Idősek otthonában és értelmi fogyatékos emberek számára is tart foglalkozásokat a kecskeméti zeneterapeuta

„Számomra a zene legfontosabb funkciója az önkifejezés és a kapcsolatteremtés. A nonverbális jellege miatt olyan tudatalatti, nehezebb érzésekkel is foglalkozhatunk, amit akár nehéz kimondani, szavakba önteni. Segít kapcsolódni önmagunkkal és másokkal. Segít kizökkenteni egy adott negatív állapotból, helyzetbe hoz, megmozdít. Nullától 99 éves korig minden életkorban használható és alkalmazható” – vallja, Szabó Mátyás, kecskeméti zeneterapeuta, zenepedagógus, zenész, aki három éve tart csoportos zeneterápiát a kecskeméti közintézmények ellátottjai számára. Hivatásáról, a zene iránti szeretetéről és az alkalmak során történő, olykor aprónak tűnő, máskor egy életet jelentő csodákról a KecsUP Híreknek mesélt részletesen.

Hogyan lett a zene az életed meghatározó eleme? – Már kicsi gyermekként (be)vonzott a zene, akkoriban főleg a klasszikus zene. Három-négy évesen képes voltam végighallgatni akár egy órás komolyzenei koncertet is csendben ülve, míg a testvéreim, vagy a társaim már unatkoztak, vagy ki akartak menni. Engem már akkor lenyűgözött, elvarázsolt az a lelki atmoszféra, amit a zene képes megteremteni. A színpadi zenével komolyabban főiskolás koromban kezdtem el foglalkozni, – pontosabban a versmegzenésítés, verséneklés érdekelt jobban – és ebben az időszakban születtek az első saját dalaim is.

Mit jelent számodra a zene? – Szabadság, vigasz, barát, öröm, menedék, alkotás, érték, feltöltődés és önkifejezés. Kilépés a világ fárasztó zajából és belépés a fentebb említett különleges lelki atmoszférá(m)ba.

Kikkel és hol kezdted a színpadi szerepléseket? – Tagja voltam több zenei formációnak, együttesnek. A teljesség igénye nélkül: a kecskeméti Csörömpölők együttes alapító tagja voltam 2006-tól. Mellette a nemzetközileg ismert kecskeméti Renaissance Consorttal is több évet játszottam, majd a Drum and Folk nevű világzenei formációban is „kreatívkodhattam”. Aztán jöttek az említett versek, vele együtt a „szerelmek lábnyomai”. Ennek gyümölcsei és alkotásai két, számomra igazán kedves zenei formációban vált láthatóvá, hallhatóvá és nem utolsó sorban ízlelhetővé: az Eklektrió és a NegyedÓra duó. Ez a zenei út szerintem már komolynak tekinthető, de valójában legkomolyabban, vagy inkább tudatosabban akkor kezdtem foglalkozni a zenével, mikor 4 éve szabadúszó lettem és dalszerzőként lépek fel önálló, looperes verskoncertjeimen.

– Természetesen emelett alkalmankénti formációkban is zenélek, valamit szívesen tartok a gyerekeknek interaktív hangszerbemutatót és egyéb zenés foglalkozásokat, megtartván azért a pedagógusi vénám. Szóval mindig is széles zenei skálán mozogtam, mai napig szeretek kísérletezni hangszerekkel, zenei stílusokkal.

Honnan jött a zeneterápiás program ötlete? – Az ötlet még gimnazista koromban pattant ki a fejemből „egyfajta Isteni szikraként”, egy Kecskemét felé tartó buszon, amikor is kamaszként stílusosan az élet értelméről gondolkodtam, s azon merengtem, vajon „mi lesz belőlem?”, „ki lesz belőlem?”. S ebben az áldott pillanatban érkezett a válasz, hogy valójában a zene végigkísérte az életemet. Akkoriban kezdett foglalkoztatni a gyógypedagógia, pszichológia és abban is biztos voltam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. S ebben az áldott pillanatban érkezett a válasz: ha ezt a két irányvonalat összerakom a zeneterápia jön ki metszetként. Nagyon sok év telt el, mire beadtam a jelentkezésemet az ELTE Bárczi Gyógypedagógiai Kar zeneterapeuta képzésére. Nagyon kemény két év volt, önismerettel, coviddal, rengeteg gyakorlattal és „pszi” tantárggyal. Csodálatos emberekkel és tanárokkal.

