogy terveznek béremelést, a működési kereteik mértékében. Információink szerint múlt pénteken egyeztetésre került volna sor Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és a buszsofőröket képviselő Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSz) között. A találkozó végül elmaradt, de városházi forrásunk megerősítette, hogy egy későbbi időpontban sor kerül rá. Arról is beszámolt, hogy sem az önkormányzatnak, sem az általa tulajdonolt KeKo-nak nincs közvetlen szerepe az Inter Tan-Ker alkalmazásában álló buszsofőrök bérezésében. 

Az ügy kapcsán megkerestük az MCDSz alelnökét, Zsák Tibort, hogy megtudjuk, pontosan milyen célokat tűzött ki a szakszervezet, és hol tartanak az egyeztetések. Cikkünk megjelenése után minden további érintett szereplőt meg fogunk keresni.

A kecskeméti buszvezetők lapunknak alacsony bérekre és fizetésbeli megkülönböztetésre panaszkodtak. Milyen előzmények vezettek a kecskeméti buszsofőrök fizetésemelési követeléséhez?

Az MCDSz alapszervezete 2023 januárja óta működik az Inter Tan-Ker Zrt.-nél. A megalakulást követően a szakszervezet megvizsgálta a cég dolgozóinak szociális, gazdasági és munkakörülményeit érintő működést és a megállapításaival kapcsolatban konzultációkat kezdeményezett a cég vezetőivel. A vezetőség meghallgatta a szakszervezet által rendezésre szoruló kérdéseket, azonban érdemi tárgyalásra nem volt hajlandó és a felvetett problémákat sem oldotta meg. Látva a tárgyalások eredménytelenségét, a szakszervezet a dolgozókkal közösen a Kormányhivatal Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályánál hatósági eljárást kezdeményezett. Az Inter Tan-Ker Zrt.-nél vezetőváltások történtek 2024. elején és az új vezetőség egy egészen új szemlélettel állt – és a mai napig áll – a szakszervezethez. Érdemi párbeszédeket folytattunk és folytatunk folyamatosan a dolgozók által felvetett problémákról, javaslatokról és ez a dolgozók többségének a bérek emelkedésével járt. Ugyanakkor megfigyeltük, hogy a hasonló munkakörben dolgozó Volánbusz dolgozók bére még mindig nagyságrendekkel nagyobb volt rendkívüli munkavégzés nélkül, mint az Inter Tan-Ker Zrt. buszvezetőinek bére havi közel 200 óra munkavégzéssel. Amellett, hogy felhívtuk a cég figyelmét a jövedelemkülönbségekre és a túlterhelésre, elmondtuk, hogy ez a dolgozók és a cég közötti elégedetlenséghez fog vezetni rövid időn belül. Tavaly késő ősszel két témában elindult egy közös párbeszéd a különbségek megszüntetésével és a bérrendszer átalakításával kapcsolatban és igen közel járunk a megoldáshoz az egyik esetben.

A bérrendszer megváltoztatásával az lenne a célunk, hogy a Volánbusz buszvezetőinek bérrendszeréhez hasonlóan egy teljesítményösztönző bérrendszer kerüljön kialakításra, ami a sofőrök számára sokkal igazságosabb és elfogadhatóbb elemeket tartalmazna a jelenlegihez képest.

A különbség rendezése miatt viszont egy fontos problémával találkoztunk, ami a kecskeméti önkormányzat és az Inter Tan-Ker Zrt. között létrejött Szolgáltatási Szerződés egyes pontjai miatt merült fel: sajnos olyan pontjai vannak a szerződésnek, amiket az elmúlt évek rendkívüli, a gazdaságot érintő történései miatt aktualizálni kellett volna, azonban a szerződést kötő felek között történt tárgyalások ellenére ezek nem történtek meg. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi köze ehhez a dolgozóknak? Mindösszesen annyi, hogy ők ezt közvetlenül érzik a bőrükön, amikor a fizetési papírjaikat megnézik, hiszen olyan korlátozásokat tartalmaz a szerződés, ami ellehetetleníti a piaci béren történő foglalkoztatást, miközben mindenki azt várja tőlük (Kecskemét lakossága, az önkormányzat, a munkáltató), hogy felelősséggel teli munkájukat kiváló minőségben végezzék. Eközben ők túlterhelve, alacsony bérekért végzik a munkájukat a piaci bérek elérésének lehetősége nélkül. Nos ebből lett most elég! Itt az ideje a változtatásnak!

