A Telex beszámolója szerint hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség Orbán Viktor közösségi médiás tartalmainak gyártására kötött szerződések miatt. A Ruff Bálint vezette Miniszterelnökség azután indított vizsgálatot, hogy átnézték a volt miniszterelnök online megjelenéseit érintő, összesen több mint 4,2 milliárd forint közpénzt érintő szerződéseket. Lapszemle.
A szerződést 2022-ben a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda kötötte a Triton Communications nevű céggel, amelynek tulajdonosa és vezetője Kaminski Fanny, Orbán Viktor korábbi sajtótanácsadója. A cég eredetileg havi 63,7 millió forintért készített fotókat, videókat és közösségimédia-figyeléseket, a szerződést azonban négyszer meghosszabbították és minden alkalommal megemelték a díjat. Tavaly szeptembertől már havi 86,5 millió forintot fizettek érte.
A Telex szerint 44 hónap alatt 4 milliárd 228 millió forint került a céghez. A teljesítésigazolások alapján a videók átlagosan mindössze 15 másodpercesek voltak, és volt olyan hónap is, amikor 63 millió forintnál többet fizettek 21 percnyi videóért és 411 fotóért. A szerződést ráadásul közbeszerzés nélkül kötötték meg, arra hivatkozva, hogy a miniszterelnök védett személy.
Hirdetés
A feljelentésre reagálva Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt állította, hogy Kaminski Fannyt és cégét politikai okokból támadják, és a vállalat a szerződésben vállalt feladatokat teljesítette. Szerinte a cég nemcsak fotókat és videókat készített, hanem a miniszterelnöki honlapot is üzemeltette, és alvállalkozókkal együtt több mint harminc ember munkáját koordinálta.


