Megyei I. osztály
Nem bízott semmit a véletlenre az éllovas Lajosmizse a Kecel elleni találkozón, az első játékrészt már 3-0-s vezetéssel zárta, Halász Zsombor duplázott, és Orlov Szabolcs is betalált az első negyvenöt percben. A 71. percre eldőlt a három pont sorsa, akkorra Sallai Bence és Terbe Roland is beköszönt. Killer Máté duplájával feljött 5-2-re a Kecel, a 6-2-es végeredményt Kovács Péter állította be a 89. percben. Sokat ért ez a győzelem a Lajosmizsének, ugyanis növelni tudta az előnyét, immár öt ponttal vezeti a tabellát.
A hét kör után a második helyen álló Harta a Kiskőröst fogadta a hazai pályán, és bár 0-0-s félidő után Ivacs Gábor révén megszerezte a vezetést a 64. percben, a Kiskőrös Gémesi János góljával tíz percre rá egyenlített. Több gól nem esett, a felek megosztoztak a pontokon.
A fordulót a harmadik helyen váró Baja négygólos vereséget szenvedett a Kecskeméti TE II. vendégeként. Supka Ádám, Brada Bence és Goretich Gergő találatainak köszönhetően már a félidőben 3-0 volt az állás, a végeredményt a mérkőzésen másodszor eredményes Brada Bence állította be az 56. percben.
Nem tudta kihasználni a Harta és a Baja botlását a Kunbaja, 1-1-re végzett hazai pályán a Jánoshalmával. Kokljevci Denilnek az első játékrészben szerzett vezető góljára Léwang Hunor válaszolt a második félidőben, döntetlen lett a rangadó.
Feljött a negyedik helyre a Kalocsa, nem is érdemtelenül, aki Tiszakécskéről el tudja vinni a három pontot, annak kijár az előzés joga. Tóth Levente és Koszovscsuk Olekszandr góljaira István László válaszolt a 37. percben, de egy percre rá Nagy Dávid visszaállította a kétgólos vendégelőnyt. A második játékrészben már csak egy gól esett, azt a hazai Harmati Zoltán szerezte, az azonban már kevés volt a kécskei üdvösséghez, győzelemmel távozott a bajnoki címvédő otthonából a Kalocsa.
Fontos három pontot szerzett és megtartotta a hatodik helyet a Kecskeméti LC, miután Soltvadkerten tudott győzni Gondi Királynak a 61. percben szerzett találatával. A hazai csapat a 48., a vendég gárda pedig a 75. percben fogyatkozott meg kiállítás miatt.
2-0-ra legyőzte a sereghajtó Csólyospálost a Kiskunfélegyháza. A végeredmény már az első játékrészben kialakult, a hazai gólokat Oroszi Dániel és Kanyó János szerezte. A vendégcsapat a 40. percben megfogyatkozott, miután Kertész Bence piros lapot kapott.
Eredmények:
Tiszakécskei LC II.–Anda Kalocsa FC 2-3
Harta SE–Kiskőrösi LC 1-1
Soltvadkerti TE Soltút–Kecskeméti LC 0-1
Kunbajai SE–Jánoshalmi SE 1-1
Kiskunfélegyháza–Csólyospálos 2-0
Lajosmizsei VLC–Kecel FC 6-2
Kecskeméti TE II.–Bajai LC 4-0

