fbpx
3.3 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Koronavírus: A TASZ szerint jogsértő módon közölte az állam a területi adatokat

- Advertisement -

Miután a valódi sajtó örömmel vette, hogy végre az általa sokat forszírozott területi adatokat is közölni fogják, valamint az elhunytak nemét, korát és alapbetegségét, hidegzuhanyként érte a jogvédő szervezeteket az, ahogyan az állam ezekről tájékoztatott. Ez a lista van kezdőképünkön homályosítva.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közölte, hogy ahogy most nyilvánosságra hozták az adatokat, az úgy kegyeletsértő. Írták honlapjukon.

képkivágás a TASZ honlapjáról

Egyben megmutatták, hogy ezt hogy kellett volna helyesen. Vagyis úgy, hogy ne derüljön ki, hogy melyik betegség melyik elhunythoz tartozik.

képkivágás a TASZ oldaláról

Lényegében közölték, hogy egy sokak által ismert ember alkoholista volt

A Magyar Hang úgy fogalmazta meg mindezt, hogy „Nagyon, nagyon, nagyon durván jogsértő, amit az operatív törzs tett” Cikkükben, hogy ők ne kövessenek el kegyeletsértést, nem fedik fel kiről van szó, de például a KecsUP nézői is tudhatják, ha figyelték az egyik élő közvetítésünket az esti tapsról. A lap így ír az esetről:

„az, hogy valaki idős korában szív- és érrendszeri betegségben szenved, vagy cukros, szintén magánügy ugyan, de mégsem ugyanaz a kategória, mint amikor egy lényegében közszereplőnek minősülő fiatal férfiról azt közli egy nagyon állami, nagyon hivatalos, nagyon fontos testület, hogy alkoholista volt. Nem közölheti, mert semmi, de semmi közünk nincs hozzá, ennyire durván pedig régen gázoltak bele a személyiségi jogokba.”

Írja a lap arra reagálva, hogy az egyik beteghez odaírták, hogy alkoholos májkárosodása volt. Róla lehet tudni a kora alapján, hogy kicsoda.

Hasonló cikkünk:  Direkt36: Kiszivárogtak az MCC luxusköltései

Éppen ma írtunk arról, hogy korábban Müller Cecília tisztifőorvos azzal utasította el az ilyen adatokat, hogy azokból be lehetne azonosítani embereket. Erre fel most tehát úgy közöltek adatokat, hogy abból valóban rájuk lehet ismerni. Egyikőjükre mindenképpen. Az adatközlés örvendetes, most sem hisszük másként. Azonban valóban figyelni kellett volna arra, hogy ne lehessen azonosítani senkit ezekből, ha már ez volt a félelmük.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...