Logo

Hirdetés

játszótér (1)Kecskeméten

A Katona József utcai játszótér / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

“Legutóbb már nem engedtem a gyerekeket játszani” - szemét, ételmaradék és drogozásra utaló jelek a játszótereken

A KecsUP szerkesztősége kapott egy olvasói levelet, amelyben egy édesanya a Katona József utcai játszótéren a gyerekeket és szülőket fogadó, szavai szerint áldatlan állapotokat - a drogfogyasztók és a hajléktalanok által otthagyott cigicsikkeket, szemetet, kis alumíniumos tasakokat, ételmaradékot, ruhát - teszi szóvá. A Városüzemeltetési Nonprofit Kft. szerint a város 54 játszótere közül a legtöbb ilyen probléma ezenkívül a Széchenyi sétányon, a Lánchíd utcán, a Vasútkertben, a Népmese játszótéren és a Rudolf kertben merül fel. Heti-kétheti rendszerességgel végzik a szükséges ellenőrzéseket, ennek során nemcsak a játszótéri eszközök biztonságosságát vizsgálják meg, hanem a szemetet is összeszedik.

Az édesanya szerkesztőségünknek leírta: öt éve laknak a Katona József utca játszótér közelében, amikor odaköltöztek, szerinte még nem voltak a mostanihoz hasonló problémák a környéken.

„Mindig is erre a játszótérre jártunk le. Tudtuk az elejétől fogva, hogy nem csak a gyerekek veszik igénybe, de az elmúlt időszakban áldatlan állapotok fogadnak minket rendszeresen. Legutoljára már nem engedtem a gyerekeket játszani és azzal a lendülettel fordultunk is vissza. A folyamatos cigi csikkek elásása, mielőtt a gyerekek észrevennék, az alufólia eltüntetése (amiből a drogot szívják) minden alkalommal megtörténik. De az, hogy a csúszdába beköltöznek és ki tudja milyen ruhákat meg ételt hagynak ott, ami miatt nem merem a gyerekeimet felengedni, az már az utolsó csepp a pohárba. Miért kell ennek a környéknek ennyire lepukkantnak lennie, normális családok laknak itt és normális családok szeretnék igénybe venni a játszóteret?“ - írta az édesanya.

Hirdetés

játszótér (3)

Fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

Legutóbb ruhát és ételmaradékot találtak a mászóváron, ekkor telt be nála a pohár. „A két évesemet kellett le szednem, hogy ne másszon fel a tett helyszínére és elrángatnom, miközben bömbölt, hogy nem játszhat. A szívem szakadt meg, mivel egész nap erre vártak a lakásban, hogy legyen egy kis játszóterezés, de ugye az idióta felnőttek miatt ez is meghiúsult...“ - zárta panaszát.

IMG_1164

Olvasói fotó

Hirdetés

Csütörtökön ellátogattunk a Katona József utcai játszótérre. Láttunk szemetet, csikkeket, de a játszóeszközökön nem. Egy édesapával és kislányával találkoztunk, a férfi elmondta: nem járnak oda túl gyakran, de nagy problémákat eddig nem tapasztalt, és a hajléktalanokkal kapcsolatban is az volt a véleménye, hogy „nekik is kell lenniük valahol“, őket nem zavarják, ha normálisan viselkednek.

Mit mond a KVÜ?

A városi játszótereket karbantartó és a köztisztaságért felelős cég a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. (KVÜ), ezért megkerestük őket, ezzel a játszótérrel és általában a városi játszóterekkel kapcsolatban milyenek a tapasztalataik, mennyire jellemző a szemetelés, a drogfogyasztásra utaló nyomok, vagy akár az, hogy hajléktalan személyek huzamosabb ideig tartózkodnak a játszóeszközökön? Rákérdeztünk arra is, leginkább mely városrészekre jellemzőek ezek a problémák, a KVÜ munkatársai milyen gyakran tudnak eljutni a játszóterekre és miben látnák a felsorolt problémák megoldásának lehetőségét, magyarán mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel? (a közbiztonság ügyével is foglalkozunk hamarosan, csütörtökön tartanak sajtótájékoztatót a Kecskeméti Közbiztonsági Fórumot követően a Városházán, erről részletesen beszámolunk majd, és terveink szerint kitérünk majd a téma társadalmi-szociális kérdéseire, megoldási lehetőségeire is).

Hirdetés

játszótér (5)

Vasútkert / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

A város közterületein 54 játszótér van, ezek fenntartását a KVÜ végzi. Tájékoztatásuk szerint a játszóterekre specializálódott csoportjuk heti-kétheti rendszerességgel végzi a szükséges ellenőrzéseket, és ennek során nemcsak a játszótéri eszközök biztonságosságát vizsgálják meg, hanem a szemetet is összeszedik. A kisméretű hulladékgyűjtőket heti rendszerességgel üríti köztisztasági csoportjuk, kézi úttisztító munkatársaik pedig a takarítási körleteikbe tartozó játszótereket szintén hetente rendbe teszik.

„Ha hajléktalanra utaló jelet vagy szennyeződést észlelnek, illetve lakossági bejelentés érkezik ebben a témában, az eszközök szükséges takarítását és fertőtlenítését is lebonyolítja a köztisztasági csoport“ - válaszolta a Városüzemeltetési Kft., hozzátéve: mindezeken felül leányvállalatuk, a KEFOG Nonprofit Kft. közfoglalkoztatott munkatársai heti két alkalommal gyűjtik össze a szemetet a játszótereken.

Hirdetés

játszótér (7)

Fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

„Sajnos, tapasztalataink szerint szinte minden játszótéren elfordul randalírozók, hajléktalanok, drogosok jelenlétére utaló nyom. Legtöbb probléma a Latabár téren (Katona József utca), a Széchenyi sétányon, a Lánchíd utcán, Vasútkertben, a Népmese játszótéren és a Rudolf kertben merül fel. A játszótereken megszálló hajléktalanokat a Kecskeméti Városrendészet munkatársainak segítségével költöztetjük ki. Az elkövetkező téli időszak várhatóan még rosszabb lesz, mert a csapadék és a hideg miatt a fedett zugokba húzódnak a hajléktalanok“ - hívta fel a figyelmet a KVÜ.

Arra is kitértek, hogy a közterületek használatáról szóló közgyűlési rendelet értelmében a játszótereken tartózkodni a kapukra kifüggesztett nyitvatartási időn kívül tilos (október 1. és március 31. között 9:00 – 18:00, április 1. és szeptember 30. között 8:00 – 21:00).

Hirdetés

„Jelenleg azon dolgozunk, hogy a játszóterek biztonságos zárhatóságát megoldjuk, ami nyilván plusz kiadást jelent, de nekünk, sajnos, nincs más eszköz a kezünkben“ - tették még hozzá, egyúttal kérték: ha valaki „illetéktelen személyeket“ lát a játszótereken, azonnal hívja a Kecskeméti Városrendészet ügyeletes munkatársait a 06 20 621 5599-es telefonszámon vagy a rendőrséget a 112-n.

KecsUP Shorts

Összes videó