fbpx
2 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Fidesz frakció: óriási kárt okozott az SOS-üggyel az ellenzéki képviselő

- Advertisement -

Szeberényi Gyula Tamás, a Fidesz frakció nevében úgy fogalmazott a közgyűlésen, hogy békeidőben senki nem okozott akkora kárt a városnak, mint az az ellenzéki képviselő (nem mondta ki a nevét Bodrozsán Alexandrának), aki az SOS gyermekfalu meghirdetett ingatlanjaival kapcsolatban akciózik. Nevetséges akciónak nevezte ezt.

Mint arról beszámoltunk, Bodrozsán Alexandra aláírásgyűjtést indított azért, hogy a város vegye meg az ingatlanokat, majd ezt indítványban is megtette. A polgármester jelezte: már tárgyalnak erről. A baráti sajtó pedig megírta, felesleges az aláírásgyűjtés.

Az alpolgármester azt mondta, hogy talán a képviselő azt hiszi, hogy ilyen akciók tartják majd a székében, miközben akkora kárt okozott ezzel, mint még soha senki Kecskeméten. A képviselő szerint veszélybe sodorta az egyeztetést, és a város akár 20 millióval is drágábban veheti majd meg ezeket az épületeket.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...