Borosné Kerekes Lívia, a Kocsis Pál iskola magyartanára szerint az igazgató törvényt sértett, mikor azt kérte tőle, hogy adja át az érettségi vizsgaelnök számára a tételekhez tartozó kidolgozott feladatokat. Ő megtagadta ezt, így viszont az igazgató nem engedte, hogy beüljön az érettségire. A pedagógus véleményét táblára írta, és hétfőn reggel 8-tól délután 3-ig az intézmény előtt demonstrált egyedül, de azt mondta, kedden is folytatja.
Hétfőn reggel értesültünk arról, hogy egy tanár áll a Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskola előtt, és a táblából ítélve tüntet az igazgató ellen.
A helyszínen aztán kiderült, valóban így van: az intézmény magyar nyelv- és irodalom szakos tanára, Borosné Kerekes Lívia emelte magasba „A törvénysértő Juhász István nem enged érettségiztetni” feliratot.
Aki követi a híreket és a kecskeméti közéletet, annak ismerős lehet a pedagógus. Ő volt az, aki 2021 nyarán munkahelyet szeretett volna váltani, a Szent-Györgyi technikum korábbi igazgatójával meg is állapodtak, hogy szeptemberben kezdhet. A munkaszerződése még nem volt aláírva, amikor az új igazgató, Pap Zoltán (egyben kormánypárti önkormányzati képviselő) arról tájékoztatta, hogy mégsem kívánják foglalkoztatni. A tanárnő ezt azzal hozta összefüggésbe, hogy előtte pár nappal a korábbi munkahelyével kapcsolatban posztolt a Facebookon, az egyenlő bánásmód és a szakmaiság hiányáról, a politikai összefonódásokról írt.
Mint arról a Népszava annak idején részletesen beszámolt, Borosné Lívia azt gyanította, hogy a lavinát a posztja – amelyben helyi fideszes közszereplőket is megemlített – indította el. Pert indított, és végül a Kecskeméti Törvényszéken úgy döntött, 181 ezer forint kártérítés illeti meg a munkaszerződés meghiúsulása miatt. A bíróság kimondták azt is, hogy a Szent-Györgyi újonnan kinevezett igazgatója megsértette a jóhiszeműség, a tisztesség és az együttműködés elvét. Arra ugyanakkor nem talált a bíróság bizonyítékot, hogy a Facebook-poszt volt az oka a történteknek.
Ennyit az előzményekről – melyek ugyanakkor jól mutatják, hogy a tanárnő nem riad meg a konfliktusoktól és hogy kiálljon azért, amit helyesnek gondol.
A mostani esettel kapcsolatban elmondta: már javában készült az egyik 12. évfolyamos osztály szóbeli érettségijére – akiket négy éven át tanított, és az írásbeli dolgozataikat is ő javította ki -, amikor állítása szerint június 13-án, pénteken délután az osztályozó értekezleten Juhász István igazgató egy papírt adott át neki. Ezen az állt, hogy a vezető visszavonja megbízását a szóbeli érettségi vizsgabizottságban való részvételre, mert „nem volt hajlandó átadni az elnök számára a tételekhez tartozó feladatokat”.
Borosné Kerekes Lívia szerint mindez nem kötelező, a vonatkozó kormányrendelet és az érettségi elnököknek szóló vizsgaszabályzat értelmében csak a tételsort kell átadni, a feladatokat nem.
Kérdésünkre kijelentette: lehet, hogy vannak olyan pedagógusok, akik ismerethiányból vagy konfliktuskerülésből nem úgy tesznek, ahogy ő, de azért nem adta át a feladatokat, mert a törvény nem kéri – ha pedig a törvény ezt nem írja elő, akkor az igazgató – ahogy fogalmazott – „miért állhat a törvény fölött?” Azt mondja, beszélt tanügyigazgatási szakértővel és olyan pedagógussal, aki rendszeresen elnök az érettségin, és mind megerősítették, hogy szabályosan járt el.
„Itt az lehet a háttérben, hogy ismerik a véleményemet erről a kérdésről, és így akartak rajtam fogást találni, hogy aztán kirúghassanak” – vélekedik a magyartanár. „A négy év alatt, amióta itt vagyok, azt nézi, hogy mikor és hol tud belém kötni és kitenni. Egyrészt gondolom azért, mert én nem vagyok fideszes, másrészt meg azért, mert én a törvényt próbálom betartatni. Én magam is betartom, másoktól is elvárom. Ők meg, én azt tapasztalom itt a négy év alatt, hogy szeretik megkerülni a törvényt” – jelentette ki.