Aztán hét év budapesti lét után, úgy döntöttem, hogy visszaköltözöm Kecskemétre. Abban az évben Libor Zoltán régi, jól ismert kultúrcimborám az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága (ESZII) stratégiai és kommunikációs tanácsadója ajánlásával kerestek meg, mivel szükségük lenne egy zeneterapeutára, mert nagyon jókat hallottak a módszerről. A kereslet és a kínálat így találta meg egymást röviden. Hozzáteszem, egyébként soha nem gondoltam volna, hogy valaha zeneterapeutaként fogok dolgozni Kecskeméten és azt sem, hogy időskorúakkal. Isten útjai valóban kifürkészhetetlenek. Azóta szívügyemmé vált a zeneterápia megismertetése; kiváltképp az idősekkel, vagy speciális igényű gyermekekkel, felnőttekkel foglalkozó intézményekben.

Mióta fut ez a program és mi történik egy alkalmon? – 2023-tól az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága alkalmazásában zeneterapeutaként segítem a szépkorúak, illetve az értelmében akadályozott felnőttek mentálhigiénés ellátását zeneterapeutaként. Rendszeres zeneterápiás csoportokat tartok nekik. Hogy mi történik egy alkalmon? Azt nem tudom így összefoglalni, mert nagyon sok minden és mindig más, hiszen ez a zeneterápiás szemlélet egyben az „itt és most-ra” reagál, az „itt és most” művészete. Ami általában ismétlődő része az alkalmaknak a zenés köszöntés, a közös éneklés hangszeres kísérettel, ilyenkor általában a résztvevők is kapnak ritmuskeltő hangszereket, légzőgyakorlatok, relaxáció, zenére festés, zenére mozgás és a zenés elköszönés.

Milyen emlékezetes pillanataid, történeteid vannak, amiket megosztanál velünk? – Nagyon nehéz kiemelni, mert számos ilyen van és inkább a résztvevőket kellene megkérdezni… Az egyik legemlékezetesebb – amit a zeneterapeuta képzésben lévő tanítványaimnak is el szoktam mesélni- még zöldfülű, zeneterápia iránt érdeklődő és lelkesedő hallgatóként esett meg velem, Írország egy piciny falujában, ahol speciális igényű gyerekeket táboroztattak. Csoporttársammal együtt készültünk egy zenés foglalkozásra. (Csodálkozva és jólesően szemléltem, hogy minden speciális igényű gyermekre jutott egy felnőtt segítő!) Egy ponton azt kértem tőlük, hogy hunyják le a szemüket és kövessék a hangot. Érzékeljék, hogy közel szól-e, vagy távol, hangosan hallható, vagy halkan. Fogtam hát a furulyám, s egy magyar népdal dallamára improvizáltam. Körbejártam, mindenkihez oda mentem, majd kimentem a folyosóra is, aztán vissza. Egyszer csak egy mosolygós, kerekesszékben ülő gyermek előtt mentem el a furulyaszómmal. Utólag tudtam meg az igazgatónőtől, hogy a gyermek évek óta képtelen mozgatni a nyakát, s amikor elmentem előtte, teljes átszellemüléssel és nagyra nyílt szemekkel követte fejével és nyakával a furulya hangját. Most is libabőr, pedig már 11 éve. Ekkor vált számomra is egyértelművé, hogy ha ilyen „csodaszakma” létezik, akkor ezt szeretném kitanulni, megtanulni és csinálni, hogy segíteni tudjak embereken.

– Egyszer egy idős hölgy késve érkezett a csoportba és láttam rajta, hogy nagyon rossz lelki állapotban van, csak csendben, lehajtott fejjel ült és senkihez nem akart kapcsolódni. A folyamatot nem tudom részletesen leírni, csak néhány momentumot. Kiderült, hogy friss gyászban van. Megkérdeztem, hogy mi esne jól most neki? „A föld alá kívánom magam!” „A csend…” A csoportot bevonva kértem, hogy ajándékozzuk meg őt egy kis csenddel. Természetesen benne voltak. Aztán halkan elkezdtem pengetni és énekelni az „Elmegyek, elmegyek jó messzire…” kezdetű erdélyi népdalt. Amire még tisztán emlékszem, hogy az alkalom végén a hölgy odajött és annyit mondott (látszott, hogy sokkal jobb lelkiállapotba került), hogy nagyon hálás, mert végtelenül jólesett a lelkének. Ez természetesen nem ér fel egy csoportos gyászfeldolgozás folyamatával, de ott és akkor, talán megkaphatta azt a lélekgyógyírt, ami láthatóan kizökkenthette az állapotából. Ilyenkor már elindulhat egy gyógyulási folyamat.

