Nem vagyok egy nagy kriminalisztika rajongó, de Jeffrey Dahmer, Ted Bundy és David Berkowitz története valahogy mégis megfogott. Mert azon túl, hogy mindannyian szörnyek voltak, egy további közös pont is volt bennük: állatokat kínoztak. Márpedig kutatások szerint ez a gyilkosság előszobája! Ám amíg a sorozatgyilkosokat a rendőrség előbb vagy utóbb elfogja, az állatkínzókkal egészen más a helyzet, főleg Magyarországon.
Vegyük csak V. István esetét, akit bár első fokon elítéltek állatkínzás vétsége miatt, a november 26-i másodfokú tárgyalásának első köre óta már a felmentésében reménykedik (és az esélye is megvan rá, hogy a vágya teljesüljön). Tudják, ő az a férfi, aki Rozi nevű keverék kutyáját az autója után húzta az aszfalton, mert megfeledkezett róla, hogy előző este a vonóhoroghoz láncolta. Aki amikor konstatálta, hogy mit tett, ahelyett hogy orvoshoz vitte volna a súlyosan sérült állatát, inkább a tanyájára ment vele és magára hagyta őt. Aki folyton rohan, naponta csak 1-2 órája van pihenni, és egy kissé feledékeny is, így egy nyilatkozata szerint nemcsak Rozit nem vette észre a vonóhorognál, hanem a csavarkulcsot is elfelejti néha, hogy hová tette. És aki most azt próbálja meg ügyvédjével elérni, hogy a bíróság ejtsen minden vádat, vagy éppen a lehető legenyhébb ítéletet hozza ellene. Cserébe bizisten nem hagy több kutyát a vonóhoroghoz kötve!
Sokak szerint a tettéért V. István börtönt érdemelne, hiszen amit Rozival művelt, az egészen biztosan nem véletlenül történt. Az nem csak egy apró figyelmetlenség volt, nem minősülhet egy apró kis botlásnak, nem bocsátható csak úgy meg. Egy állat megkínzása ugyanis nem egy amolyan „eb csont beforr” történet, így a hazai bíróságoknak a jelenleginél sokkal szigorúbb büntetéseket kellene alkalmaznia. Hiszen – s ez már a saját véleményem – az állatkínzók egytől-egyig szörnyetegek, akik ha egy védtelen lénnyel képesek a kegyetlenkedésre, úgy mi gátolná meg őket abban, hogy akár emberekkel, netán gyerekekkel tegyék meg ugyanezt?
Bárhogyis, V. István sorsa csak jövő év elején dől majd el végérvényesen, január 21-én dönt majd a másodfokú bíróság arról, hogy az ügyészség kérvénye alapján elzárják-e Rozi volt gazdáját a külvilágtól, s ha igen, mennyi időre.
Ám kétségünk ne legyen, hogy addig a magyar állatvédelemnek ki kell állnia egy komoly próbát: a regnáló politikai hatalom úthengere mindent megtesz majd annak érdekében, hogy az állatvédelmi törvényekkel kapcsolatos kritikákat tompítsa, az érintett szervezetek hangját elnyomja.
Ahogyan azt „jó érzékkel” tette a V. István tárgyalása előtt egy nappal bedobott eb- és macskaadó témája kapcsán is, miszerint a Tisza Párt minden kutya és macska után évi 18 ezer forintot fizettetne, és súlyos büntetést szabna ki azokra, akik elhagyják vagy magára hagyják az állatukat. Hiszen valamivel palástolni kell, hogy bizony a magyar igazságszolgáltatás az állatvédelem terén (is) ezer sebből vérzik, hogy naponta több száz új állat kerül a menhelyekre. Hogy ezeknek a szerencsétlen állatoknak az orvosi költségeit a szervezetek a saját zsebükből fizetik, hogy az önkénteseik mekkora áldozatot hoznak azért, hogy egy-egy állat boldogan élhesse le az életét. Vagy elbagatellizálni azt, hogy igenis egy kutya vagy egy cica élete is van olyan fontos, mint az emberé. S hogy a magyar állam, a bírói hatalom tétlensége miatt a szörnyek még mindig köztünk járnak.
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
