Fekete címer van az új buszokon, pedig a közgyűlés színesről döntött

0
Hirdetés

Két fórumon is átment, hogy az új buszokra kerülő címer ne fekete-fehér legyen, mint ahogy az arculati megjelenésről szóló előterjesztésben volt. Előbb a városüzemeltetési bizottság hagyta jóvá a színes változatot február 10-én. Majd ennek alapján döntött a közgyűlés arról február 13-án, hogy színes legyen a buszok hátulján a város címere.

A hivatkozott rendelet szerint pedig a város címere a következő módon ábrázolható:

A rendelet szerint ez a hiteles változat:

Hirdetés

A címer alatti mondat kizárólag a címer ünnepi változatának eleme, így az nem is szerepelt az arculati terven. A polgármester még a közgyűlésen a döntés előtt ki is emelte, hogy:

Itt egy hiba történt, gondolom nem az volt a cél, hogy fekete-fehér legyen.

Pedig ez nem biztos, hogy így van. A bizottsági vitában ugyanis a tömegközlekedést szervező KEKO vezetője, Hári Ernő azt mondta, hogy letisztult forma a szándék, és nem a színes megjelenés. Falu György alpolgármester is ezzel érvelt, és jelezte, ha egy részletet megváltoztat a bizottság, borulhat az egész koncepció. Végül 4 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett a bizottság elfogadta a színes címert és ez a javaslat került be a közgyűlés elé, amit el is fogadtak. Valaki tehát nem tartotta be a közgyűlési határozatot. Erről megkérdeztük a KEKO-t. Ha jön válasz, megírjuk.