Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

ÁSZ-elnök a Neumann alapítványról: „ha megfelelően kezelték volna a közvagyont, nem hozhattak volna ilyen döntést”

Forrás: Állami Számvevőszék honlapja

Hosszú interjút adott Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke a 444.hu-nak. A jegybanki alapítvánnyal, a PADME-val kapcsolatban kijelentette: „nagyon látványos a személyi összefonódás a kuratóriumi tisztviselők, az Optima vezérkara és a cégek vezetése között. Biztos, hogy őket a nyomozóhatóság megkérdezi erről az ügyről.” Kitért röviden a Neumann János Egyetemért Alapítvány (NJEA) ügyére is. Lapszemle.

Windisch László a 444.hu-nak adott interjúban emlékeztetett arra, a Neumann János Egyetemért Alapítvány úgy került képbe, hogy a PADME vizsgálatban látták, 127,5 milliárd forint értékben jegyezték le az Optima kötvényeit – ráadásul abban az időszakban, amikor a kockázatmentes állampapírpiaci referenciahozam bőven 10 százalék felett volt, míg „a rendkívül kockázatos kötvény” csak 2,5 százalékot kamatozott.

„Álláspontunk szerint ha megfelelően kezelték volna a közvagyont, nem hozhattak volna ilyen döntést. A PADME-t érintő vizsgálatban csak ezt a szálat néztük, és a vizsgálatban tapasztaltak alapján döntöttünk úgy, hogy egy alaposabb ellenőrzésre is szükség van” – fogalmazott az ÁSZ-elnök.

További érdekes kijelentések Windisch Lászlótól a 444.hu interjújában:

További részletek a 444.hu cikkében.

Exit mobile version