A lakossági panaszok miatt leszedik a varjak fészkeit a Széchenyivárosban

A Kecskeméti Városüzemeltetési Kft. közösségi oldalán közölte, a Széchenyivárosban elszaporodott vetési varjakkal kapcsolatban több lakossági bejelentést kaptak, intézkedésüket kérve. Mivel tavaly változtattak a védett növény- és állatfajokról szóló 2001-es minisztériumi rendeleten, így közegészségügyi okból, települések belterületén – költési-fészkelési időszakon kívül – már engedély nélkül el lehet távolítani a varjak fészkeit, ezt csak be kell jelenteni a természetvédelmi hatóságnak, azaz a kormányhivatal természetvédelmi osztályának. A módosítás alapján, a lakossági panaszok miatt intézkedik tehát a KVÜ – ám ez a védett madarakat biztosan nem vigasztalja. Hraskó István írása.

A KVÜ a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet tavaly nyáron hatályba lépett módosítására hivatkozik. Ez valóban lehetővé teszi a vetési varjú riasztását vagy fészkének leszedését közegészségügyi okból, a települések belterületén július 1. és február 28. között (márciustól június végéig a fészkelés miatt tilos). Ehhez már nem kell engedély, elegendő a bejelentés a természetvédelmi hatóságnak. A Városüzemeltetési Kft. pedig bejegyzése szerint ezt megtette mind a természetvédelmi hatóság (a kormányhivatal környezet- és természetvédelmi főosztálya), mind a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága (KNPI) felé, és a fészkek eltávolítását már a héten megkezdik. A posztban azt nem közölték, mely helyszíneken történik ez meg és hány fészket terveznek leszedni.

A madárpiszokra és a károgásra is panaszkodtak

Egy éve, 2025 tavaszán a KecsUP Híreket is megkereste egy olvasónk panaszával, aki elmondta: a Széchenyivárosban annyira elszaporodtak a varjak, hogy nagyon megkeserítik az itt lakók életét. „Minden nap a hangos károgásra fekszünk és kelünk, a madárpiszokról nem is beszélve” – írta. Akkor részletesen körbejártuk a témát, és leírtuk: a probléma nem újkeletű, nem is csak Kecskemétre jellemző – és legkevésbé sem a 2001 óta védettséget élvező vetési varjak okolhatók amiatt, hogy kényszerűségből a városokban, sok helyen panelházak között kénytelenek lakni.

A vetési varjú – mint Európában őshonos vadon élő madárfaj – az Európai Unió madárvédelmi irányelve alapján védelemben részesül, amelyet valamennyi tagállamnak biztosítania kell (itthon egy példány természetvédelmi értéke 50 ezer forint). A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény alapján tilos a védett állatfajok – így a vetési varjú – egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása – hívta fel a figyelmet a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

A jogszabályi előírásokat is figyelembe véve korábban is volt lehetőség a vetési varjú lakott területeken történő riasztására, esetlegesen a fészkek eltávolítására, illetve a lombkorona visszavágásos kezelésére, de a jogszabályi változtatás előtt nem volt elég a bejelentés, minden esetben engedélyt kellett kérni a területileg illetékes kormányhivatal környezet- és természetvédelmi főosztályától.

Tehát nem a nemzeti parkok igazgatósága adott engedélyt korábban sem a varjútelepek megsemmisítésére, azt a kormányhivataltól kellett megkérni; a nemzeti parkot a kormányhivatal arra kérte fel, hogy véleményezze az engedélykérelmet.

A tyúktojás csalétek miatt a régebbi tíz százalékára zsugorodott a vetési varjú állománya

A vetési varjú hazai állományára vonatkozóan 1942-től állnak rendelkezésre pontos adatok, ekkor kezdték el ugyanis módszeresen felmérni a varjútelepeket. Az akkori költőállomány 270 költőtelepen mintegy 170 000 pár volt. A varjak eleinte nagyobb kolóniákban költöttek és csupán kis hányaduk fészkelt kisebb kolóniákban vagy az emberi települések területén.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapjáról kiderül: a vetési varjú korábban elsősorban mezőgazdasági rovar- és rágcsáló kártevőket fogyasztott, ám az intenzív mezőgazdasági termelés erőteljes vegyszerhasználata következtében megfogyatkozott a táplálékforrása, és váltásra kényszerült. Nagyobb arányban jelentek meg táplálékában az energiadús magvak, zsenge növényi részek, amivel már érzékeny károkat okozott a gazdáknak.

