A Kecskeméti Városüzemeltetési Kft. közösségi oldalán közölte, a Széchenyivárosban elszaporodott vetési varjakkal kapcsolatban több lakossági bejelentést kaptak, intézkedésüket kérve. Mivel tavaly változtattak a védett növény- és állatfajokról szóló 2001-es minisztériumi rendeleten, így közegészségügyi okból, települések belterületén – költési-fészkelési időszakon kívül – már engedély nélkül el lehet távolítani a varjak fészkeit, ezt csak be kell jelenteni a természetvédelmi hatóságnak, azaz a kormányhivatal természetvédelmi osztályának. A módosítás alapján, a lakossági panaszok miatt intézkedik tehát a KVÜ – ám ez a védett madarakat biztosan nem vigasztalja. Hraskó István írása.
A KVÜ a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet tavaly nyáron hatályba lépett módosítására hivatkozik. Ez valóban lehetővé teszi a vetési varjú riasztását vagy fészkének leszedését közegészségügyi okból, a települések belterületén július 1. és február 28. között (márciustól június végéig a fészkelés miatt tilos). Ehhez már nem kell engedély, elegendő a bejelentés a természetvédelmi hatóságnak. A Városüzemeltetési Kft. pedig bejegyzése szerint ezt megtette mind a természetvédelmi hatóság (a kormányhivatal környezet- és természetvédelmi főosztálya), mind a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága (KNPI) felé, és a fészkek eltávolítását már a héten megkezdik. A posztban azt nem közölték, mely helyszíneken történik ez meg és hány fészket terveznek leszedni.
A madárpiszokra és a károgásra is panaszkodtak
Egy éve, 2025 tavaszán a KecsUP Híreket is megkereste egy olvasónk panaszával, aki elmondta: a Széchenyivárosban annyira elszaporodtak a varjak, hogy nagyon megkeserítik az itt lakók életét. „Minden nap a hangos károgásra fekszünk és kelünk, a madárpiszokról nem is beszélve” – írta. Akkor részletesen körbejártuk a témát, és leírtuk: a probléma nem újkeletű, nem is csak Kecskemétre jellemző – és legkevésbé sem a 2001 óta védettséget élvező vetési varjak okolhatók amiatt, hogy kényszerűségből a városokban, sok helyen panelházak között kénytelenek lakni.
A vetési varjú – mint Európában őshonos vadon élő madárfaj – az Európai Unió madárvédelmi irányelve alapján védelemben részesül, amelyet valamennyi tagállamnak biztosítania kell (itthon egy példány természetvédelmi értéke 50 ezer forint). A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény alapján tilos a védett állatfajok – így a vetési varjú – egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása – hívta fel a figyelmet a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.
A jogszabályi előírásokat is figyelembe véve korábban is volt lehetőség a vetési varjú lakott területeken történő riasztására, esetlegesen a fészkek eltávolítására, illetve a lombkorona visszavágásos kezelésére, de a jogszabályi változtatás előtt nem volt elég a bejelentés, minden esetben engedélyt kellett kérni a területileg illetékes kormányhivatal környezet- és természetvédelmi főosztályától.
Tehát nem a nemzeti parkok igazgatósága adott engedélyt korábban sem a varjútelepek megsemmisítésére, azt a kormányhivataltól kellett megkérni; a nemzeti parkot a kormányhivatal arra kérte fel, hogy véleményezze az engedélykérelmet.
A tyúktojás csalétek miatt a régebbi tíz százalékára zsugorodott a vetési varjú állománya
A vetési varjú hazai állományára vonatkozóan 1942-től állnak rendelkezésre pontos adatok, ekkor kezdték el ugyanis módszeresen felmérni a varjútelepeket. Az akkori költőállomány 270 költőtelepen mintegy 170 000 pár volt. A varjak eleinte nagyobb kolóniákban költöttek és csupán kis hányaduk fészkelt kisebb kolóniákban vagy az emberi települések területén.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapjáról kiderül: a vetési varjú korábban elsősorban mezőgazdasági rovar- és rágcsáló kártevőket fogyasztott, ám az intenzív mezőgazdasági termelés erőteljes vegyszerhasználata következtében megfogyatkozott a táplálékforrása, és váltásra kényszerült. Nagyobb arányban jelentek meg táplálékában az energiadús magvak, zsenge növényi részek, amivel már érzékeny károkat okozott a gazdáknak.





