Nincs rá jobb szó: valóban drámai látványban volt részünk, amikor múlt pénteken ellátogattunk a kiszáradó Kolon-tóhoz. Már akkor is csak nagyon kis foltokban volt víz a mederben, miután az elmúlt hetek során az extrém meleg és a gyakori szél miatt naponta 2-4 centiméterrel csökkent a vízszint. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a fokozottan védett lápi pócokból és más halfajokból több százat mentettek ki, de hogy egyszer majd vissza lehet-e őket telepíteni, az erősen kérdéses. De nemcsak a halakra van súlyos hatással az elmúlt évek időjárása; eltűntek például a lápi szitakötők, a bölömbikák, és még a nád is szenved az aszálytól. A Kolon-tó és más vizes élőhelyek, mocsarak kiszáradását a Homokhátságon a klímaváltozás, a csapadék mennyiségének drasztikus csökkenése mellett az emberi tevékenység is okozta. A korábbi állapotok remélt helyreállítása nehézkes, lassú folyamat lehet, valós szándék, akarat és összefogás mellett sok pénzre is szükség van ehhez. Hraskó István írása.
A Kolon-tó több pontjára Vajda Zoltánnal, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus munkatársával mentünk el. Megálltunk például a Kulléri-zsilipnél, ahol 1974 óta mérik a vízszintet (és soha nem volt ilyen alacsony, mint most). A 2000-es évek elején még előfordult, hogy a víz átbukott a zsilip fölött, azaz 310 centiméternél is magasabban állt a korábbi lecsapoló csatornában (a zsilipet már évtizedek óta zárva tartja a KNPI, éppen a tó vízkészletének megőrzése érdekében).
A Kulléri-zsilipnél a 2000-es évek elején még nem volt ritka a 2,5-3 méteres vízállás / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek
Hirdetés
„Régen itt szálltunk be a kenuba“ - mutatta Zoli a csatorna partján. Idén 160 centiméterről indult az apadás, pénteken pedig le tudtunk menni egészen a csatorna aljára, mert egy csepp víz sem volt benne.
A Kolon-tavi (a Nemzeti Parkhoz tartozó) védett terület összesen 3059 hektár, de ez nem mind vizes élőhelyet jelent: vannak itt homokbuckák, láprétek, mocsárrétek, láperdők is. A nádas, valamint a mocsár és láp területe 1200-1400 hektár, míg a nyílt víz eddig olyan 20-25 hektár volt.
Olyat, amit köznapi értelemben tónak nevezünk, alapvetően a mesterséges kotrásoknál lehetett eddig látni. 1989-1990-ben egy 6,3 hektár kiterjedésű, 1,4 méter mélységű nyílt vízfelület jött létre – az Öreg-víz –, majd 2011-13-ban egy 20 hektáros, változó (1–1,8 méter) mélységű, szigetekkel tagolt nyílt víz lett kikotorva a nádasok helyén – ezt általában Nagy-víz néven emlegették.
A helyzet már tavaly is aggasztó volt, erre sok kiránduló is felfigyelt: az aszályos nyár és csapadékban szintén szegény ősz miatt a vízszint rendkívül alacsonyra süllyedt, a nádasok szárazon álltak (azok már tavasszal is), a korábban állandó vízborítású kotort részeken októberben pedig ugyancsak előbukkant a meder.
Hirdetés
1 / 23
Fotók: Hraskó István, KecsUP Hírek
A kiszáradt Kolon-tó
Az idei év tehát már eleve nagyon rossz állapotban érte a Kolon-tavat, tavasszal sem esett sok eső, az elmúlt csapadékmentes hetekben pedig az extrém meleg és a gyakori szél nagyon felgyorsította a leszáradást a kotrásokban, naponta akár 4 centiméterrel is csökkent a vízszint.
A Nagy-víznél még a tapasztalt szakember is megdöbbent: ahol pár napja még kenuval be lehetett evezni, vagy minimum gumicsizmára volt szükség, ott a riportunk napján már szinte teljes egészében a száraz, repedezett mederben sétáltunk. Csak nagyon kis területen maradt körülbelül 20-30 centis tocsogó, amely a nagy kócsagoknak és más vízimadaraknak ideig-óráig terített asztalt kínált, de erre a hétre már várhatóan ezekről a részekről is teljesen elpárolog a víz.
