Rossz idők jönnek az autósokra a Beretvás közön

0

A nyáron így-úgy megcsinált útjavítások az utolsókat rúgják a Beretvás közön. Szinte naponta keletkezik egy új kátyú, és mivel csak most megyünk majd bele a fagyos időkbe, ez igen rossz kilátás. A lyukakba és a repedésekbe befolyó és megfagyó víz újabb károkat okoz majd a burkolatban, amelyek ismét gyilkolják majd a gumikat, felniket és futóműveket.

Ezt a méretes kátyút és a kezdőképen látható lyukakat most fotóztuk. Látszódik, hogy frissek, mivel mellettük még ott a kicsapott aszfalt darabok. A Beretvás köz azért érdekes számunkra, mert itt történt meg júniusban, hogy egy befoltozott, defekteket okozó mélyedés, másnapra megint kitárulkozott, vagyis egy napot sem bírt az elvégzett munka.

És még azért is kitüntetett figyelem hárul az útra, mert egy keskeny, rossz minőségű, de alaposan túlterhelt útról van szó. Kadafalviak, ballószögiek surranó útja. Azok használják, akiknek már elege van az Izsáki úti dugókból. Amíg meg nem épül a Decathlon mögötti út, addig nem is várható változás a közlekedésben. Sőt, egyre rosszabb lesz. Kadafalván és Ballószögön sorra költöznek be a családok az új házakba, és ők is közlekednek majd. Valamint éppen a Beretvás köz mellé is újabb és újabb lakások épülnek. Nem csak egyénileg, hanem céges kivitelezésben is. Egyfajta kisebb lakópark is épül itt éppen.

Vannak ügyek, amelyek csak akkor lesznek köztudottak, ha mi megírjuk ezeket.
Kérjük, támogassa munkánkat! A szabad sajtót.


1000 Ft5000 Ft10000 Ft


500 Ft1000 Ft3000 Ft