Mi befolyásolja, hogy az Inter Tan-Ker Zrt. foglalkoztatásában álló kecskeméti buszvezetők bére jelentősen elmarad a Volánbusz dolgozóinak bérétől?

Álláspontunk szerint a Szolgáltatási Szerződés azon pontja, amelyik a dolgozók bérfejlesztését érinti már eleve életszerűtlen feltételekhez kötötte a bérfejlesztések mértékének lehetőségét, így az Inter Tan-Ker Zrt., mint munkáltató nem hajtotta végre azt a szintű bérfejlesztést, amire lehetősége lett volna, ám szándéka nem volt! Sajnos ez a régebbi vezetés hibája volt. Mire az MCDSz megalakult a cégnél, addigra jelentős jövedelemhátrányba kerültek a dolgozók a Volánbusz sofőrjeihez képest. Történt egy módosítás a Szolgáltatási Szerződésben, ami előremutató is lehetne, és amely szerint a dolgozók bére a Volánbusznál alkalmazott bérfejlesztés mértéke lehet maximum; de ez csak tovább növelte a bérek lemaradását, ugyanis ekkor már nagy volt a különbség a két cég dolgozóinak bére között – és minden emeléskor ez tovább nőtt. Nem mindegy, hogy valaki bruttó 300 000 forintra kap X százalékot, vagy bruttó 400 000 forintra. Természetesen a bérekre rakódó pótlékokról és egyéb jövedelmi elemekről már nem is beszélek. Mostanra elértünk odáig, hogy akár 30-40 százalékot meghaladó bérkülönbségek is lehetnek a két cég dolgozóinak bére között.

A másik probléma a bérrendszer, ami álláspontunk szerint nem tartalmaz kellően hatékony teljesítményösztönző elemeket, és a meglévők mértéke is sok kívánnivalót hagy maga után, de mint említettem ez szándékaink szerint hamarosan megváltozik.

Mi a probléma a kecskeméti városi cég, a KeKo és az Inter Tan-Ker Zrt. között még 2019 – 2020 fordulóján kötött Közszolgáltatási szerződéssel? Hogyan módosítanák?

Szeretnénk leszögezni, hogy a Közszolgáltatási szerződés (a kecskemet.hu oldalon a tervezet érhető el – a szerk.) egy üzleti szerződés, amihez az MCDSz-nek semmi köze nincs. Ezt a szerződést a megkötő felek tudják módosítani, megváltoztatni, amennyiben szándékukban áll. Többször hallottuk az Inter Tan-Ker Zrt.-vel történő megbeszélések folyamán, hogy szükséges lenne a szerződés aktualizálása és megváltoztatása, ám hogy itt mely pontokról lenne szó és milyen változtatásokról, erről szakszervezetünknek nincs tudomása, és nem is kell tudnunk róla, nem tartozik ránk. Ez alól egy pont lehet kivétel, hiszen ha a bértárgyalások folyamán folyamatosan azt a választ kapjuk, hogy nincs lehetőség a bérek emelésére csak a Volánbusz bérfejlesztésének mértékével, mert erre ad lehetőséget a Közszolgáltatási szerződés, akkor meg kellene vizsgálni, hogy ennek a pontnak milyen hatása lehet a jelenlegi bérek és a piaci bérek között található különbségre.

Alapvetően a szerződés ide vonatkozó pontjával egyet is tudnánk érteni, hiszen a Volánbusznál található szakszervezetek nagyon jól képviselik a dolgozóik érdekeit a bérfejlesztési kérdésekben.

