A 444 számolt be arról, hogy a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség (DDÜ) csütörtökre (április 16-a) állománygyűlést hívott össze, amelyen körülbelül 60 koordinátort küldtek el. A Fidesz kampányát menedzselő cég kötelékében dolgozott Laczkó-Zsámboki Angéla kecskeméti képviselő is, aki havi 750 ezer forintot keresett koordinátorként. A képviselő a KecsUP Hírek megkeresésére elmondta: beadta a felmondását, ezt pedig a Fidesz győzelme esetén is megtette volna. Laczkó-Zsámboki kijelentette, a továbbiakban is folytatja az intenzív videós tartalomkészítést, de „egy kicsit objektívebb” lesz.
A Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökséget tavaly júliusban, a Tusványosi Szabadegyetem előtt jegyezték be, és egy Tiborcz-közeli alapkezelő tulajdonában lévő 13. kerületi irodaházból működik – írta a 444. A lap kiemelte, hogy a háttérben a cég munkavállalóit olyan tevékenységekhez lehetett kötni, mint a szervezett kommentelés vagy a Tisza Párt Nemzeti Menetén (március 15-i ünnepség) történt „hamis ukrán zászlós” akció. A választási vereség után a cég finanszírozása megcsappant, így a 444 információi szerint csökkentett létszámmal tudják csak folytatni tevékenységüket.
Laczkó-Zsámboki Angéla vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy egy önkormányzati cégnél, a Kik-For Kft.-nél kockázatkezelési koordinátorként havi 450 ezer forintot kap. Emellett koordinátor volt a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Kft.-nél is, amely a Fidesz egyik fontos kampányeszközét, a Digitális Polgári Köröket szervezte. A képviselőnek innen további 750 ezer forint havi jövedelme származott – erről itt számoltunk be korábban. A DDÜ kiszivárgott állománygyűlését követően telefonon megkerestük a kecskeméti képviselőt, aki elmondta:
az állománygyűlésen nem volt ott, hiszen a választások után beadta a felmondását.
Érdeklődtünk, hogy így is tervezte-e, akár győzelem, akár vereség: mindenképpen felmondott volna? A képviselő röviden azt válaszolta, hogy igen, így tervezte.
Akkor ki lehet jelenteni, hogy Ön csak és kizárólag azért dolgozott ezen a munkahelyen, hogy a választási kampányban a Fidesz-KDNP mellett kampányoljon?
Ezt azért így nem jelenteném ki. Én azért kezdtem el a cégnél dolgozni, hogy egy Digitális Polgári Kör a régi Polgári Körök eszméjére épüljön fel, ez így indult. Aztán úgy gondolom, hogy egy kicsit átszerveződtek a dolgok, ezért én nem illettem már bele ebbe a képbe. Nekem sem volt ez igazából testhezálló feladat, ezért úgy gondoltam, hogy a választások után mindenféleképpen felmondok.


