Emberi jogi szervezetek összefogásában június elsejére békés vonulást terveztek a fővárosi Andrássy útra, hogy felhívják a figyelmet a transz- és homofóbia elleni fellépés fontosságára. A rendezvényt a szervezők bejelentették a rendőrségnek, de az a megtartását a márciusi törvénymódosításra hivatkozva megtiltotta.
Öt emberi jogi szervezet (az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság, a Szivárvány Misszió Alapítvány és a Társaság a Szabadságjogokért) szervezésében került volna sor az eseményre, amellyel az LMBTQ-közösség jogegyenlősége mellett szerettek volna kiállni, és felhívni a figyelmet arra, hogy a transz embereket már öt éve sújtja jog szerint is hátrányos megkülönböztetés.
A „33-as paragrafusként” emlegetett kitétel megtiltotta a magyar transznemű emberek számára a jogi nemváltoztatás lehetőségét, így a személyi iratokban a “nem” kategóriát lecserélték “születési nem”-re – ebből fakadóan nőként élő, nőnek kinéző embereknek férfi iratokkal kell élniük (és fordítva).
„Magyarország Alaptörvényének 2025. április 15-től hatályos tizenötödik módosítása alapján minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz.” – így a tiltó határozat, amely a Helsinki Bizottság szerint azért is érthetetlen, mert a rendőrség pár nappal korábban, május 17-én tudomásul vett, és biztosított is egy másik LMBTQ-jogi demonstrációt.
A szervezők bíróságon támadják meg a tiltó határozatot.