Logo
bacs-kiskun-varmegye-1920x1440.jpg

Félmilliárd forintba kerülhet, hogy újra megyék legyenek Magyarországon

Nemcsak a táblákat kell kicserélni, rengeteg jogszabály módosítására is szükség lesz, ha az Országgyűlés megszavazza az Alaptörvény szombat délután benyújtott 17. módosítását, és a vármegyékből ismét megyék lesznek - írta a Telex. A hatásvizsgálati lap szerint az intézkedés 557 millió forintba kerül.

A Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium társadalmi egyeztetésre közzétett törvénytervezete szerint összesen 180 törvényben kell átírni a vármegyéket megyékre, a főispánokat kormánymegbízottakra - írta a Telex. A tervezet nem érinti a területi közigazgatás szervezetrendszerét, feladat- és hatásköreit, amit

Magyar Péter ígérete szerint később szintén jelentősen átszabna a kormány.

Mint fentebb írtuk, az intézkedés több mint félmilliárd forintba kerül a hatásvizsgálati lap szerint, de nem világos, hogy ebbe a keretbe milyen tételeket vettek bele - az összes tábla és intézmény névcseréje ennek többszöröse is lehet a Telex szerint.

A miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a vármegyéket 4 év után visszanevezik megyékre, a főispánokból pedig kormánymegbízottak lesznek. „Magyarországon a 21. században nem földesurakra, nem főispánokra, nem oligarchákra, hanem egy modern európai államra van szükség” – indokolta Magyar Péter.

Az előző Országgyűlés 2022-ben vezette be a vármegye és főispán kifejezéseket, akkor a Wolters Kluwer Kft. összegzése szerint 1172 jogszabályt módosítottak az átnevezés miatt.

Az Alaptörvény-módosítás elfogadása után most is rengeteg kormányrendeletet át kell majd írni.

A Telex teljes cikke ITT OLVASHATÓ.

KecsUP Shorts

Összes videó