Tavasszal a természet újjáéled, ennek számtalan lelket gyönyörködtető pillanatával együtt, de persze akadnak kevésbé örömteli körülmények is. Lombok még alig-alig, nem fogja fel az égi áldást semmi, a galambok illemkódexében pedig nem szerepel nyilvános mosdók meglátogatása szükség esetén. Nekünk pedig, akár a tócsákat eső után, kerülgetnünk kell a járdát beborító, és arra rászáradt kisebb-nagyobb ürülékfoltokat, arcunkon grimasszal, esetleg néhány káromkodást is világgá eresztve.
Kalandozó kedvünktől hajtva tettünk mi is egy kisebb sétát, emellett megkérdeztük a Kecskeméti Városüzemeltetést is a jelenségről.
Ugyan a probléma a város egészében jelentkezik, külső városrészekben és a belvárosban egyaránt, mi ez utóbbit derítettük fel, nézve folyamatosan a lábunk elé, és vigyázva, mibe lépünk bele. Nem ragad a cipőnk talpára, nem csúszunk el rajta, mégis inkább tartózkodnánk a szorosabb kapcsolatfelvételtől.
A Gyenes térről indulva „nagyobb a füstje, mint a lángja” érzések kavarognak bennem, csak egy-két szennyeződéssel találkozom, ráadásul széles a sétány, szabadon lehet manőverezni. A Lővei-kollégium üres épületénél viszont van mit fényképezni, egy hatalmas guanótócsa mellett több kisebb paca is éktelenkedik.
Átvágok a volt Centrum áruház mellett, hogy a Rákóczi útra térjek, amiről fürkészek és portyázók már jelezték nekem, van anyag bőven választott témámhoz. A hír igaz, szőnyegbombázás utáni állapotok fogadnak, a középütt vezetett járdán tíz-húsz méterenként botlok bele madárpiszokba, sokszor szinte teljes szélességben beterítik a gyaloglásra szánt díszburkolatot.
