A polgármester alkalmassági vizsgája – 7. rész

0
fotó: hugyeczzoltanblogja.blog.hu

Fél percnyi “hírnév” 55 millió forintért.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester állításával ellentétben ténylegesen nem a Kecskeméti Városi Televízió készítette azt a reklámfilmet, ami miatt 2016-ban elmérgesedett Hosszú Katinka és az akkor még Gyárfás Tamás vezette úszószövetség kapcsolata. A városi tévé az erre kapott 55 millió forintos támogatást az utolsó fillérig kifizette egy magáncégnek, az Argus Film and Art Kft-nek.

„Ha pusztán az anyagi megtérülést vizsgáljuk, akkor is megérte. A filmet készítő kecskeméti televízió ugyanis a város tulajdonában van. Számukra új, szakmai perspektíva nyílt meg. Másrészt olyan referenciát készíthettek el, amellyel gyarapodhatnak az önkormányzat bevételei” – mondta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester annak kapcsán, hogy a fideszes polgármester vezette város 55 millió forintot fizetett ki a 2017-es vizes vb-t népszerűsítő 30 másodperces film elkészítésére.

A városnak közvetlen haszna biztos nem származott ebből a filmből, hiszen egyetlen vb-esemény sem zajlott az egyébként jelentős lízinghitelből felhúzott, de nagyobb nemzetközi versenyekre alkalmatlan Kecskeméti Fürdőben. Továbbá Kecskemét még a világbajnokság honlapjára sem került fel hivatalos partnerként.

Bár az elkészült videó látványosra sikerült, az 55 milliós költség elég magasnak tűnik fél percért. Érezhették ezt az érintettek is: a film készítésének körülményeiről szóló, a város közvetett tulajdonában lévő – éppen a Kecskeméti Városi Televízió Nonprofit Kft. (KTV) által kiadott – hírös.hu-n megjelent riport részletezően mutatja be a forgatás extrém körülményeit, a drága eszközöket, a különleges, és szintén nem olcsó vizuális megoldásokat. És ha ez nem lenne elég, azt is megtudhattuk a cikkből, hogy a produkciónak saját stylistja is volt.

Az Átlátszó hírportál által megkérdezett szakemberek arra a kérdésre, mennyiből tudnák kihozni a filmet, 6 és 30 millió közötti árakat mondtak, míg az Index cikke szerint hasonló műfajú alkotások 10-15 millió forintból készültek az elmúlt években. Például a 2013-as vívó vb-re Szilágyi Áronnal, a 2014-es kézilabda Eb-re Görbicz Anitával.

A város és a tulajdonában álló Kecskeméti Városi Televízió Nonprofit Kft. között megkötött szerződés szerint a KTV 55 millió 647 ezer forint támogatást kapott a 2017-es budapesti vizes-vb „Magyarországon történő megrendezését népszerűsítő image film elkészítésének költségeihez.” A támogatás felhasználásának elszámolási határidejét 2016. január 15-ben rögzítette a megállapodás. Közbeszerzés nem volt, pedig le kellett volna folytatni.

A támogatás pénzügyi elszámolása szerint a KTV 2015. június 29. és november 27. között öt részletben éppen 55 millió 647 ezer forintot fizetett ki az Argus Film and Art Kft-nek – derült ki LMP-s politikusok adatigényléséből.

Kecskeméti források szerint a KTV munkatársai nem vettek részt érdemben a munkákban, ami a támogatás felhasználása fényében reális állítás. Úgy tudják, az Argus Eckhardt Balázson, a tévé ügyvezetőjén keresztül jött a képbe. Eckhardt a kecskeméti tévé vezetője volt 2016 szeptemberig, de ismerős lehet az MTVA-ból is, rendezőként feltűnt a neve a sok bonyodalmat okozó Marslakók sorozatban és a Ridikül című beszélgetős műsorban is.

Ahogy a Kreatív is beszámolt róla, az Argus által elkészített film producere Eckhardt Balázs, co-producere Kovács Felícia Flóra volt – utóbbi az Argus Film and Art kizárólagos tulajdonosa.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester az úszószövetséggel létrejött, de előzmények nélkülinek tűnő együttműködésről azt mondta az Indexnek, hogy az elmúlt években számtalan úszóesemény zajlott a városban, a szövetség és Kecskemét között tehát „nem új keletű és pusztán az ígéretek stádiumában lévő kapcsolatról van szó.” Kecskeméten valóban voltak utánpótlás úszóversenyek, de komolyabb, nemzetközi szinten is mérhető események nem. Itt érdemes megjegyezni, hogy Törös Károly volt ekkoriban a kecskeméti úszók vezetőedzője. Törös pedig családilag köthető a Szemerey famíliához Szemerey Andorné Törös Olga elhunyt olimpikon révén.

A kecskeméti polgármester a várható nyereségről szóló fentebbi fejtegetését azzal egészítette ki, hogy a film költségeivel kapcsolatosan nincs szükség tételes elszámolásra, mert részben jövőbeni teljesítésről van szó. A várostól származó adatok szerint azonban a városi televízió már korábban teljes egészében kifizette a megítélt összeget az Argus Filmnek, a támogatás felhasználásáról szóló szakmai beszámolóban pedig rögzítette, hogy a „Támogatási Szerződésben foglalt támogatási cél az előírt határidőre megvalósult”. Ellentmondásos ez is!

Alkalmas vagy alkalmatlan? Ön dönt!

Mindezek után nem is meglepő, hogy sok rokon, barát, üzlettárs kap ilyen-olyan megbízásokat a városban a pletykák szerint. Van akit így, van akit úgy fizetnek ki, hogy lojális maradjon. Pozícióval, kommunikációs szerződésekkel, a fenti esetünkben reklámfilm készítéssel. A nézettségi adatokat fel nem vállaló Kecskemét TV is 180 millióba fáj a kecskeméti lakosoknak, ami általában csak a városvezetést fényezni, főleg a kampányidőszakok közeledtével. Milliárdok, száz milliók mennek el egy-egy alkalommal felelőtlen döntésekre, tanulmányokra. Lásd meg nem valósult történelmi témapark, vagy intermodális pályaudvar. Ez mind közpénz, az adófizetők, a kecskemétiek pénze. Volna jobb helye is, nem igaz?