Libor Zoltán írása a Város Napja alkalmából
Drága szülővárosom, Kecskemét. Ma van a Te napod. Ma a Te napod van. Én nem tartozom az úgynevezett döntéshozó elitbe. Csak egy egyszerű polgárod vagyok. Egy a sokszázezer, talán millió közül, aki itt, benned és általad született, és itt, benned és veled fog meghalni. De tudd, nekem Te egyszerre vagy szülőanyám, szerelmes kedvesem és szívemből szeretett gyermekem. Én úgy csodállak Téged, ahogy a szerelmes lovag csodálja szíve hölgyét. És úgy szolgállak Téged, ahogy hálás gyermek szolgálja elaggott szülőjét. És úgy aggódom Érted, ahogy csak apák és anyák tudnak aggódni áldott-ártatlan csemetéjükért.
Drága szülővárosom, Kecskemét! Immár ötvenkettedik éve vagyok hódolód, rajongód, hűtlenségében is hű fiad, szeretőd és apád. Amióta ismerlek, talán most vagy a legrosszabb állapotban. Ezt nem azért mondom, hogy bántsalak. Azért mondom, mert szeretlek. És tudom, érzem, hiszem, hogy nem azt érdemled, amit kapsz. Tisztaságot érdemelsz. Rendezett utakat, gondozott parkokat, köztereket. Átgondolt, koncepciózus törődést érdemelsz. A benned rejlő végtelen lehetőségek okos, nagyvonalú, a közösség javát szolgáló kiaknázását érdemled. Azt érdemled, hogy ne kelljen évek óta a megyei jogú városok élhetőségi listájának végén szégyenkezned. Mert annál Te sokkal, de sokkal többet érsz.
Drága szülővárosom, Kecskemét! Én akkor is szeretlek, ha nem kapod meg a szerintem Hozzád méltó bánásmódot. Tiszteletet. Szeretetet. Gondoskodást. Pedig állítólag szívügy vagy. Szeretlek, mert tudom, hogy jóval több vagy Te a mindenkori megválasztott vezetőidnél, meg a mindenkori megválasztott vezetőid ellenzékeinél is. Én azt is szeretem Benned, ami lehetnél, nemcsak azt, ami most lenni kénytelen vagy.
Drága szülővárosom, Kecskemét! Nekem Te a méltatlanul ki nem aknázott lehetőségek városa vagy. A méltatlanul el nem ismert tehetségeké. Meg azoknak a nagyszerű embereknek a városa vagy, akik nemcsak egykor éltek benned, hanem most is itt vannak. Mert tudom, hogy most is rengeteg értékes, jóravaló, tehetséges, kreatív, becsületes, tisztességes ember él benned. Nekem Ők a város. Nem a mindenkori megválasztott vezetők, hanem az emberek. Nekem Ők jelentenek Téged.
Drága szülővárosom, Kecskemét! Nekem Te nemcsak egy egyre komoruló, pusztuló tér vagy, de idő is. Te vagy az őseim jelentette, formálta, alkotta múlt, és Te vagy az utódokra hagyni kívánt jövő. Amikor benned bolyongok, nemcsak a térben, de az időben is bolyongok. Apám, nagyapám nyomdokain járok. Saját fiatalkorom lassan halványuló, fakuló emlékképei között járok. Saját gyermekem jövőjének kereszteződéseiben járok. A gyermekemében, aki 15 évesen már azt tervezi, hogy miképpen hagyjon itt Téged. Nem azért, mert nem szeret. Hanem azért, mert azt hiszi, Te nem szereted őt. Mert amit lát maga körül, az elkeseríti.
Van, ami sok, és van, ami kevés. Sok a kosz, a törött-repedt útburkolat, a drog, a kéretlen kéregető, sok a mind nehezebben megélni kénytelen szegényember. Kevés a minőségi, biztonságos szórakozási lehetőség, kevés a biztató perspektíva, a megfizethető lakás. És kevés a mosoly, kevés a tiszta, bizakodó tekintet, kevés az együttműködő közös akarat.
Drága szülővárosom, Kecskemét! Áldjon meg az Isten! Nemcsak ma. Minden nap. Mert minden nap szükségünk van Rád. A szülőnkre, a kedvesünkre, a gyermekünkre.
Libor Zoltán írása
———
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni. Van véleménye? Szeretné másokkal megosztani? Írjon nekünk a [email protected] címre.
