Az iráni térségben rekedt magyarokat mentesítő repülőgépjáratokkal szállítja haza a magyar kormány. A külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatása szerint a lehetőséget eddig több százan vették igénybe.
Mivel az közel-keleti konfliktus továbbra sem a megoldás irányába halad, így újabb két mentesítő járat közlekedik az ománi főváros és Budapest között, amikkel 180-an térnek haza a Közel-Keletről: 23-an, akik Ománban rekedtek, 157-en pedig, akiket Dubaiból visznek át Maszkatba – közölte egy Fecebook-videóban Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter ebben felidézte azt is, hogy vasárnap 76 utassal a fedélzetén landolt egy mentesítő járat Budapesten, a Rijádból indult repülőgéppel a Szaúd-Arábiában, Bahreinben és Kuvaitban rekedt magyarokat hozták haza.
Mint ismert, Az izraeli védelmi miniszter, Israel Katz bejelentése szerint Izrael február végén megelőző rakétacsapást hajtott végre Irán ellen. Az akcióba az Egyesült Államok is bekapcsolódott, ők katonai létesítményeket vettek célba. A támadásra azt követően került sor, hogy zátonyra futottak az iráni nukleáris program korlátozásáról szóló egyeztetések.


