„Ez nem a jövőről szól, hanem a jelenről” – mondta pár nappal ezelőtt Mami Mizutori, az ENSZ-főtitkár katasztrófák kockázatának csökkentéséért felelős különmegbízottja, amikor arról beszélt, hogy többet kéne foglalkoznunk az alkalmazkodás és az ellenállási képességek kérdésével, a klímaváltozást kísérő szélsőséges időjárási jelenségek ugyanis már itt vannak.
Ezek a kihívások Magyarországot is érinteni fogják, és egyelőre nem sok jelét látni annak, hogy az állam, illetve az önkormányzatok jól állnának a felkészülésben. Erről Szebeni Dávid, az Enrawell igazgatója beszélt a 444-nek. Szebeni a tanácsadócégében végzett munka mellett éveken át dolgozott a közszférában, többek között egy negyvenezres település városfejlesztési vezetője is volt, és az önkormányzati szektorban eltöltött tízéves tapasztalata alapján mesélt arról, hogy kevés helyen látni nyomát, hogy a klímaváltozásra való felkészülés szempont lenne a településvezetések munkájában.
Élhetetlen nyarak
Magyarországról is készültek előjelzések, és ezek szerint a következő száz év során az ország területének 35-40 százalékán, a déli, dél-keleti és keleti részeken a hőhullámos napok száma az évi negyvenet is meghaladhatja majd. Békéscsaba, Orosháza, Szeged, Kiskunfélegyháza, Kecskemét és Szolnok (sőt, egyes modellek szerint Debrecen és Nyíregyháza is) mind abba a zónába esik, ahol nyaranta sokkal melegebb lesz, és ezeken a hőhullámos a napokon a mai fogalmaink szerint szinte élhetetlen állapotok uralkodnak majd.
A felkészülésnek két szinten láthatnának neki az önkormányzatok Szebeni szerint: egyrészt az épített környezetet próbálhatnák ellenállóbbá és védettebbé tenni, másrészt pedig közösségi szinten, a lakosok alkalmazkodását és az együttműködésének kialakítását segíthetnék elő.
Amit egy város megtehet
Ha azt vesszük számba, hogy milyen szempontokat kéne újragondolni a településfejlesztésnél, sokszor eléggé magától értetődőnek tűnő dolgok merülnek fel. De közben mégis hiányzik az a stratégia, ami segítene összefogni és előremozdítani ezeket.
A klímaváltozás nemcsak egyre magasabb átlaghőmérsékletet, hanem egyre szélsőségesebb időjárási jelenségeket is hoz magával. Ebből Magyarország is ízelítőt kapott idén nyáron: május végén például az országban több helyen is több csapadék esett néhány nap alatt, mint előtte hónapokig összesen.
És persze létezik a csapadéknak egy olyan mennyisége, mely fölött bármilyen vízgazdálkodási rendszer összeomlik, de Szebeni szerint Magyarországon elsősorban nem erről van szó, hanem évtizedek hanyag gazdálkodásáról. A szocializmus idején még központilag szabályozták a települések vízgazdálkodását, ez ugyanis nemcsak a városokon belüli szakaszokat jelenti, hanem a városhatáron kívül eső rendszereket is. A rendszerváltás után viszont a központi felügyelet összeomlott, a kilencvenes években pedig a forráshiányos vízgazdálkodási társulatok képtelenek voltak karbantartani a települések közötti vízelvezető rendszereket.
Volt, ahol belepte az egészet a sás, máshol hulladékot hordtak rá, és akadtak gazdák, akik egyszerűen beszántották az egészet. Emiatt pedig számos helyen egyszerűen nem tud hova elfolyni a víz: amikor olyan településekből látunk képeket, ahol magasan áll a víz az utcákon, az gyakran épp azért történik, mert a városon kívül nincs már meg az a terület, ahova elvezethetnék.
Szebeni szerint foglalkozni kellene a városokon belüli víztározás kérdésével is. Ma már a legmodernebb irodaházak minősítésénél szempont, hogy van-e lehetőség az esővíz gyűjtésére és felhasználására, de a települések esetében ez még alig kerül elő, legyen szó akár középületek építéséről, akár városon belüli záportározók kialakításáról. De tud olyan településről is, ahol nemhogy új tározót nem építettek, de még be is temették a régi szikkasztó tómedret.
A vízgazdálkodásban nagy szerep kéne jusson a helyiek együttműködésének is: Budapesten ez kevésbé látványos probléma, de számos településen nem létezik a városi vízrendszerbe bekötött vízelvezetés az utak alatt. Ilyenkor általában út menti árkok segítik elvezetni a csapadékot, de ezek állapota nagyon változó, ráadásul településszintű nyilvántartás sem készült sokáig ezekről. És gyakran előfordul, hogy egyszerűen betemették ezeket az árkokat, autóbeálló és parkolóhely lett belőlük. Mint Szebeni elmondta, ma már néhány helyen elkezdtek szigorúbban foglalkozni ezzel a kérdéssel, de így is nagyon komoly lemaradások vannak országszerte a vízelvezető rendszerek működésében.
Probléma az is, hogy a beruházások csapadékkezelő kapacitásának kiszámításakor van, hogy tízéves átlag vízhozamot, de van, hogy 50 vagy akár 100 éves vízhozamot vesznek figyelembe a tervezők. Ezek az átlagok pedig értelemszerűen lassan tartanak lépést a megváltozott időjárási jelenségekkel; Szebeni szerint újra kéne gondolni, hogy milyen körülményekre tervezünk. Még akkor is, ha ez a felvetés ma még sokszor ellenállásba ütközik: a nagyobb kapacitás építése ugyanis nagyobb költségeket is jelent.
A terjedelmes cikk itt olvasható tovább!
