Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: Neumann János Egyetemért Alapítvány
Király József lebontaná az üres szocialista diákszállót
A közel 60 éves Lővei Klára kollégium lebontására nyújtott be indítványt Király József képviselő. A szocializmusban épült egykori óvónőképző kollégium 2020 óta a Református...
Lezsákot, Gaált és Szemereynét is érinti az egyetemi alapítványokat szigorító szabály
Hétfő este a kormány által benyújtott módosító javaslat szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokat határozna meg az egyetemi alapítványok pártkáderekkel telepakolt kuratóriumaira és felügyelőbizottságaira vonatkozóan. Az új...
Több milliárd forint működésre és fejlesztésre a Neumann János Egyetemen
A következő öt évben 21,2 milliárd forint áll rendelkezésre a kecskeméti egyetem működési és fejlesztési céljaira – közölte a fenntartó Neumann János Egyetemért Alapítvány. A...
Lezsák havi jövedelme 850 ezerről 1,3 millióra nőtt az egyetemi alapítványnál
KecsUP -
Lezsák Sándor a Neumann János Egyetem mögött álló alapítvány kuratóriumi tagja. Tavalyi vagyonnyilatkozata szerint ezért 2020-ban havi bruttó 850 ezer forintot kapott. A legfrissebb...
Nem árulta el a polgármester konkrétan, hova adományozza az 1,6 milliós egyetemi alapítványi tiszteletdíját
KecsUP -
Miután a polgármester máciusban azt nyilatkozta a Magyar Narancsnak, hogy az egyetemet működtető alapítvány felügyelőbizottsági tagságáért kapott tiszteletdíját jótékonysági célra ajánlja fel, Bodrozsán Alexandra...
Mi van a polgármester egyetemi 1,6 millió forintjával?
KecsUP -
Újra téma lesz a polgármester 1,6 millió forintja, amelyet havonta kap a Neumann János Egyetemért Alapítvány felügyelőbizottsági tagságáért. Bodrozsán Alexandra önkormányzati képviselő (Szövetség) adott...
Bodrozsán: A kormányhivatal megvárta, míg a Fidesz kimenti a polgármestert
KecsUP -
Bodrozsán Alexandra önkormányzati képviselő (Szövetség) arról posztolt, hogy megkapta a választ a kormányhivataltól, hogy Szemereyné Pataki Klaudia kapcsán fennáll-e az összeférhetetlenség azért, mert egyszerre...
A Fidesz kimentette Szemereynét a sokak szerint aggályos helyzetből
KecsUP -
Ha eddig a legkisebb aggály is felmerülhetett azzal kapcsolatban, hogy Szemereyné Pataki Klaudia polgármester jogszerűen lehet-e egyszerre polgármester és felügyelőbizottsági tag a Neumann János...
Bodrozsán: A polgármester megüzente, hogy nem áll többé szóba velem
KecsUP -
Bodrozsán Alexandra arról ír Facebook oldalán, hogy a polgármester megsértődött rá, és titkárnőjével megüzente, hogy többet nem áll szóba vele. "...nem hajlandó velem tovább kommunikálni,...
Szél Bernadett a Lex Szemereynéről: A Matolcsy-klánnak mindent lehet?
KecsUP -
Ezekben az órákban folyik a parlamentben a vita azokról a törvényjavaslatokról, amelyek újabb egyetemek modellváltását alapoznák meg. Ebben a csomagban volt szó arról a...
Hirdetés
Felkapottak
KecsUP -
Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát
Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...
Hirdetés
Legnépszerűbb
KecsUP -
Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát
Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...