fbpx
12.5 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

„Két lövést” adtak le a Kecsup.hu-ra

- Advertisement -

Három alkalommal is helyreigazítást kért hírportálunktól Szemereyné Pataki Klaudia, azonban mi nem tartottuk ezeket megalapozottnak. Ezek után két helyreigazításból gyorsan per is lett, így kénytelenek voltunk beleállni az ügyekbe, hogy a sajtószabadság és véleménynyilvánítás ne szenvedjen csorbát.

Csütörtökön, a közgyűléssel egy időben tartották mindkét ügyben a tárgyalást a Kecskeméti Törvényszéken. Az önkormányzati és további „független” médiumok is jelen voltak, hogy tudósítsanak: operatőr, fotós, „újságíró” több is. A bíró dr. Négyessy András, az alperes, azaz a kecsUP.hu ügyvédje dr. Kummer Ákos, a felpereseket pedig dr. Vida Ferenc kecskeméti egyéni ügyvéd képviseli.

A KEOL portál már be is számolt a fejleményekről a saját szemszögükből. Köszönjük nekik, hogy ennyire szívükön viselik a történéseket. Most pedig mi is leírjuk, mi hogyan láttuk.

Az első ügyben a felperes keresetében sajtóhelyreigazítás közzétételére kérte kötelezni az alperest, az alperes által szerkesztett www.kecsup.hu internetes portálon. A kereset szerint 2019. szeptember 27-én „A polgármester alkalmassági vizsgája 3. rész” címmel megjelent újságcikk 3 dolgot is valótlanul híresztelt: hogy a felperesnek szerepe lett volna a Kecskeméti KSE botránnyal érintett bűncselekményekben, hogy a felperesnek a KSE Kft. gazdálkodását kellett volna ellenőriznie, továbbá hogy a KSE botrány ideje alatt alpolgármesterként a gazdasági ügyekért felelt volna.

Ügyvédünk idézte Szemereyné Pataki Klaudia két hivatalosnak tűnő önéletrajzát (1. kecskemet.hu-n található; 2. parlament.hu-n található), valamint a felperes által küldött iratokat, amelyek csupa gazdasági jogkört tartalmaznak, önkormányzati cégekét is, akárcsak a Kecskeméti KSE Kft. Hozzátette, hogy a szóban forgó cikkben írtak csak véleményt tartalmaznak, hogy gazdasági ügyekben miben kellett volna eljárnia akkor még alpolgármesterként a felperesnek. Továbbá azt sem állítottuk, hogy érintett a bűncselekményben. Ugyanakkor tény, hogy tanúként a KSE büntetőügyben meghallgatta a bíróság.

Felperes ügyvédje jelezte, hogy általánosságban fogalmaztunk, és ezzel félrevezettük szerintük az olvasókat. Szerinte Szemereynének semmilyen ellenőrzési joga nem volt sport feladatokban, csak a Daimler-projektet felügyelte, ezért a KSE ügy sem hozzá tartozott. Továbbá szerinte az önéletrajzok nem bizonyítanak semmit, az abban leírtak nem támaszthatják alá az általunk leírtakat.

Hasonló cikkünk:  Csak júniusban lesz kész a csomópont átépítése a Katona József Gimnáziumnál

Erre a mi ügyvédünk feltette a kérdés: „Nekünk megér egy pervesztést ha most lenyilatkozzák, hogy az országgyűlés és Kecskemét város weboldalán megtalálható önéletrajzok valótlan tartalmúak. Nyilatkoznak erről?” Erre válasz nem érkezett a másik oldalról, csak csönd. Felperes ügyvédje a per során több alkalommal is kifogással élt, mert szerinte az önéletrajzok csak és kizárólag azt tartalmazzák, hogy Szemereyné a Daimler projektért volt felelős. A sokadik ilyen felvetés után jogi képviselőnk megállapította: folyamatosan iratellenesen nyilatkozik a túloldal, az iratokban tételesen le van írva, hogy milyen egyéb feladatokat végzett felperes.

A bíró összefoglalta az ügyet, végül nem hozott ítéletet, december 20-án 9 órakor várható majd ítélet.

A másik sajtóperben – amihez már Kecskemét Megyei Jogú Város is csatlakozott Szemereynén túl – a felperesek keresetükben sajtóhelyreigazítás közzétételére kérték kötelezni az alperest, az alperes által szerkesztett www.kecsup.hu internetes portálon 2019. szeptember 30. napján „A polgármester alkalmassági vizsgája – 4. rész” címmel megjelent újságcikk miatt. Amelyben a felperesek szerint valótlanul híreszteltük, hogy a felperesek a Jam Pub és a Vanity működését ellehetetlenítették és a Technika Kávézót bezáratták.

A kereset elutasítását kértük, ugyanis a hivatkozott cikkben véleményként értékelendő közlésre került sor, amely sajtóhelyreigazítás alapja nem lehet. Jogi képviselőnk elmondta, hogy cikkünk arról szól, hogy kevés a fiatalok számára rendelkezésre álló, számukra vonzó szórakozási lehetőséget nyújtó hely Kecskeméten. Mindezt három, a közelmúltban a működését véglegesen beszüntető szórakozóhely példájával illusztráltuk, kifejezve, hogy talán nem zártak volna be ha a városvezetés olyan környezetet biztosít számukra, hogy megérje nekik Kecskeméten üzemelni. Ezen állítások egyrészt vélemények, másrészt a felperesek, mint közéleti szereplők az ilyen közlésekkel szembeni tűrési kötelezettsége különösen kampányidőszakban magasabb.

Nem állítottuk továbbá, hogy a felperesek bármelyike a cikkben szereplő szórakozóhely működését ellehetetlenítette, vagy bezáratta volna, kizárólag a városvezetés politikai felelősségét vetette fel ebben a kérdésben. Ebben az ügyben 2019. december 20-án, pénteken 10 órakor hirdet ítéletet a bíróság.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...