fbpx
13 C
Kecskemét
2023. június 4., vasárnap

FRISS HÍREK

Mi lesz a kadafalvi buszozókkal? – nyílt levél a polgármesternek

„Tisztelt Polgármester Asszony !

Olvashattuk a helyi sajtóban a Volán közleményét (hiros.hu) ami következő:

„Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének döntése értelmében 2020. január 1-jétől nem a Volánbusz Zrt. a város helyi autóbuszjáratainak üzemeltetője. A továbbiakban a Kecskemétet érintő helyközi járatokon a helyi jegyek és bérletek nem érvényesek. Köszönjük, hogy az elmúlt években velünk utazott!”

Ez azt jelenti, hogy a Kadafalván élő és a helyi, illetve helyközi járatokat használó lakosoknak ez plusz költséget jelent, mivel mindkét járatra bérletet vagy jegyet kell váltaniuk. Kadafalváról a 34-es és 34A jelzésű helyi járatú busz közlekedik a Széchenyi város és Kadafalva, illetve Kadafalva és a városközpont között, de nagyon megritkított menetrenddel.

Kérem Polgármester Asszonyt, hogy nyugtassa meg a Kadafalván élőket, hogy még Január 1-e előtt lesz megoldás erre a problémára, ami nem kis felháborodás tárgya lett az elmúlt napokban és ami nemcsak az itt élő, hanem az ide dolgozni járó embereket is érinti. A Kadafalván lévő cégek adóbefizetéseiből illetve az elmúlt évek önkormányzati telekértékesítéséből több 10 vagy 100 Milliós bevétele lett az Önkormányzatnak. Ennek ellenére több mint 10 éve kerülgetjük a kátyúkat a Beretvás közön, nincs közösségi tere, Faluháza a falunak, ahol rendezvényeket tarthatnánk a gyermekeinknek és az ott élő lakosoknak. Az iskolában már alig férnek el a gyerekek, ennek a bővítése is rettentő fontos lenne. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem mind teljesen az Önkormányzat hatásköre , de tudom, hogy ki tudná harcolni ezeknek a fontos dologoknak is a forrását. Az ember kezdi magát itt úgy érezni, mintha nyűg lenne a város nyakán. Itt is Kecskeméti lakosok élnek, nem csak Hetényegyházán, Katonatelepen ahova a helyi járatú buszok is elfogadható sűrűséggel járnak, ahol van közösségi tér és kultúrház is egyaránt.

Hasonló cikkünk:  A magyar fizetések messze elmaradnak az uniós átlagtól
Hasonló cikkünk:  Karc FM-ből Hír FM lesz, ahol többnyire HírTV-s műsorok futnak majd

Terveztem, hogy elmegyek a közmeghallgatásra és ott elmondom ezeket, de a munkám miatt sajnos nincs most lehetőségem rá. Más ügyből kifolyólag próbáltam bejutni is Önhöz, ígéretet is kaptam rá, hogy majd visszahívnak, de sajnos ez nem történt meg, ezért döntöttem a nyílt levél mellett.

Kérem Polgármester Asszonyt, hogy az elkövetkező évben kiemelten kezelje a Kadafalván élők igényeit és nyugtasson meg bennünket, hogy már jövőre elindulnak azok a projektek amelyekre már több mint 10 éve, vagy ennél is régebben várunk.

Köszönettel : Jászfalvi József kadafalvi lakos”

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...