A varjút mezőgazdasági kártevőnek kiáltották ki. Eleinte időszakosan, majd 1971-től kezdve egész évben vadászható faj lett. Hatékony gyérítését azonban a lőfegyver és a mérgezés sem oldotta meg, ezért 1981-ben kezdték el alkalmazni a varjúfélékre különösen erősen ható méreggel kezelt tyúktojás csalétek használatát. Ennek bevezetése jelentette a legnagyobb csapást a hazai vetési varjú állományra.

A módszert 15 éven keresztül használták rendszeresen a tavaszi időszakban, melynek eredményeként az állomány az első három év alatt felére esett vissza, és két évtized alatt drasztikusan tovább csökkent. 1996-ban emiatt újabb kíméletet rendeltek el, de az eljárás használatának tiltása joghézag miatt a gyakorlatban nem érvényesült. Ellentmondásos jogszabályok voltak érvényben még 2001-ben is, amikor védetté nyilvánították a fajt.

A KNPI-től megtudtuk: a gyérítések következtében a nagy kolóniák elkezdtek összeomlani és a madarak kisebb telepekre kényszerültek. Az 1990-es évek közepére a vetési varjú hazai állománya az egykori 300 ezer párról csupán 30 ezer párra, tehát mindössze a 10 százalékára a zsugorodott.

„Bár a vetési varjút 2001-ben törvényes oltalom alá helyezték, illegális gyérítése, valamint az élőhelyeinek csökkenése továbbra is folytatódik. Állományának mérete jelenleg 40 ezer- 50 ezer pár körül mozog. Ez még mindig töredéke a korábbi populáció nagyságának, ezért természetvédelmi célkitűzés, hogy a jelenlegi állomány ne csökkenjen tovább” – emelte ki a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

De miért költöznek a városokba?

A folyamatos emberi pusztítás miatt. Ezek hatására ugyanis a fészektelepek felaprózódtak, nagyrészt megszűntek, és ez arra kényszerítette a varjakat, hogy az emberi településeken, akár a nagyvárosokban keressenek menedéket.

„A varjak a rendszeres mérgezések és a közvetlen zavarás elől szinte menekülésszerűen költöztek az emberi települések közelébe, városi parkokba, temetőkertekbe, ahol erősen korlátozott a mérgek és lőfegyverek használata. Nem beszélve arról, hogy az itt található lakossági hulladék terített asztalt is jelent nekik. Itt viszont a hangoskodásuk, szennyezésük miatt keletkezik ellentét ember és vetési varjú között. Elmondható az is, hogy a települések külterületein található fészektelepek további zavarása, esetleges felszámolása nemhogy segítene, de kifejezetten ront a lakott területeken meglévő konfliktushelyzeteken. A kialakult szituáción pedig az sem segít, hogy a varjak jobb híján gyakran telelni is az emberi településekre húzódnak” – válaszolta a KNPI.

Fontos viszont tudni, hogy telente miért látunk sokkal nagyobb számban vetési varjakat. Ennek az az oka, hogy míg a Kárpát-medencei egyedek telente csupán kóborolnak, de alapvetően a költőterület környékén maradnak, télen jellemzően északkeleti irányból, Oroszországból, Ukrajnából és a Balti államokból hatalmas varjúcsapatok érkeznek hazánkba. Ám ezek a példányok nálunk csak átmeneti vendégek és március közepére mind elhagyják az országot, hogy visszatérjenek a költőterületükre. A nálunk költő állomány sorsa tehát alapvetően rajtunk múlik.