Hirdetés
Fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek
Az Öreg-víznél pénteken még bokáig, helyenként térdig érő vízben-sárban, tündérrózsával, rencével, különböző hínárfajokkal sűrűn benőtt vízi “ösvényen” evickéltünk be a kisebb-nagyobb (tíz-húsz négyzetméteres) vízfelületekhez. Innen még az utolsó pillanatokban is mentették a szakemberek a halakat, különösen a fokozottan védett - és nagyon apró, 5-.8 centis - lápi pócokat, de mellettük még más őshonos fajokat is, így réti csíkokat, széles kárászokat, compókat, kurta baingokat és vörösszárnyú keszegeket.
Majd elszállítottak őket Gödöllőre, a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ tavaiba, lápjaiba és a Nemzeti Park által Szatymazon működtetett Kurgán Természetvédelmi Bemutatóhelyre. Itt egy vízinövényekkel benőtt tűzivíztározó a tapasztalatok szerint szintén megfelelő környezet a halaknak. Lehetséges helyszínként még felmerült a császártöltési Vörös-mocsár, ez szintén védett terület, ahol ugyancsak jelentős lápi póc állomány él.
Hirdetés
Halmentés az Öreg-víznél / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek
„A halmentés célja az, hogy megőrizzük ezt a különleges genetikai állományt, amit a Kolon-tó halfaunája hordoz. Nem tudjuk természetesen az összes egyedet megmenteni, ez nem is lehet cél, de lápi pócból már körülbelül ötszáz példányt sikerült elszállítanunk. Ez a mennyiség akár két részre osztva is kellő genetikai változatosságot tud biztosítani, és védett körülmények között az állomány gyarapodása is gyors ütemű lehet“ - magyarázta a KNPI biológus munkatársa.
Mint hozzátette, elővigyázatosságból osztják több populációra a kimentett halakat, arra az esetre gondolva, ha esetleg betegség ütné fel a fejét köztük.
Az összes hal kimentése már csak azért sem lehetséges, mert a halászat nem nagyméretű hálókkal történik - ezt a speciális, szinte mocsári körülmények, a rengeteg tündérrózsa, rence nem is tenné lehetővé. Az egyetlen hatékony módszer az elektromos halászgép, amely eredetileg halkutatásra kifejlesztett eszköz, de ebben a helyzetben is kiváló segítség a KNPI munkatársainak és a mentésben önkéntesen segítő más szakembereknek, kutatóknak.
Hirdetés
1 / 21
Fotók: Hraskó István, KecsUP Hírek
A kiszáradt Kolon-tó 2026 augusztusában
A hordozható, például a hátra felvehető gép egyenárammal működik, a két pólus között kialakuló feszültség nagyon rövid időre, tíz-húsz másodpercre elkábítja a halakat, és egyúttal az anódhoz, a szákba húzza őket, utána újra magukhoz térnek. Így egy nap 50-150 halat is ki tudtak fogni, ahogy csökkent a vízszint, úgy értelemszerűen egyre könnyebben, mert folyamatosan szűkült halak élet-és mozgástere. Zolinak a riport előtti napon 139 példányt sikerült kiemelnie.
Mint tőle megtudtuk, a réti csík néhány hónapot nedves iszapban is túl tud élni, de a Kolon-tónál most ebben az extrém képességben sem lehet bízni, hiszen a múlt heti nedves iszap erre a hétre már kemény talajjá száradhat ki.
Hirdetés
Másrészt a halak egyre kiszolgáltatottabb helyzetét - amíg csak lehet - kihasználják a rájuk leső vízimadarak - a minap Zoli az Öreg-kotrásnál negyven zsákmányt kereső nagy kócsagot látott. És amire egy laikus nem gondolna: a KNPI biológusa felhívta a figyelmemet a meder alján látható vaddisznó-nyomokra is.
Bizony a tó kiszáradása azzal is jár, hogy a 20-30 centis (vagy annál kisebb) vízbe már belemennek a szintén a táplálék után kutató kondák, és nemcsak a haltetemeket eszik meg, hanem kiszagolják az iszapban “hibernálódott” réti csíkokat, és azokat is felfalják, vagy akár a csigákat is elropogtatják. A vaddisznók falánkságát és eszét, kitartását az is jól illusztrálja, hogy a Csaj-tónál addig-addig taposták a nádat, amíg a gémtelepek magasabban lévő fészkei le nem borultak, és így hozzáférhetővé váltak a tojások, a fiókák.
