fbpx

FRISS HÍREK

IHO közlekedési szakportál: Késnek Kecskemét új buszai?

- Advertisement -

Január 1-jétől a város tulajdonában lévő hybrid Mercedes buszokkal és Hollandiából beszerzett ideiglenes MAN buszokkal látja el a helyi tömegközlekedést a novemberben 10 év bizalmat kapott debreceni Inter Tan-Ker Zrt. (miközben a városi cég, a KEKO szervezi a tömegközlekedést).

A szolgáltatási szerződés szerint májustól új buszokkal kell végezniük a személyszállítást, vagyis az ideiglenes flottát le kell váltaniuk. Csakhogy egy közlekedési szakportál azt vetette fel, hogy késhetnek az új kecskeméti buszok. Egészen pontosan a cikk címében ez kérdésként szerepel.

„Késnek Kecskemét új buszai?”

Az írás emlékeztet, hogy a szerződés szerint májusig „20 saját fejlesztésű és gyártású Reform 500LE-t és 25 Törökországban készült Mercedes Conectót” kell leszállítania a cégnek, és május elsejével forgalomba állítania. Az iho.hu szerint azonban

„előbbi típusból eddig még csak alig öt készült el (azok se teljesen), az utóbbiból pedig még egy sincs Debrecenben – itt szerelik bele a zárt fülke egy részét és az utastájékoztató rendszert, illetve itt állítják forgalomba a buszokat, nagyjából ezt nevezi a cég „készre szerelésnek”.

Ha így van, akkor a cégnek 51 napja maradt arra, hogy Kecskeméten legyenek a buszok, és várják első munkanapjukat. A közlekedési szakportál szerint „merész küldetésnek tűnik” ez ahhoz képest, hogy 2017 óta gyakorlatilag csupán egyetlen saját készítésű buszuk közlekedik normál utasforgalomban. Így fogalmaznak a cikkben.

Mégis csak kelleni fognak elektromos buszok?

E szerint „slusszpoén”, hogyha a kormányzati elgondolás szerint „a 25 ezernél nagyobb lélekszámú hazai városokban csak elektromos buszokat lehet forgalomba állítani 2022. január 1 után, akkor ez gyakorlatilag megadja a kegyelemdöfést a típusnak, hiszen bő másfél év múlva itthon eladhatatlanok lesznek.

Mi tesszük hozzá, hogy a szerződés szerint a buszparknak kötelező teljesítenie egy átlagéletkort, amelyet a szerződés így pontosít:

Hasonló cikkünk:  Ismét jót vitáztak a KecsUP im/pro/kontra vitaszínházának résztvevői (videóval)

„2029. január 1-jén a teljes autóbuszállományra nézve az átlagéletkor értéke a 7,6 évet nem haladhatja meg oly módon, hogy az autóbuszok gyártásának időpontja nem lehet korábbi a pályázat benyújtását megelőző 9 hónapnál

A felek azt is rögzítették a szerződésben, hogy

ennek a követelménynek a város Mercedes buszai nem felelnek meg, így helyettük 2023. január 1-től kezdődően új buszokat kell beállítani.

Amennyiben tehát a kormány elképzelése valóság lesz, akkor a frissítésnél nem jöhetnek szóba már a dízel buszok. Helyettük elektromos buszok fognak kelleni, az azok üzemeltetéséhez szükséges töltőállomásokkal.

A novemberi döntés előtti vitában Homoki Tamás alpolgármester azt mondta, hogy a kormányzati elképzelések nincsenek azon a szinten, hogy azokra fel lehessen építeni egy teljes buszállományt. Nem tudni ki és milyen pénzből építhetné az elektromos buszokhoz kellő infrastruktúrát – tette hozzá. Valamint azt is mondta (a miért nem elektromos buszok kérdésre), hogy amennyiben Kecskeméten 20-30-40 elektromos buszt kezdenének egyszerre tölteni, akkor nem lenne ehhez elég áram a városban. Már pedig ha jönnek az elektromos buszok, akkor ezt meg kell majd oldani.

Kérdéseket írtunk a szolgáltatónak

Hogy mi lesz tehát 2023-tól, még nagyon nem tudni, egyelőre az IHO cikke szerint az sem biztos tehát, hogy bő másfél hónap múlva itt lesznek az új dízel buszok. Természetesen kérdéseinket a cikkel kapcsolatban feltettük az Inter Tan-Ker Zrt.-nek, és amint megjön a válasz, megírjuk azt. Arra is kitértünk, hogy – ha szükséges lesz – tudnának-e elektromos buszokat gyártani Kecskemét számára már 3 éven belül.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Újabb illegális szemetelőt csíptek fülön a városrendészek Kecskeméten

A Kisfái City lakói elnevezésű facebook csoportba került fel egy fotó, amelyeken nagy mennyiségű illegális hulladék volt látható. A...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...