Nyolcvanhat év – négy generáció. Aki 1939-ben született, a most nyugdíj előtt álló boomerek szülőjévé vált. Az én apám is emlékszik még a háború borzalmára, de az én évjáratom (1966) már békében él születése óta. Vajon meddig tart a pax europea s az európai integráció mint „békeprojekt”? Az orosz agresszió 2014 óta ennek (is) véget vethet, hiszen Európában ismét dörögnek a fegyverek. A mai napon, a II. világháború kitörésének 86. évfordulóján időszerű felidézni 1939 tragikus ősznyitányát, az akkori tragikus napokat, s a jelenlegi dilemmáinkat. Véleménycikk következik – történelmi háttérrel.
Egy berlini diktátor forró háborúja
Hat évvel véres hatalom-megragadása (Machtergreifung), egyetlen szűk esztendővel Csehszlovákia feldarabolása, bő évvel Ausztria bekebelezése után, a nyílt európai háborúra készülő Hitler még 1939 áprilisában kidolgoztatta Lengyelország lerohanásának haditervét, felmondta a lengyel-német megnemtámadási szerződést, s miután az augusztus 23-án aláírt, „zseniálisan” cinikus szovjet-német Molotov-Ribbentrop paktummal elkerülte a kétfrontos háború veszélyét, elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Augusztus 31-én lengyel egyenruhába öltöztetett német bűnözők elfoglalták a gleiwitzi (Gliwice) rádióadót, s Hitler a „provokációra” válaszul elrendelte Lengyelország megtámadását. Szeptember 1-jén, 4 óra 40 perckor a Luftwaffe repülőgépei megkezdték a lengyel légirő szisztematikus pusztítását, öt perccel később a Danzig kikötőjében baráti látogatáson levő Schleswig-Holstein csatahajó is tüzet nyitott a danzigi öbölben levő lengyel Westerplatte erődre, a Kriegsmarine hajói és tengeralattjárói pedig blokádot vontak a lengyel tengerpart köré. Másfélmillió német katona, két és félezer páncélos, kétezer repülőgép zúdult az egymilliós lengyel hadseregre, amely alig 150 páncélossal és 400 elavult repülőgéppel rendelkezett.
Az 1919-es versailles-i békerendszer Keynes akkori jóslatát beteljesítve – „ez nem béke, hanem 20 év fegyverszünet” csúfosan megbukott. Mint hamarosan, 1940 tavaszán Nyugat-Európa eleste, majd 1941 decemberében Pearl Harbor kiütése bebizonyította: a lengyelek szeptember elsejei lerohanása a II. világháború kitöréseként vonult be a világtörténelembe.
A régi rómaiak szerint a történelem az élet tanítómestere. Erre immár kétezer éve maga a történelem cáfol rá. Mi is így állunk, a 21. század harmadik évtizedének közepén.
Puskaporos hordón – egy moszkvai diktátor háborúja Európában
2014 nyara, de még inkább 2022. február 23. óta immár a jaltai békerendszer is életveszélyes – de remélhetőleg nem halálos – csapást kapott Vlagyimir Putyintól: Európa ismét puskaporos hordón ül, az EU és Magyarország döntései sorsfordítók lehetnek.
A XX. század legsúlyosabb katasztrófájának előzményei ma is kísértetiesen ismerősek: adva van egy európai diktátor, néhány közép-európai törpe, „kis emberek nagy bottal”, adott a hatalmi gőg, újra élnek a revíziós vágyak, dúl a lázas tétlenség, a diplomáciai tehetetlenség, és sokakban uralkodik a vakhit, hogy „majd csak elkerüljük a nagyobb bajt”. De most sem kerültük el. A történelem ugyan nem egzakt matematika, de nem is ezoterikus köldöknézési tudomány. S a kérdés 2025-ben is az: vajon tanulunk-e a történelemből? Államférfiak, hadvezérek, pénzarisztokraták és mi – az „istenadta nép”.
Kézbe veszi–e a sorsát Európa félmilliárd polgára vagy sodródik a populisták által sulykolt Nyugat alkonya felé? Putyin és cinkosai (éljenek Moszkvában, Budán, Berlinben vagy Pozsonyban) biztos nem bánkódnának, ha a szakadék felé száguldó Európa-expresszen legalább egy rövid időre ők lehetnének a masiniszták és a kalauzok.
Európa keleti peremén immár több mint három éve dúl az orosz–ukrán háború. A frontvonalak mozdulatlansága és a diplomácia bénultsága kísértetiesen emlékeztet a múlt század harmincas éveinek feszült állapotára. A Jalta utáni világrend, amely évtizedekig garantálta Európa törékeny egyensúlyát, ma recseg-ropog. Oroszország nyíltan megkérdőjelezi az 1991 utáni status quo-t, miközben a Nyugat igyekszik egységet mutatni – már él a „tettrekészek” koalíciója, megszületett Európa legnagyobb védelmi költségvetése és dübörög a védelmi ipar, Trump-ot pedig „daddy”-ként kezelik a legfontosabb európai vezetők – több-kevesebb sikerrel.
Az EU dilemmái: béke, harc vagy békeharc?
Az Európai Unió alapvetően békeprojektként született, éppen a második világháború borzalmai nyomán. Most azonban a béke megőrzése sosem látott próbatétel előtt áll. A kérdés: képes-e az EU geopolitikai tényezővé válni, vagy megmarad gazdasági óriásnak, de politikai törpének? A közös kül- és biztonságpolitika gyengeségei látványosan mutatkoznak meg az ukrajnai háborúban: miközben fegyvereket és segélyt küld Kijevnek, az uniós döntéshozatal lassúsága és a nemzeti érdekek széttartása megbénítja a gyors reagálást.
