A Hullócsillagok Éjszakájának mindig izgalmas showműsorába ezúttal – mintegy előzenekarként – a mi csillagunk, a Nap is beszáll, de ijedelemre semmi ok, hiszen nem szándékozik leesni az égről – és persze a hullócsillagok sem csillagok, hanem az űrből a légkörbe érkező kisebb kövek, porszemek –, ám egy részleges napfogyatkozás keretében látványosan szabadul majd meg kerekded alakjától, hogy másnap reggel már újra a megszokott formáját hozza. Az esti-éjszakai történéseket, a nem teljes körű napfogyatkozást és a csillaghullást legalaposabban a már hagyományosan megszervezett városi eseményre ellátogatva a Benkó Zoltán Parkban, azon belül is a Dombtetőn lehet nyomon követni augusztus 12-én, szerda este, méghozzá a Kecskeméti Planetárium és a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportjának segítségével. Izlandra vagy a nagyhatalmi játszmák kereszttüzébe került Grönlandra, esetleg Spanyolországba kell annak utaznia, aki a mostani napfogyatkozást csorbítatlanul, a maga teljes valójában szeretné kiélvezni – Magyarországon ez legutóbb 1999-ben volt látható, legközelebb pedig 2081-ben lesz rá alkalom. De nem érdemes, és talán nem is lehetséges a sátorfánkat ilyen gyorsan összeszedni, ha akad közelebb is élményben és tudományos felfedezésben gazdag program, márpedig akad, hiszen a kecskeméti „Vízmű-domb” tetejéről nem csupán a lenyugváshoz készülő és rapid fogyókúrán áteső Nap megfigyelésére lesz lehetőség (hazánk északnyugati részén nagyjából 75%-os, megyénkben pedig mintegy 50%-os lesz a Hold által a Napkorongból eltakart terület nagysága), hanem a Perseida meteorraj évi rendszeres augusztusi jelentkezésének is szemtanúi lehetünk.

Hullócsillagok Éjszakája 2025-ben, Fotó: Barna Imre, KecsUP Hírek
Hirdetés
Megszokhattuk már, hogy a Hullócsillagok Éjszakájának égi bebarangolására szakszerű idegenvezetés mellett vállalkozhatunk, és természetesen idén sem lesz ez másképp, hiszen Szűcs László, a Kecskeméti Planetárium igazgatója a munkatársaival együtt az alábbi érdekes tartalommal készül szerda estére:
- 18:00 – Távcsöves Nap-ozás: A Nap és jelenségeinek megfigyelése speciális naptávcsövek segítségével
- 19:15 – Napfogyatkozás megtekintése távcsövekkel (FONTOS, hogy miután még a lenyugvó Napnak is van ereje, és kifejezetten tilos szabad szemmel belenézni, ezért csak speciális szűrővel ellátott távcsövön át, vagy megfelelő minőségű napfogyatkozásnéző-szemüveggel próbáljuk meg az égi jelenséget megfigyelni!)
- 20:30 – Fogyatkozásokról kicsiknek és nagyoknak (Szűcs László igazgató előadása)
- 21:30 – Planetárium otthon: A Stellarium ingyenes planetárium szoftver bemutatója (Szűcs László igazgató előadása)
- 22:00 – Lézeres csillagkép-ismertető és közben mesék a csillagképekről (Szabó Balázs, a Kecskeméti Planetárium szakelőadójának előadása)
- 00:00 – Zárás
Mindezeken túl kezdéstől zárásig, este hat órától egészen éjfélig a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportja tart távcsöves bemutatót, így messzelátóikon keresztül bárki szemügyre veheti az alkonyodó, majd éjszakaiba váltó égboltot, megkeresheti a Vénuszt vagy a Szaturnuszt, esetleg megszemlélheti a még távolabbi csillaghalmazokat és csillagködöket is. Érdemes időben érkezni, hiszen a részleges napfogyatkozásra már este hét óra után, 19:23-kor sor kerül (de újfent, nyomatékosan felhívnánk a figyelmet szemünk megfelelő védelmére, az előírt eszközök használatára), a Perseida meteorraj megfigyelésére pedig az éjjeli fényviszonyok kialakulása, este fél tíz után nyílik majd igazi lehetőség. Ne feledjük otthon a plédjeinket, akár nyugágyainkat, a Hullócsillagok Éjszakájánál hangulatosabb pikniket ugyanis el sem lehetne képzelni!

Hirdetés