A problémánk elsősorban az, hogy egy egyszeri bérfelzárkóztatásra lenne szükség, hogy a Volánbuszos sofőrök szintjére kerüljön az Inter Tan-Ker Zrt. sofőrjeinek fizetése. Ebben az esetben a szolgáltatási szerződés erre vonatkozó pontja nem növelné a két cég dolgozói közötti bérkülönbséget.

Jelenlegi formájában a szerződés nem ad lehetőséget az Inter Tan-Ker Zrt. számára, hogy a béreket felzárkóztassa és rendezni tudja úgy, hogy az jelentősen ne befolyásolná a gazdálkodását és lehetetlenítené el a működését.

Milyen mértékű béremelést tartanak szükségesnek a buszsofőrök? Éves szinten mekkora összegű plusz forrást kellene biztosítani a bérfejlesztéshez? Ezzel hány fő bérét emelnék?

A szolgáltatás zavartalan ellátásához 120 fő körüli létszámra lenne szükség, tehát ennyi fő bérrendezésével számoltunk. Magyarországon a bérek és a bérfejlesztések mértéke egy igen érzékeny téma, ezért konkrét számokba nem bocsátkoznék, már csak azért sem, mert ezek az adatok nem feltétlenül publikusak a piaci alapon működő cégeknél.

Azt el tudjuk fogadni egyelőre, hogy a béremelések százalékos mértéke megegyezzen a Volánbusznál alkalmazott százalékkal, de csak abban az esetben, ha ugyanakkora bérre vonatkozik a bérfejlesztés, tehát el kell tűnnie a 30-40 százalékos különbségnek. Természetesen, amikor a Volánbusz sofőrjeiről beszélünk, akkor a Kecskeméten dolgozókat vesszük alapul, hogy az esetleges területi vagy régiós különbségeket kiküszöböljük. Számításaink szerint éves szinten pár százmilliós tételről beszélhetünk, ami az elmaradt bérfejlesztések miatt a bérek piaci szintre történő felzárkóztatását megoldaná.

A buszvezetőket képviselő szakszervezet (MCDSz) tárgyalt már az Inter Tan-Ker Zrt.-vel a bérfejlesztésről? A két fél részére elfogadható eredmény született, vagy még folytatni kell a tárgyalási sorozatot?

Az MCDSz a bértárgyalásai során két dologra fókuszál mindig. Egyfelől megvizsgálja az adott cég gazdasági lehetőségeit, és javaslatot tesz a bértömeg emelésére, másfelől a megemelt bértömeg felosztásának módjára koncentrál. (Bértömegnek nevezzük az összes pénzt, amit egy cég bérre, vagy bérjellegű kifizetésre fordíthat.) Az Inter Tan-Ker Zrt. esetében a bértömeggel kapcsolatban arra fókuszáltunk, hogy a szolgáltatási szerződés szerinti maximális mértékkel növekedjenek a bérek, illetve a piaci bérekhez igazodó rendkívüli emelést hangsúlyoztuk, mert a dolgozói elégedetlenség sztrájkot közelítő hangulattá durvult. Most ott tartunk, hogy a dolgozók jelentős része hajlandó lenne sztrájkolni a munkabérének rendezése miatt. A felosztás módjával kapcsolatban még tavaly elkezdődtek az egyeztetések a bérrendszer megváltoztatására és reményeink szerint hamarosan pont kerül az ügy végére.

Információink szerint megbeszélésre került volna sor múlt pénteken a szakszervezet és az önkormányzat között. Mit várnak a közelgő tárgyalástól?

