A tavaszi országgyűlési választás után 61 párt ellen indokolt ügyészi perindítás, amiért két egymást követő választáson nem indítottak jelöltet vagy mert felhagytak tevékenységükkel és vagyonukról nem rendelkeztek – írja az mfor.hu a Legfőbb Ügyészség közleménye alapján. Az apparátus szerint 56 esetben a pártként működés megszűnését kérik kimondani, öt pártot pedig teljesen megszüntetnének.
A 2022-es parlamenti választás után 73 párt ellen indítottak keresetet, amiért két egymást követő országgyűlési választáson nem indítottak jelöltet. Ebből 63 esetben azt indítványozták, hogy a bíróság mondja ki: a párt működése megszűnt, de a szervezetek egyesületként tovább működhetnek, tíz esetben pedig a szervezet megszűnésének a megállapítását kérték.
Az önkormányzati választáson lehet esélye a törpepártoknak
Legutóbb a 2024-es EP-választás előtt írtunk a kamupártok elszaporodásáról. Akkori cikkünk szerint összesen 35 jelölő szervezetet vett nyilvántartásba a voksolásra az NVI – soha korábban nem jelentkezett még ennyi szervezet az uniós voksolásra Magyarországon. Az ismert szereplők mellett tucatnyi olyan törpepárt is volt az indulók között, amelyek nemigen reménykedhettek abban, hogy akár mandátum közelébe juthatnak.
Egy választási szakértő akkor elmondta, a törpepártoknak, ha komolyan gondolják, akkor leginkább az önkormányzati választásokra érdemes koncentrálniuk, mert mindig lehet egy-egy település, ahol pont az ő egy-két helyi emberük a legaktívabb, a legnépszerűbb jelölt.


