Legalább 3100 munkavállaló hiányzik országos szinten a szociális ellátórendszerből. Ez az az ágazat, amelyet a volt Orbán-kormány a béremelés és bérrendezés területén mindig elhanyagolt
– mondta Kecskeméten a KecsUP Híreknek Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter, akit arról is kérdeztünk, hogy az új kormány rövid távon milyen lépéseket tud tenni a munkaerőhiány enyhítése és a bérek rendezése érdekében, illetve mire számíthatnak a szociális szféra dolgozói. Arra is rákérdeztünk, milyen tervei vannak a minisztériumnak az intézmények karbantartásával és fenntartásával kapcsolatban. Ennek apropóját többek között az adta, hogy – mint arról lapunk több cikkben is beszámolt – méltatlan körülmények között vannak a gyerekek az Autizmus Centrum százéves épületében. És arra is kíváncsiak voltunk, hogy ez a problémacsokor miként jelenik majd meg az új, már készülő költségvetésben.
A szociális és családügyi miniszter szeptember 19-én járt Kecskeméten, ahol pódiumbeszéltetésen vett részt a Vasútkertben a bács-kiskuni és kecskeméti TISZA szigetek közös rendezvényén. A TISZA szigetekről készült videónkat itt nézheti meg.


