Sikeres és kiemelkedően erős évadot zárt a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. A június 7-én délelőtt tartott évadzáró társulati ülésen a teátrum vezetői értékelték a 2025/26-os évadot, amely művészeti eredményeiben, nézőszámában és közösségi erejében egyaránt meghatározó időszaknak bizonyult.
Az évad mottója az „Utazás térben és időben” volt, amely hűen tükrözte a színház sokszínű repertoárját és művészi törekvéseit. A nagyszínpadi produkciók, a kamara- és stúdiószínházi bemutatók, valamint a gyermek- és ifjúsági előadások együtt mutatták meg a társulat sokoldalúságát és erejét. „Egy színházi évad lezárása mindig számvetés. De vannak pillanatok, amikor a számvetés mellett küszöbön állásról is beszélnünk kell. A mai alkalom ilyen: egy sikeres évad végéhez érkeztünk, miközben már a Kecskeméti Nemzeti Színház 130. jubileumi évére készülünk. Ez a pillanat egyszerre szól az elvégzett munkáról és a ránk váró felelősségről. Amikor egy 130 éves intézmény örökségét visszük tovább, akkor nem csupán egy újabb évadot tervezünk meg, hanem hagyományt őrzünk, közösséget építünk és jövőt formálunk” – fogalmazott évadzáró beszédében Cseke Péter direktor.

Cseke Péter / Fotó: Benkő Emese - Az igazgató hangsúlyozta a színház idei eredményei mögötti közös munka fontosságát. „A számok mögött emberi teljesítmény áll: művészeké, műszaké, műhelyeké, adminisztratív munkatársaké, szervezőké, mindazoké, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy este felgördülhessen a függöny” – emelte ki. Az évadzáró társulati ülésen köszöntőt mondott a vezetőség több tagja is. Az eseményen továbbá megemlékeztek a társulat nemrég elhunyt örökös tagjáról, Réti Erikáról.
Minden várakozást felülmúltak az évad statisztikái
A 2025/26-os évadban a Kecskeméti Nemzeti Színház előadásait több mint 124 ezer néző látta. A társulat több mint 470 saját előadást játszott, a vendégprodukciókkal együtt pedig több mint 500 előadás valósult meg az évad során.

Orosz Viktor, Hegedűs Zoltán, Sirkó László, Tóth Jázmin, Sára Bernadette, Hajdú Melinda / Fotó: Benkő Emese - A bérletértékesítés ugyancsak rekordközeli eredményeket hozott: közel 15 ezer bérlet talált gazdára, amely mintegy hétszázzal haladja meg az előző évad adatait. A színház jelenleg 22 bérletházzal működik. A következő, jubileumi évad iránt már most jelentős az érdeklődés: eddig több mint háromezer néző újította meg bérletét – erre június 12-ig van lehetőség, június 15-től pedig indul a bérletezés a szabad helyekre.
Rangos elismerések az évad során
A hagyományokhoz híven az évadzáró társulati ülésen idén is kihirdették az évad emberét: a társulat szavazatai alapján a 2025/26-os évad embere Orosz Viktor színpadmester lett. A Látó Ricsi Emlékdíj idei kitüntetettjének nevét ugyancsak az ünnepségen jelentették be: Tóth Jázmin hegedűművész, koncertmester munkáját méltatták vele.

Cseke Péter és Hajdú Melinda / Fotó: Benkő Emese - A társulat több tagja is jelentős szakmai díjban és állami kitüntetésben részesült az évad során, Cseke Péter igazgató ezúton is kifejezte gratulációját feléjük:
- Prima-díjat nyert magyar színház-, film- és táncművészet kategóriában Sára Bernadette színművész,
- Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben és Gobbi Hilda-életműdíjban részesült Sirkó László színművész,
- Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Hajdú Melinda színművész,
- továbbá a Kecskeméti Idősekért Díjat Hegedűs Zoltán kapta.
Cseke Pétert pedig Kovács Lehel igazgatóhelyettes, művészeti vezető köszöntötte annak apropóján, hogy a Magyar Kultúra Napja Bács-Kiskun Vármegyei Gála és Díjátadó Ünnepség keretein belül díjazták munkásságát.
Jubileumi évadra készül a teátrum
A társulat a nyári hónapokban több vendégjátékkal is készül, többek közt június 28-án a Lili bárónő lesz látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon, július 31-én pedig a Kölcsönlakás vendégszerepel a Szarvasi Vízi Színházban. Ezt követően a 2026/27-es évad különleges mérföldkő lesz a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház életében. A jubileumi évad mottója: „Történetek egy város szívéből”.



