Az orosz–ukrán háború kitörése óta az európai országok egyre többet költenek hadseregeik fejlesztésére, de a fegyverbeszerzések jelentős része továbbra is az Egyesült Államokhoz kötődik. Ráadásul egy újabb függőség is kialakulóban van: Európa egyre nagyobb mértékben támaszkodik az izraeli hadiiparra, különösen a légvédelem területén – olvasható a Partizán friss és érdekes hírlevelében, amelyben az európai fegyverkezést és az ezzel járó függőségeket veszi górcső alá.
Több százmilliárd dolláros fegyverbeszerzések
Az európai NATO-tagállamok fegyverimportja 2020 és 2025 között csaknem 150 százalékkal nőtt az előző ötéves időszakhoz képest. Az Investigate Europe az IISS adatait elemezve arra jutott, hogy 2020 januárja és 2025 decembere között az európai NATO-tagállamok nagyobb fegyverbeszerzési szerződéseinek összértéke elérte a 366,7 milliárd dollárt.
A vizsgált 330 beszerzésből több mint 50 közvetlenül az Egyesült Államokból érkezett, összesen 111 milliárd dollár értékben. Ez az összes megrendelés értékének csaknem egyharmada. Németország és Lengyelország önmagában több mint 70 milliárd dollárt költött olyan beszerzésekre, amelyek közvetlenül az Egyesült Államokból érkeztek, vagy amerikai vállalatokat is érintettek.
Mindez annak ellenére történik, hogy az orosz invázió után az európai országok a stratégiai autonómiát, vagyis a saját hadiipari kapacitások megerősítését és az amerikai függőség csökkentését tűzték ki célul. Az uniós országok által importált nagy értékű katonai felszereléseknek ugyanis kevesebb mint a felét szerzik be az EU-n belül.
A légvédelemben különösen erős az amerikai és izraeli fölény
A függőség a légvédelmi és rakétavédelmi rendszerek beszerzésénél még látványosabb. Az Investigate Europe adatai szerint 2022 óta mintegy 30 jelentős európai lég- és rakétavédelmi üzletet jelentettek be, a tíz legnagyobb értékű megállapodás közül nyolcat pedig amerikai vagy izraeli vállalatokkal kötöttek.
Pieter Wezeman, a SIPRI kutatója szerint Európának jelenleg nincs meg a szükséges termelési kapacitása és technológiája ezen a területen. Mint fogalmazott, a sürgősség, az ár és az elérhetőség figyelembevételével egyszerűen nincsenek megfelelő európai alternatívák.
Nem biztos, hogy Amerika mindig tud segíteni
Az amerikai fegyverek beszerzése ráadásul hosszú távú függőséget teremthet. Egy légvédelmi rendszer megvásárlásával az adott ország akár 20–30 évre is bekerülhet az amerikai karbantartási, szoftverfrissítési és kiképzési rendszerbe. A hírlevél az F–35-ös vadászgépek példáján keresztül mutatja be ezt a problémát.
A függőség azért is kockázatos, mert az Egyesült Államok saját katonai igényei miatt nem feltétlenül tud minden helyzetben elegendő fegyvert biztosítani szövetségeseinek.
A hírlevél felidézi, hogy 2011-ben, a líbiai katonai beavatkozás során az európai erők két nap alatt kifogytak a levegő-föld rakétákból, és amerikai segítségre szorultak.
Izrael felé is növekszik a függőség
A másik fontos fejlemény, hogy Izrael egyre jelentősebb szereplővé válik az európai fegyverpiacon. 2020 és 2025 között az izraeli fegyverek az európai NATO-tagállamok fegyverimportjának 7,7 százalékát tették ki, ami csaknem kétszerese az előző ötéves időszak arányának. 2025-ben Európa adta az izraeli fegyverexport 36 százalékát.
Görögország például 3 milliárd euró értékű izraeli, többrétegű légvédelmi rendszerek vásárlásáról állapodott meg. Németország, Finnország, Szerbia, Szlovákia, Románia és Ciprus szintén jelentős mennyiségű izraeli fegyvert vásárol.
A függőség azonban politikai következményekkel járhat. A Gázai háború miatt Izraelt súlyos nemzetközi kritikák érik, miközben a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Benjamin Netanjahu miniszterelnök ellen. Ha egy európai ország kulcsfontosságú katonai eszközök tekintetében Izraelre támaszkodik, az a politikai mozgásterét is korlátozhatja.
Megteremthető az európai stratégiai önállóság?
Az Európai Unió már indított programokat a saját hadiipar megerősítésére. Az Európai Védelmi Alap 7 milliárd euróval, a SAFE program pedig 150 milliárd eurós kedvezményes hitellel igyekszik ösztönözni a közös beszerzéseket, a kutatás-fejlesztést és az európai gyártást.
A kihívás azonban nem csupán a pénz előteremtése. A saját gyártókapacitások, technológiák és beszállítói hálózatok kiépítése időigényes, miközben a biztonsági helyzet gyors cselekvést követel.