– Nemrég történt, hogy a súlyos demens osztályon lakók olyan élettel telve, a jelenbe megérkezve, lélekből énekelték az Orchideàk című dalt, hogy azt hittem “rossz helyen járok”. Mondjuk számítottam rá, mert ez egy érzelmileg megmozgató, szívig érő melódiával fűszerezett ének. A dal végén a jóleső, megkönnyebbült sóhaj, a hála és az az öröm, ami kivetült a szemükre és a tekintetükre ilyenkor leírhatatlan. Azt hiszem az ilyen pillanatokban kapnak/adnak újra értelmet az életüknek. Bár egy pillanat ez, mégis méltósága van, amit nagyon felemelő látni és még nagyobb öröm a részesévé válni. Ilyenkor a bőrömön és a lelkemben érzem Kodály Zoltán szavainak valóságát: “Vannak a léleknek olyan régiói, melyekbe csak a zene világít be.”

Miben tud segíteni a zene, mint terápiás eszköz? – Számomra a legfontosabb funkciója az önkifejezés és a kapcsolatteremtés. A nonverbális jellege miatt olyan tudatalatti, nehezebb érzésekkel is foglalkozhatunk – már tudatos szintre emelve -, amit akár szavakkal képtelen megfogalmazni. De, hogy ne egyből a mélyvízbe ugorjunk. El lehet mesélni például egy napodat, anélkül, hogy megszólalnál. Ez szorongó gyerekeknél, vagy aki nehezen osztja meg másokkal a gondolatait, érzéseit terápiás eszköz lehet. Segít kapcsolódni önmagunkkal és másokkal. Segít kizökkenteni egy adott negatív állapotból. Helyzetbe hoz, megmozdít. A zeneterápia egyébként 0-99 éves korig minden életkorban használható és alkalmazható, sőt még a prenatális időszakban is. „Olyan embereknek nyújt segítséget, akik lelki vagy fizikai betegségben szenvednek, szoronganak, fogyatékossággal élnek, krízisen mennek keresztül, vagy csupán jobban meg szeretnék ismerni önmagukat és a többi emberhez fűződő viszonyukat. A zene, mint nonverbális kifejezőeszköz, új csatornát nyújt a kapcsolatteremtéshez és az érzelmek átéléséhez, motiváló hatása pedig jó eszköz a beszéd, a koncentráció és a mozgás fejlesztésére…” – olvasható a zeneterápiás egyesület oldalán és ennél jobban én sem tudnám megfogalmazni a zene terápiás lehetőségeit.

Milyen helyekre jársz zeneterápiát tartani? – Az ESZII keretein belül két Idősek Otthonában és a Mosolysziget Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézményébe rendszeresen járok zárt csoportot tartani. Ez valóban zeneterápia, hiszen van egy cél, vannak rendszeres alkalmak, tehát egy terápiás folyamat és van hozzá egy szakember és adott egy csoport. Emellett számos intézményben, táborban és iskolában volt lehetőségem meghívásos alapon népszerűsíteni a zeneterápia gyakorlatait. Ez csak amolyan ízelítő a zeneterápia gyakorlataiból, aminek egyébként lehetnek terápiás hatásai, de mivel ez általában egy 1-1,5 órás alkalom, ezért nem beszélhetünk terápiáról. Hosszútávú terveim között szerepel, hogy a zene, mint segítő terápiás lehetőség az oktatási intézményekben – meghatározott keretek között – elérhető és alkalmazhatóvá váljon a gyerekek körében, hiszen a figyelem, a kommunikáció, a szociális készségek területén, valamint a kedvencem: a túlméretezett tananyag okozta stressz egészséges levezetésében is bizonyítottan jótékony hatással bír. Az igazán nagy vágyam pedig, hogy egy saját, felnőtt zeneterápiás szemléletű önismereti csoportot indítsak Kecskeméten, vagy Budapesten.