Logo

Hirdetés

Fotó: Hraskó István, KecsUP HírekKecskeméten

Autista gyermekeknek épülő játszóterek támogatását indítványozza Siposné Bodrozsán Alexandra

Siposné Bodrozsán Alexandra (Szövetség a Hírös Városért Egyesület) képviselő egészen pontosan azt indítványozza, hogy az önkormányzat biztosítson 9,5 millió forintos támogatást a KACAJ – Kecskeméti Autizmus Centrum Alapítvány Jótevői – Alapítvány részére, az általános tartalékalap terhére. Ebből és a Petőfivárosi Kertmozin befolyt pénzből kifejezetten az Autizmus Centrum gyermekei számára két játszótér is megépülhetne.

A Petőfi Parkban szeptember elején jótékonysági kertmozit és pikniket szerveztek, a rendezvény bevételét pedig a KACAJ részére ajánlották fel egy régóta vágyott játszótér megvalósítására - számoltunk be korábban. A jótékonysági eseményt még az eső sem mosta el, a rossz időben is piknikeztek azért, hogy az autista gyerekeknek is legyen játszóterük: összesen 3 millió forint gyűlt össze a célra.

_Petőfi Park jótékonysági kertmozi piknik (8)

Fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek -

Ezt indítványában Siposné Bodrozsán Alexandra is kifejtette. „A rendezvény napján az időjárási körülmények nem kedveztek a programnak, ezért a várakozásainknál alacsonyabb összegű adomány gyűlt össze“ - fogalmazott.

A közösség összefogása ennek ellenére jelentős segítséget jelent, és jól mutatja, hogy Kecskeméten széles körű támogatottsága van az ügynek.

- tette hozzá.

A képviselő azt írta, hogy a KACAJ Alapítvány által bekért árajánlatok alapján a két játszótér megvalósításának együttes költsége 12,5 millió forint. Az összeg két komplett, alapozással és a szükséges telepítési, biztonsági, illetve szabványossági munkálatokkal kialakított játszótér megvalósítását teszi lehetővé.

„A tervezett játszóterek nem kizárólag a szabadidő hasznos eltöltését szolgálják. Az ott elhelyezett eszközök a gyermekek mozgásának, egyensúlyérzékének, koordinációjának és finommotoros készségeinek fejlődését is támogathatják, miközben lehetőséget teremtenek a közös játékra és a társas készségek gyakorlására“ - érvelt a játszóterek szükségessége mellett Siposné Bodrozsán Alexandra.

A fentiekre tekintettel a képviselő a következő közgyűlésen (szeptember 24-én, csütörtökön) indítványozza hogy Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata 9 500 000 Ft, azaz kilencmillió-ötszázezer forint összegű támogatást biztosítson a KACAJ Alapítvány számára.



KecsUP Shorts

Összes videó