Súlyos szavak. De miért akarnák kirúgni? És milyen törvényszegésekre gondol? Erről is megkérdeztük a tüntető pedagógust.
Borosné Kerekes Lívia elmondta: már az iskolába való felvétele sem ment könnyen, szerinte a már említett, nyilvánosságot kapott 2021-es esete és Facebook-bejegyzése miatt. 2021 nyarán ugyanis – miután meghiúsult felvétele a Szent-Györgyibe – jelentkezett a Kocsisba, ám az igazgató első ízben elutasította, és mégegyszer kiírták a pályázatot a pozícióra. Csak miután nem akadt más alkalmas jelentkező, utána vették fel az iskolába – állítja.
Úgy véli, személye azért is jelenthet szálkát, mert mindig szóvá tette a szabálytalanságokat, például hogy az iskolában nincs gyógypedagógus, és hogy egyes osztályokban nem matematika szakos pedagógus oktatja a matematikát – és hogy ezek az állások nincsenek is folyamatosan meghirdetve.
Kollégájával is konfontálódik: munkaügyi pert indított annak megállapítására, hogy tanártársa szabályosan tanít-e diplomájával.
„Én mindig szoktam jelezni ezeket a problémákat, és az igazgató erre azt mondja, hogy nekem ehhez semmi közöm” – folytatta Borosné Kerekes Lívia.
Hétfőn bement az iskolába, mintha a pénteki közlés nem történt meg, azzal a szándékkal, hogy érettségiztetni fogja a diákokat.
„Az igazgató becsukta az ajtót, érzékeltetvén, hogy nekem ott nincs keresnivalóm. Bementem, és megkérdeztem tőle, hogy érettségiztethetem-e a gyerekeket? Azt mondta, hogy nem. Kérdeztem, hogy bent maradhatok-e hallgatóságként? Azt mondta, hogy nem, nekem itt semmi helyem nincsen. Ezután az elnök felé fordultam, tőle is megkérdeztem ugyanazt. Ő is nemmel válaszolt. Pedig ha zárt vizsgát rendelnek el, akkor azt meg kell indokolni” – idézte fel a hétfő reggel történteket a magyartanár. Hozzátette: az igazgatóhelyettestől több ízben kérte, hogy találkozhasson a vizsgaelnökkel, mert szívesen felajánlotta volna neki megtekintésre a feladatokat (de át nem adta volna őket) – abban viszont nem biztos, hogy üzenetei célba értek.
Borosné Kerekes Lívia az incidens után lement az iskola elé, és a már említett feliratú kartontáblát egy rúddal a magasba emelte, és így tüntetett. Rendőrök jöttek, és kérdezgették, de ő közölte, hogy marad. Tanítványai közül is többen odamentek, és érdeklődtek, mi ez az egész. Majdnem délután 3-ig maradt, és az a terve, hogy a keddet is az iskola előtt tölti, aznap is érettségiznek diákjai.
A téma kapcsán természetesen megkerestük Juhász István iskolaigazgatót, és a Déli Agrárszakképzési Centrumot (ez 2020-ban jött létre, tíz szakképzést folytató intézményt foglal magába Baranya, Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megyékből, valamennyi az Agrárminisztérium által fenntartott iskola). A következő kérdéseket küldtük el hétfőn délelőtt:
– Miért nem érettségiztethette tanítványait Borosné Kerekes Lívia? Miért lett visszavonva a megbízása az érettségi előtti utolsó munkanapon?
– Miért nem ülhetett be az érettségire?
– Érte-e hátrány, negatív munkaügyi intézkedés a pedagógust amiatt, hogy jelzett szabálytalanságokat az iskola működésével kapcsolatban?
– Mit szólnak a tüntetéséhez?
– Az iskolában valóban oktatja nem matematika szakos pedagógus is a matematikát?
„Megkeresése kapcsán felvettük a kapcsolatot az Agrárminisztériummal, válaszunkat a minisztérium iránymutatása alapján fogjuk megadni” – hétfőn délután egyelőre ennyit válaszolt a Déli Agrárszakképzési Centrum. Ha lesz bővebb tájékoztatás, visszatérünk a témára.