fbpx

FRISS HÍREK

Ezért álságosak a polgármester mondatai a lokálpatrióta gondolkodásról

- Advertisement -

Annyit hangsúlyozta a közgyűlés alakuló ülésén – és már a választások utáni interjúkban is – a polgármester, hogy azt reméli, minden képviselő a városért fog dolgozni, és nem pártpolitikai szempontok vezérlik, hogy már gyanús lett. Vissza is mentünk az időben, hogy megnézzük, vajon a Fidesz-KDNP-t sosem vezérelték-e pártpolitikai gondolatok.

Dehogynem

Csak ügyes trükkökkel a pártpolitikára ráfogták, hogy a haza és a város érdeke az, amit ők mondanak, és tessék továbbmenni, nincs itt semmi látnivaló. Mi még emlékszünk, micsoda hisztit csaptak a kötelező betelepítési kvóta ügyében. Az egész országot feltüzelték egy olyan ügyben, amely nem is volt ügy. Rengeteg pénzt elköltöttek a migráció oltárán országosan. Reklámokra, plakátokra és az úgynevezett kvótanépszavazásra.

Zombor Gábor és Salacz László országgyűlési képviselők 2016-ban a közgyűlés előtt is szót kértek, és fejezték ki felháborodásukat a migrációval kapcsolatban, és fokozták a nyilvánosságon keresztül a hangulatot. Persze csak a haza érdekében, ennek bizonyára semmi köze nem volt az éppen aktuális orbáni politikához. Akkor  – nyilván mindenféle pártpolitikától mentesen – elutasította a közgyűlés, hogy migránsokat kelljen befogadni, esetleg Kecskemétre is. Ami egy színjáték volt, mert ha lett is volna ilyen kérés, elvárás, és ha azt el lehetett volna utasítani, akkor a kormány tehette volna meg, és nem a városokon, településeken múlott volna, mit mondanak.

Odáig jutottak a lokálpatrióta gondolkodásban, hogy Nemcsik Mátyás javaslatára elfogadta akkor a közgyűlés, hogy a milliárdokat felemésztő népszavazáshoz még a város is adjon kétmillió forintot, szigorúan a város lakossága érdekében. Hogy az orbáni népszavazást népszerűsítse. Bizonyára semmi köze nem volt ennek sem az éppen aktuális fidesz-kdnp-s érdekekhez.

A népszavazás végül megbukott, ennek ellenére mégis alkotmánymódosításba kezdtek. Amellyel persze jól kidobtak rengeteg pénzt az ablakon, és úgy vágták szájba a lakosságot, hogy annak egy része még tapsolt is hozzá. Az alkotmánymódosítást ugyanis mindeféle népszavazás nélkül is kezdeményezhették volna. De nem így volt, és éppen ez az, ami miatt nehezen mossa le magáról a kormányzó erő, hogy az egész cécót saját támogatottságuk növelésére kívánták használni, a kecskeméti Fidesz-KDNP többségű közgyűlés asszisztálásával is.

Hasonló cikkünk:  Szemereyné Pataki Klaudia polgármester volt a Hunyadi Pódium vendége

És, hogy mennyire kidobott pénz volt ( persze a népszerűségük szempontjából nem ), elbukott végül az alkotmánymódosítás is, mert nem volt hozzá elég szavazatuk a törvényhozásban.

Volt más ügy is

Egészen biztosan az sem pártpolitika volt, amikor végigsöpört a fideszes önkormányzatokon a központi startpisztoly eldördülése után ( Kecskemét is buzgón módosított ) a reklámrendelet módosítása, ami természetesen csak a városkép miatt volt fontos, és egészen biztosan nem azért, mert így akartak egy gyomrost bevinni Simicska Lajosnak, aki örökítőanyagnak nevezte Orbánt, majd elhúzott szánkózni. Szóval csak a véletlen műve lehet, hogy végül ellehetetlenültek Simicska reklámcégei, és nem az országszerte módosított helyi rendeletek voltak ennek okai.

Úgy hisszük, hogy a polgármester fejében úgy állnak össze a gondolatok, hogy ha keménykedik az ellenzék, akkor pártpolitizál. Vagyis nem kéne. Jobb lenne egy puhány ellenzék, hogy a már nem olyan kényelmes többséggel is sima ügy legyen minden. Ahogy megszokták. A Fidesz-KDNP persze sosem pártpolitizál, minden javaslata a közjót szolgálja.

A valódi lokálpatrióta gondolkodás nem is jelentheti azt, hogy mindenki mindenben egyetért. Mert ilyen nincs. Politika nélkül is lehetnek kemény viták. Mert nem kell, hogy mindenki ugyanazt a szobrot akarja, ugyanazt a csomópontot építse, ugyanúgy álmodjon meg egy fesztivált, és ugyanoda képzeljen el egy óvodát. Fontos mindegyik, és minden verzió szolgálhatja a város érdekét. Aki végül pedig úgy kommunikálja majd az ellenzéki felvetéseket, leszavazásokat, hogy azok a város ellen vannak, csak azért, mert szembe mennek a többségi előterjesztéssel, az politizál igazából pártérdekből.

Mintegy a polgármesteri gondolatokhoz csatlakozva, egy fidesz-közeli újságíró azt kérdezte tőlünk, hogy puhulunk-e vagy maradunk továbbra is kemények ( ő máshogy fogalmazott, illetve inkább nem is akarta megmondani, mit gondol ). Természetesen maradunk kemények. A mi olvasótáborunk elvárja tőlünk, hogy számonkérjük, ellenőrizzük a városban zajló folyamatokat, eseményeket. Hogy szó legyen arról is, ami máshol nem lehet téma. Az ellenzéknek is csak akkor lehet jövője, ha valódi ellenzékként viselkedik. Amely tud alternatívát mutatni, érdemben vitatkozni, és ha kell, keményen beleállni a vitákba.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...