A megye egy állása - MLSZ adatbank
Megyei II. osztály, Északi csoport
A Nyárlőrinc és a Kunszállás összecsapása volt a megye kettőben a forduló rangadója, a meccs méltónak is bizonyult a minősítésre. Az első játékrész 1-0-s hazai vezetéssel zárult, Nagy Levente volt a gólszerző. A folytatásban kettőre növelte az előnyét a Nyárlőrinc, az 57. percben Kovács Mihály volt eredményes. Egy percre rá betalált ifjabb Vincze Nándor, erre azonban Nagy Levente részéről két válasz is érkezett a 67. és a 71. percben. A 4-2-es végeredményt Balogh Levente alakította ki. Győzelmével a Nyárlőrinc átvette a vezetést a tabellán.
A Laki nem tudta kihasználni a Kunszállás botlását. Bár az első félórában komoly fölényt harcolt ki a Lakitelek a Kiskunmajsa vendégeként, a fölényét gólra váltani nem bírta. Mígnem a félidő hajrájában szögletet harcolt ki a hazai csapat, és a beadást követően Szőke Bendegúz talált be fejjel Terjéki Gábor kapujába. A folytatásban egy szélről belőtt labda után Szabó Ádám egyenlíteni tudott ugyan, ám a hajrában a maga javára döntötte el a végig harcos mérkőzést a hazai csapat. A 88. percben újra Szőke Bendegúz volt a gólszerző, ezúttal is fejjel mattolta a vendégek hálóőrét.
Megszerezte az első pontját a 2026/27-es idényben a Miklósi GYFE. A kunszentmiklósiak az Akasztót látták vendégül. Bár az Akasztó Varga Barnabás találatával a 14. percben megszerezte a vezetést, Erdős Bálint a 39. percben egalizált. Az eredmény ezt követően már nem változott, mindkét gárda egy pontot könyvelhetett el.
Eredmények:
Miklósi GYFE–Akasztó FC 1-1
Kiskunmajsa FC–Lakiteleki TE 2-1
Nyárlőrinci LSC–Kunszállás SE 4-2

A megye kettő, Észak állása - MLSZ adatbank
Megyei III. osztály, Északi csoport
Csúcsrangadót vívtak a hétvégén a megye három Északi csoportjában. A harmadik helyen álló Fülöpszállás a Kerekegyháza II. gárdáját fogadta. Hét kör után már csak ez a két csapat volt veretlen, és csak az egyik, a Fülöpszállás maradt az a mérkőzés után is. A két csapatnak az előző hat mérkőzésén nyújtott formáját tekintve meglepően magabiztosan, 5-0 arányban nyerte meg a Fülöp a derbit. Tóth Szabolcs szerezte meg a vezetést a hazaiaknak az első félidő 34. percében, hogy aztán a második játékrész elején még kétszer betaláljon. A 73. percben Prikidánovics Márk, a 79. percben pedig Garmati Ferenc is betalált. A Fülöp ezzel a szép sikerrel átvette a vezetést a tabellán.

A Fülöpszállás SE csapata - Vincze Miklós
Tartja a második helyét a Tiszaug, miután Katonatelepről sikerült pontot rabolnia. Alighanem megbecsülik ezt a pontot Ugon, hiszen 0-0-s félidő után a Katonatelep hamar 2-0-s vezetésre tett szert Szabó Milán és Godány Krisztofer góljaival. A 67. percben Szentesi Zoltán szépített, majd a 76. percben Sáfár Máté egyenlített, 2-2 lett a végeredmény.
Gólparádét rendezett a Fülöpjakab ellen a Ballószög, 9-0 arányban győzött. A hazai gárdában Fekete Dávid mesterhármast szerzett, Kanizsai Lajos és Lantos Henrik duplázott, betalált még Gréczi Gábor és Kovács Zsolt.
Némi meglepetésre három ponttal tudott távozni Ladánybenéről a Vasutas SK. A Loki győztes gólját Szabó Krisztián szerezte a 29. percben.
Három vereséggel kezdte a bajnokságot, ám aztán zsinórban három győzelemmel derítette jobb kedvre magát az SC Hírös-Ép. A Parázs Benedek vezette csapat ezúttal a Helvéciát tudta legyőzni 2-1 arányban. Három Szalai-gól esett, kettőt a hazai Szalai Levente szerzett, egyet pedig a helvéciai Szalai Krisztofer.
14-0 arányban gázolta el a Pálmonostora a Tiszaalpárt. A Pálmonostora támadója, Nagy Attila megtalálta a tavalyi góllövő formáját, ugyanis nem kevesebb, mint nyolc alkalommal talált be Balogh Márió kapujába. Földesi Mihály és Földvári Csaba duplázott, feliratkozott a gólszerzők közé Polyák Csaba és Bartucz Martin is.
Eredmények:
SC Hírös-Ép Egyesület–Helvéciai SE 2-1
Pálmonostora SE–Tiszaalpári SE 14-0
Ballószögi FK–Fülöpjakab SE 9-0
Ladánybenei LC–Vasutas SK 0-1
Fülöpszállási SE–Kerekegyházi SE II. 5-0
Katonatelepi SE-TMSE Tiszaug 2-2

A megye három, Észak állása - MLSZ adatbank


