Logo
Windisch László, az ÁSZ elnöke. Fotó: Béres Márton/Népszava

Windisch László, az ÁSZ elnöke. Fotó: Béres Márton/Népszava

Állami Számvevőszék: az ÁSZ ellenőrzi a kormányt és nem fordítva

Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy elrendelték az Állami Számvevőszék (ÁSZ) teljes átvilágítását. A számvevőszék szerint különösen visszás a „beavatkozási kísérlet”, mert most vizsgálják a Tisza kampányfinanszírozását – írta a 24.hu.

„Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) üdvözli a működésére, hatáskörére, ellenőrzési jogosítványaira vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát, de hangsúlyozza, hogy a mindenkori kormánynak tiszteletben kell tartania a hatalmi ágak elválasztásának elvét“ – írja közleményében az ÁSZ.

Mint fentebb írtuk, Magyar Péter csütörtökön jelentette be, hogy elrendelték az ÁSZ átvilágítását - számolt be a 24. „A cél az, hogy az ÁSZ végre maradéktalanul és lelkesen el tudja végezni alkotmányos feladatait” – indokolta a döntést a miniszterelnök, aki szerint

más intézmények vezetőivel együtt az ÁSZ elnökének is távoznia kell.

Az Állami Számvevőszék a közleményében kiemelte: az ÁSZ mindig az Alaptörvénynek és a jogszabályoknak megfelelően látta el a feladatát, segítette a jogalkotók munkáját is, de országgyűlési szervként nem része a végrehajtó hatalomnak, működésének felülvizsgálatára a kormány nem jogosult, a számvevőszék ellenőrzi a kormányt és nem fordítva.

Az ÁSZ ellenőrző szervezet, amely a közpénzekkel, az állami és önkormányzati vagyonnal való felelős gazdálkodás ellenőrzését végzi, ami a felügyeleti típusú szervezethez, jogkörhöz képest egészen más jellegű hatáskör, eszközrendszer és feladatellátás – tették hozzá. Visszautasítják az ÁSZ-elnök személyét érintő és a szervezet alkotmányos függetlenségét sértő miniszterelnöki kijelentéseket is,

ezeket „Magyarország újkori demokráciájában példátlan kormányzati beavatkozási kísérletként” értékelik - írta a 24.

Különösen visszás a „beavatkozási kísérlet” azért is, mert más pártokkal együtt most vizsgálják a Tisza kampányfinanszírozását – írta az ÁSZ.

A 24 teljes cikke ITT OLVASHATÓ.

KecsUP Shorts

Összes videó