A Ruhát mosó nő című szobrot 1979-ben állították fel Kecskeméten a Széchenyivárosban. Az alkotás az elmúlt 4 évtizedben a város egyik legikonikusabb szobrává vált a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházzal szemben. A kecses női akt medencéjében nyaranta kisgyerekek játszottak, meztelen testére nem egyszer valódi fehérnemű került az éj leple alatt, legutóbb pedig élő helyettesítést szerveztek, amikor a Városüzemeltetés felújításra vitte a szobrot.
Marton László Munkácsy Mihály-díjas, Magyarország Érdemes- és Kiváló Művésze, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Kossuth-díjas alkotó műve egy 5X5m-es sekély medencében, egy 70X70cm-es talapzaton elhelyezkedő női akt, amely éppen a víz felett tartja a nedves ruhát. Mögötte féloldalt gyenge, kissé kiemelkedő vízsugár. Az alak másfélszeres életnagyságú, erőteljes testalkatú, a kompozíció szimmetriáját csak a bal kezére irányított tekintete bontja meg. A klasszikus megformálás a súlyemelő egyensúlyozó mozdulatára is utal, amint a nedves ruha mintegy húzza bele a vízbe, és ennek ellensúlyozására izmos lábai megfeszülnek.
A Petőfi Népe már 1976-ban írt a szoborról
Először a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat Budapesten, a Városligetben megrendezett szabadtéri kiállításán lehetett megcsodálni ezt a művet, amely végül Kecskeméten talált otthonra.
„A szobrok, amelyek hamarosan megörvendeztetik a megyeszékhely lakóit, egyelőre a Városligetben tekinthetők meg, a Képzőművészeti Kivitelező Válla- Jat szabadtéri tárlatán. Az indulásra kész szoborseregből Kecskemét egyszerre hármat is a magáénak mondhat. Különösen szép, kiérlelt alkotás Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrászművész Kodály Zoltánról készített bronz-portréja, amely a Kodály Intézet számára készült. Marton László ruhát mosó nője életerős, kicsattanóan egészséges formáival bizonyára jól illik majd a Széchenyiváros moder lakóházai közé. Szintén Kecskemétre készül Kalló Viktor kedves, Pihenő bocija is. A szobrok máris nagy sikert arattak a városligeti sétálók körében, remélhetőleg, tetszenek majd a kecskemétieknek is…” – írta a Petőfi Népe 1976 augusztusában.