Sajnos múlt szerdán lemondásra került az önkormányzat részéről a Dr. Homoki Tamás alpolgármester úrral történő első tárgyalás, halaszthatatlan hivatalos elfoglaltságra hivatkozva. Kérdezem én, hogy egy péntek délelőtt 11:30-ra megbeszélt tárgyalásnál, ami a kecskeméti lakosság tömegközlekedésének zavartalan biztosításáról szól, milyen olyan hivatalos elfoglaltság jöhetett közbe hirtelen, ami szerda délelőtt a megbeszélés olyan mértékű elhalasztásához vezet, hogy a legközelebbi időpontegyeztetésre majd az április 7-i héten kerülhet sor? Biztos, hogy ez a módja egy mindenkit érintő probléma kezelésének? Ha a kecskeméti emberek mindennapjait érintő kérdéseket ilyen egyszerűen el lehet húzni úgy, hogy a tárgyalás megkezdésének időpontját az önkormányzat jelölte meg és nem a szakszervezet, akkor ez nem biztos, hogy nem hagy tüskét az érintett dolgozókban és nem növeli a sztrájkhajlandóságot a buszvezetők körében. Március 17-én jelölte meg alpolgármester úr a 21-i 11:30-as időpontot. Akkor még jó volt, most pedig már ott tartunk, hogy majd három hét múlva beszélhetünk arról, hogy mikor is mondhatjuk el a problémákat.

Fotó: KecsUP Hírek

Elsősorban szeretnénk tárgyalásos úton rendezni a felmerült problémákat, hiszen senkinek sem érdeke, hogy jelentősen korlátozzuk vagy megállítsuk Kecskemét tömegközlekedését. Ezzel sokan veszítenének, leginkább Kecskemét lakossága, akiknek semmilyen formában sem szeretnénk problémát okozni, hiszen a mai világban, ha valaki odaáll egy buszmegállóba, akkor teljesen természetesnek veszi, hogy megvette a jegyét, bérletét, és majd jön egy busz, ami biztonságban elviszi őt A-ból B-be. De lássuk be, hogy aki őket elviszi, aki a buszt vezeti, az kipihenten, felelőssége teljes tudatában, koncentráltan és tisztes megélhetést biztosító bérrel a zsebében kell, hogy fogja a kormányt, mert az ő felelőssége, hogy amikor akár orvoshoz, akár iskolába, akár a munkába igyekvő embereket szállít, ők időben és biztonságban odaérjenek. Akinek van jogosítványa, az tudja, hogy mit jelent órákon át egy városban való vezetés és mennyire fárasztó tud ez lenni. Ezektől a buszvezetőktől pedig azt várja mindenki, hogy túlterhelve, alacsony bérekért, de kiválóan teljesítsenek folyamatosan?

Ez addig nem érdekel senkit, ameddig jön a busz. Most oda jutottunk, lehet, hogy majd nem jön. A bérrendezésekhez mindig két dologra van szükség: pénzre és szándékra. Szerintünk pénz van, és most megnézzük, hogy szándék is van-e. Ez fog kiderülni a tárgyaláson.

Hogyan viszonyulnak a kecskeméti buszsofőrök bérei más, hasonló méretű városok sofőrjeinek fizetéséhez?

Ez olyan, mintha almát hasonlítanánk a körtéhez. A Volánbusznál sem keresnek egyformán a hasonló méretű városokban dolgozók az országban, mert amikor egységesítették a céget, akkor szembesültek vele, hogy az eltérő régiókban eltérő bérek voltak. Megoldották a problémát egy szorzószám bevezetésével, de ez minket a jelen esetben nem érint, hiszen a béreket a Kecskeméten dolgozó Volánbuszos sofőrök bérével hasonlítottuk össze és érzékeltük a jelentős különbséget. Nem vizsgáltuk, hogy az ország más településeihez képest milyen irányú és mértékű a jövedelmek eltérése, mert Kecskeméten dolgozunk és itt kell helyt állnunk nap mint nap.

 

A KecsUP Hírek figyelemmel kíséri a kecskeméti buszvezetők béremeléséről szóló tárgyalásokat, a témában további friss írásokkal jelentkezünk.

Kapcsolódó cikkünk:

Bérfeszültség a kormány mögött – fizetésemelést követelnek a kecskeméti buszsofőrök

Exit mobile version