Hát létezik, létezhet hírhedten sógor-koma hazánkban nagyobb szerencse annál, ha az ember – mégoly távoli – ismerőse bármilyen vezetői pozícióba pályázik? Igen, a képzelet szárnyalásához bőven elég már az is, hogy mindössze pályázik. Különösen olyan honpolgár számára, akinek életében az egzisztenciális problémák pillanatnyilag igencsak akutak. És egzisztenciális alatt itt most nem sorskérdések, nem filozófiai, hanem nagyon is földhözragadt anyagi problémák értendők. Szorongás persze a francia egzisztencializmus egyik problematikája, de nem kell ennek megtapasztalásához gall bölcselőnek lenni: a szorongás alapélményét adja a pénztelenség is.
Csoda hát, hogy a puszta hírre, hogy egy ismerős vezetői állásba egyáltalán pályázik, az ember belül azonnal megmelegszik, mintha hetven fokos Tátra teát nyomott volna le (kettőt)? De hát nem csupán belül történnek ilyenkor csodák: a külvilág kivirágzik, de iziben. Hát nem teljesen logikus, hogy az addig nyirkos, hideg, ködös, közömbös és pimasz mód ignoráns novemberi időjárás is azonnal megváltozik, a felhőnkön áttör a napsugár, az éjszakát felváltja a nap, és a kőfalak leomlanak? Szívünkbe új remények mind visszatérnek? Vagy akár: kitör végre a pesti limbóláz? Vagy lásd még: felülök a repülőre? Amerre én járok, ámul a világ?
Ilyenkor egyvalamit nem szabad: lacafacázni. Holmi lacára és facára csak annyiban van idő – miközben persze bízunk istenben, szárazon tartjuk a puskaport és nyitva tartjuk az aktuális Face-oldalt, amelyen a káprázatos kilátásokkal kecsegtető örömhír közzététetett -, hogy rögvest elő kell kapni a létező legmeggyőzőbb sablont, amivel távoli, remélhetőleg hamarosan magas posztba kerülő ismerősnek ilyen helyzetben írni ildomos. Mi a Piszkos Fred közbelép című regény legelején találtunk követésre méltó, sikerrel kecsegtető mintát.
Tisztelt Bilagith úr!
Alázatos tisztelettel volt szerencsém értesülni arról, hogy ön is pályázott a magyar közmédia fővezérigazgatói posztjára. Arról szeretném ezúton értesíteni, hogy nagyon szurkolok azért, hogy végre egy arra méltó ember – ön – kerüljön egy fontos, ha nem e szerény haza legfontosabb posztjára. Cserébe mindössze annyit kérnék öntől, hogy sikeres pályázása esetén szerénységemnek bármilyen aprócska állást biztosítani szíveskedjék. Nagy igényeim nincsenek, bármilyen aktatologató vagy szendvicsember státusz megfelel. Szakképzettségeim deficitjét talpraesettségem száz százalékosan szubsztituálja. Nem árulok önnek zsákbamacskát, eredetileg zsákbamacskaárus vagyok.
De ez ne legyen akadálya annak, hogy szolgálhassam önt a minimálbérnél egy hajszállal magasabb jövedelmet biztosító havi fixért,
V. M. zsákbamacskaárus és zsákbamacskatartalom-tervező
A levél elment, egyenesben vagyunk. Igyunk hát előre a medve bőrére! Mulassunk, feleim!


