fbpx
16.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Áthúzza-e a járvány az új buszok érkezésének határidejét?

- Advertisement -

Azt még korábban bejelentették, hogy leáll az a debreceni gyár, ahol azokat a buszokat készítik, amelyekből 45 darabot május 1-ig Kecskemétre kellene szállítania az Inter Tan-Ker Zrt.nek, amely cég a buszokat és a sofőröket adja a kecskeméti tömegközlekedéshez.

A bejelentés után kérdéssel fordultunk a céghez, hogy ez áthúzhatja-e a kitűzött dátomot. A válasz szerint:

Az Inter Tan-Ker Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy a szerződésben rögzített határidőre üzembe állítsa az új autóbuszokat Kecskeméten. Természetesen a világjárvány következtében előfordulhatnak olyan logisztikai nehézségek, amelyeket mi nem tudunk befolyásolni – írta Hajdu Márton szóvivő.

A levélben még azt is hozzátette, hogy most a legfontosabb, hogy „mindent megtegyünk a munkavállalóink és családjaik, valamint az utasok egészségügyi védelméért. Ennek érdekében döntöttünk a gyártási tevékenység felfüggesztése mellett, valamint Kecskeméten valamennyi dolgozónkat elláttuk a szükséges védőeszközökkel és továbbra is folyamatosan végezzük az autóbuszok fertőtlenítését.

Hasonló cikkünk:  Aki ellátogat Orbán ünnepi beszédére, jól meg is lesz figyelve

A levél azzal zárul, hogy bíznak benne, hogy mihamarabb birtokba vehetik az utasok az új buszokat.

Mint ismeretes, jelenleg ideiglenes, használt buszokkal, és a város tulajdonában lévő Mercedes buszokkal oldják meg a tömegközlekedést.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...