Egy megmentett lápi póc
Hirdetés
Nemcsak a halakra van súlyos hatással az elmúlt évek aszályos időjárása. Vajda Zoltán azt is felidézte, hogy korábban a Kolon-tónál volt a lápi szitakötők legnagyobb hazai állománya, május elején a rajzáskor ezres nagyságrendben lehetett őket látni, mostanság jó, ha tíz-húsz példánnyal találkoznak a kutatók.
Eltűntek a bölömbikák is
Az egykor nagyon gazdag madárvilág is átalakult: a vízhez, nádashoz kötött fajok, a nádi énekesmadarak jellemezték, manapság már inkább cserjésekhez, gyepekhez és kiszáradó nádasokhoz kötődő fajok, de a madarak egyedszáma az elmúlt huszonöt év gyűrűzési adatai alapján nagyjából harmadára csökkent. Régen rendszeresen fészkeltek a tónál a bölömbikák, de erre sem volt már példa hosszú évek óta. Még a nád is szenved a kevés csapadéktól és a vízborítás hiányától, egyre vékonyabb a szára és mind alacsonyabbra tud megnőni.
„Az a baj, hogy nemcsak a Kolon-tó száradt ki, hanem a Vörös-mocsár kivételével a Duna-Tisza köze összes lápterülete. Így sok fajnak még kisebb az esélye a túlélésre, és csökken annak is a lehetősége, hogy esetleg egyszer visszaköltözzenek, ehhez ugyanis stabil vízmennyiségre lenne szükség. Hiába lenne jövő tavasszal annyi víz a mederben, mint idén volt, akkor sem lehetne elkezdeni a visszatelepítést, mert nagy valószínűséggel ugyanúgy újra ki fog száradni a tó. Sajnos ez egy ördögi kör, évről-évre hamarabb bekövetkezhet, hogy eltűnik a víz“ - magyarázta a biológus.
Hirdetés
Amikor még volt víz a tóban (a fotó 2024 tavaszán készült) / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek
A Kolon-tó helyén több tízezer éve még futóhomok volt, majd a hegyvidéki hó- és jégtömegek gyors olvadása miatt megnövekedett vízhozamú Duna benyomult ide és kisebb folyóágakat hozott létre. Az Izsák melletti ág a homokos üledéket teljes vastagságában átvágta, így alakult ki lassan a tó, ahol az elpusztult növényzet miatt tőzegképződés is végbement.
A Kolon-tó természetes fejlődésébe később drasztikusan beleszólt az ember. A Kecskemét-Fülöpszállási vasútvonal (1895) és a Kecskemét-Dunaföldvári főút (1930) megépítésével megszűnt a felszíni összeköttetése az északi területek nagy vizes élőhelyeivel. A legnagyobb csapást mégis az 1927-28-ban megépült, a tavat a Duna-völgyi-főcsatornával összekötő lecsapoló csatorna mérte a tóra.
Hirdetés
A víz elvezetése nemcsak a tó majdnem teljes kiszáradását okozta, hanem a környező művelt területekre is drasztikus, negatív hatása volt. Mint írtuk, a lecsapoló csatorna zsilipjét már rég lezárták, ez az intézkedés sok év alatt a tó vízszintjének jelentős megemelkedését eredményezte, de a kiszáradás megelőzéséhez már nem bizonyult elegendőnek.
A Kolon-tó vízutánpótlásának zömét a Homokhátság magasabb fekvésű, tőle keletre és északra található területeiről a Duna irányába áramló felszínalatti vizek adták korábban. A jelentős talajvízszint-süllyedés miatt ezek a tavat tápláló – egyes pontokon gyakorlatilag forrásként működő – felszínalatti áramlások leálltak. Ezeket pedig nem tudja pótolni a lehulló és a tó szomszédságából beszivárgó csapadék.
Fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek
Hirdetés
Az ember felelőssége
“Balázsrét-Kurjantónál van egy zsilip, akkor épült, amikor harmincöt éve elkezdtem dolgozni a Nemzeti Parknál. Mindmáig nincs olyan vízjogi engedélye, ami érdemben biztosítani tudná ennek a területnek a vízellátását, és azért nincs, mert két gazda megakadályozta a víz visszatartását” - mondta Zoltán, jelezve: a mostani drámai állapotok kialakulásának nemcsak a klímaváltozás az oka, hanem az is, hogy egyesek a saját érdekeiket a közösség és a természet érdekei elé helyezték.
Úgy véli, a KNPI mindent megtett, amit lehetett, harcoltak azért, hogy minél több vizet lehessen visszatartani, de gyakran ilyen emberi hozzáállás gátolta őket. Most pedig már hiába járul már hozzá a két gazda a zsilip lezárásához, nincs mit visszatartani.
A nagy kócsagok pár hétig lakmározhattak a halakból, de hamarosan már nekik sem lesz megfelelő élettér a Kolon-tó / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek
Hirdetés
„Önmagában a Kolon-tó életképtelen. Az egész kiskunsági tájat kell ahhoz rendbe hozni, hogy ha adja isten ősszel nagy mennyiségű csapadék esne, azt meg tudjuk őrizni, azonnal elzárva a csatornákat” - jelentette ki Vajda Zoltán.
Véleménye szerint nagy szükség lenne e témában is oktatásra és a berögzült gondolkodásmód megváltoztatására, mert még mindig nem tudatosodott az egész társadalomban, hogy minden csepp vizet meg kell tartani.
Sohasem késő cselekedni
Hirdetés
„Egyszer beszélgettem egy idős bácsival, aki egész életét Orgoványon élte le, és már akkor is gazdálkodott, amikor nem voltak még lecsapoló csatornák. Megkérdeztem, hogyan boldogultak, és azt válaszolta: ‘megtanultunk együtt élni a vízzel’. Ez egy nagyon megszívlelendő üzenet. Nekik a víz nem ellenség volt, tudták, hogy elöntheti a területeiket, de akkor cserébe remek fűhozama lesz a kaszálónak, biztosított az állatok takarmánya, és a szomszédos szántón is tud majd kukoricát is termelni. Nem szabad rövidlátóan hozzáállni a dolgokhoz, hogy gyorsan csapoljuk le a vizet, mert fél hektár szántót elöntött - hiszen a környező területeken meg sokkal jobb lehet a termés. Most már lehet, hogy az emberek rájöttek erre, és visszasírják azokat a belvizes időket, csak sajnos nem fognak egyhamar visszatérni. De sohasem késő cselekedni, meg kell őrizni minden létező módon a csapadékot. Akár úgy, hogy maguk a gazdák meggyőzik azokat, akik még mindig szabadulnának a víztől és mindenáron levezetnék“ - mondta a biológus.
Fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek
A múlt hibáiból is lehet okulni. A Kolon-tavat lecsapolták száz évvel ezelőtt, káposztát és tököt termeltek a meder egy részében - nem sok sikerrel, ráadásul a környező területek is kiszáradtak. Amikor aztán felhagytak a műveléssel, és újra volt víz a tóban, a szomszédos szőlők, gyümölcsösek ismét életre keltek, mert a Kolon-tó magasan tartotta a talajvizet, és folyamatos párát biztosított a levegőben, így nem alakult ki légköri aszály.
Hirdetés
„A vizes élőhelyeknek megvan a maguk szerepe a tájban. Próbálhatunk öntözéssel gazdálkodni, de nem lenne egyszerűbb, ha magasan lenne a talajvíz?“ - tette fel a kérdést a Nemzeti Park munkatársa. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a korábban jól működő, 12-15 méter talpmélységű kutak már kiszáradtak, de lassan az 50 méteresek sem alkalmasak öntözésre, olyan mélyen van a talajvíz. Sőt, a Nemzeti Park működési területén lévő négy-öt ártézi kútból is már talán csak egyből lehet vizet nyerni, noha korábban olyan nagy volt a vízhozamuk, hogy akár egy egész állattartó telepet elláttak.
Fotók: Hraskó István, KecsUP Hírek
Logikus előrelépést jelentene a klímának megfelelő növényzetet telepítése is.
Hirdetés
„Lehet, hogy sok embernek nem fog tetszeni, de fontos megérteni, hogy a Kiskunság nem erdőknek való hely. Higgyünk a kutatóknak, akik feltárták, hogy itt az eredeti növényzet az úgynevezett erdőssztyepp volt, gyepek és magányos fák, kis erdőfoltok mozaikja. Nem volt 18 százalékos erdősültség, mint ma - bár ezeket a területeket inkább faültetvényeknek, nem pedig erdőknek szerencsés nevezni, és az utóbbi években bizonyították is, hogy nem idevalók, nagyon sok kiszáradt, főleg az erdei fenyőből, fekete fenyőből. Vissza kell állítani a gyepeket, sokkal kisebb a párologtatásuk, több talajvíz maradna meg és több jutna azoknak a területeknek, ahol haszonnövényeket tervezünk“ - véli Vajda Zoltán.
A Kolon-tó kiszáradása szerinte rövid távon biztosan megmarad, annyira száraz a talaj és a mederben lévő tőzeg. Ha most hirtelen leesne száz milliméter csapadék, az sem hozna érdemi változást a tó állapotában - nem mintha ilyen trópusi esőre mostanában kilátás lenne. Természetes megoldást a megújulásra, feltöltődésre csak az nyújtana, ha ősszel és tavasszal elegendő csapadék hullana, és télen is lenne vastagabb hótakaró, amely lassan beszivárogna a talajba. De az elmúlt évekből kiindulva ebben nem lehet bízni.
Mérlegen a mesterséges megoldások
Hirdetés
A tó adottságaiból, elhelyezkedésből adódóan nehéz olyan mesterséges vízpótlást megvalósítani, amellyel érdemi eredményt lehet elérni.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság koordinálásában megtervezett, részben uniós finanszírozású homokhátsági vízpótlási program keretében az az elképzelés, hogy a vizet szivattyúkkal kiemelik a Duna-völgyi-főcsatornából, zárt csőrendszeren eljut a Fülöpháza környéki, kiszáradt tómedrekbe, onnan pedig egyrészt az egykori Kondor-tóba, másrészt az Ágasegyháza-Orgoványi-rét területére. A víz beszivárgása a talajvízbe a Kolon-tó állapotát is javíthatja a felszínalatti áramlásnak köszönhetően.
A vízpótlás keretében technikailag megvalósítható a Kolon-tó medrének közvetlen felszíni vízpótlása is, hosszú nyomócső- és csatornahálózaton keresztül vezetett dunai vízzel. De ez hosszú idő kérdése; ha most beindítanák a szivattyúkat, akkor is hónapok múlva juthatna víz a Kolon-tóba, de egyelőre ettől még messze vagyunk.
A Dunából történő vízpótlás ugyanakkor új ökológiai kockázatokat is jelentene. Például megkönnyítené a folyóban élő számos tájidegen állat-és növényfaj tömeges eljutását az eddig elszigeteltnek mondható Kolon-tóba, és ezek aztán teljesen átalakítanák az eredeti élővilágot.
Hirdetés
Fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek
Például megjelenhetnek a lápi pócok legnagyobb ellenségei és riválisai, az amúrgébek, és a kutatások azt mutatják, ahol feltűnnek, onnan öt-tíz éven belül kiszorulnak az „őslakók“ - mondta el a KNPI biológusa. Viszont most úgy néz ki, ha nincs dunai vízpótlás, akkor sem gébek, sem pedig lápi pócok sem lesznek, ami még rosszabb opció. Ezért a KNPI úgy véli, a teljes kiszáradásnál a fajok “összeeresztésének” a kockázata is tolerálhatóbb megoldás.
Felmerült lehetőségként a mederkotrás is, amely a kommentelők között “kiverte a biztosítékot” a Nemzeti park közösségi oldalán. Vajda Zoltántól megtudtuk: természetesen nem arról lenne szó, hogy tíz hektáron nagy mélységben kikotorják a medret, hanem kis felületen, a már meglévő kotrások szegélyét fogják mélyíteni addig, hogy elérjék a nyugvó talajvíz szintjét. Ez a kvázi csatornaszerű mélyebb rész a változó vízszintek és főleg a jövőbeli nagy aszályok idején is menedéket nyújthat majd a lápi életközösségnek, így például a nádszegélyek mellett élő lápi pócoknak is.
Hirdetés
