fbpx
2 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Ki a felelős, hogy felveri a gaz a néhány éves kecskeméti kerékpárutakat?

- Advertisement -
  • Kecskemétet kerékpárosbarát településnek minősítették 2019-ben, de a néhány éves bringautak közepét több helyen is felveri a gaz. Vajon hol a kerékpárút alapja?
  • A városon belüli kerékpárutakért a kecskeméti önkormányzat felel.
  • A kerékpárutak kivitelezését részben a Duna Aszfalt, részben pedig a Városüzemeltetési Kft. végezte.

2017-től egy kormányrendelet értelmében a Magyar Közút Zrt.-hez tartoznak a lakott területen kívüli kerékpárutak üzemeltetésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatok, így például a városföldi bringaút is. Belterületen ugyan ezért az önkormányzat felel, és köteles gondoskodni arról, hogy többek között a katonatelepi és a hetényegyházi utak melletti kerékpárutak rendben legyenek.

A gyomtól keskenyedő Hetényegyháza felé vezető kerékpárút / Fotó: kecskeméti kerékpárosok

Az említett bringautakat a hét minden napján sokan használják, részben munkába járásra. A közlekedők, a befizetett adójuk után ezért joggal elvárják, hogy biztonságos feltételek mellett közlekedhessenek.

A gaztól felvert kerékpárutak továbbá azért is szimbolikusak, mert Palkovics László minisztériuma tavaly Kecskemétet kerékpárosbarát díjjal minősítette, amire a Magyar Kerékpáros Klub kecskeméti területi szervezete a következő csattanós választ adta:

„a bukást ugyan elkerüli, de a közepest nem érdemli meg”.

Gaz az útburkolaton, hiányzik a szegély, gondok vannak az alappal és a kivitelezéssel

Nemrég elkészült kecskeméti kerékpárutaknál tapasztalható, hogy a gyom egészen egyszerűen feltöri az aszfaltréteget. A Magyar Kerékpáros Klub kecskeméti területi szervezete elmondta kérdésünkre, hogy szerintük mik okozzák azt, hogy a néhány éves kerékpárutak ilyen gyorsan tönkre mennek:

  • kivitelezési hiányosságok,
  • karbantartás elmaradása,
  • nem építenek szegélyt a kerékpárutak mellé, ami megakadályozhatná a növényzet ránövését az útra,
  • technológiai problémák,
  • az anyagilag megszorított önkormányzatoknak nincs kellő forrásuk,
  • sokszor tapasztalható enyhe hullámosság a felületeken, amit az okoz, hogy a rézsűkialakításhoz szükséges nagy súlyú gépeket engednek fel a kész kerékpárútra, ami nem csak az útburkolatban, hanem az út alapjában is kárt tehetnek,
  • valódi javítás helyett csak „javítgatások” vannak, például amikor a repedéseket szurokkal kitöltik és foltozgatnak, illetve a rázósabb részeken néhány métert felmarnak és aszfaltoznak. Itt a gyom hamarosan ismét feltúrja a betont, mert a technológián semmit sem változtatnak.
Hasonló cikkünk:  Új út oldaná meg, hogy a homokbánya teherautó-forgalma elkerülje a katonatelepi utcákat

Városföld felé vezető állami kezelésben lévő kerékpárút / Fotó: kecskeméti kerékpárosok

Felveri a gaz a Hetényegyházára, Városföldre és Katonatelepre vezető kerékpárutakat, miközben néhol alig egy éves amortizációról beszélünk

Három olyan kerékpárútról van szó, ahol világosan jelentkeztek ugyanazok a problémák. A gaz egyszerűen feltörte az utat, miközben a városföldi kerékpárút teljesen új építésű kerékpárút, a hetényi kerékpárútnál több kilométeres kopóréteg-csere történt, illetve a katonatelepinél szakaszos felbontások és kopóréteg-csere valósult meg a kisebb beavatkozások mellet.

A katonatelepi kerékpárúton is feltörte a gaz az utat / Fotó: kecskeméti kerékpárosok

A kerékpárutak ezeken a helyeken is egyre keskenyednek a burkolatra ránövő gyom miatt, részben a karbantartás elmulasztása, részben a kivitelezési hiányosságok következtében. A Magyar Kerékpáros Klub kecskeméti területi szervezete aggasztónak látja azt a tényt, hogy az újonnan leaszfaltozott részek ilyen gyorsan tönkre mennek, néhol alig egy éves amortizációról beszélünk.

Nyolcvan millió forintos önkormányzati beruházásból újították fel a Vízmű utca és a Széles köz, hetényegyházi „S” kanyar között található kerékpárutat 2018-ban. A következő évben az aszfaltozási munkálatok a Széles köztől a 2014-ben megépített szakaszig folytatódtak.

A Hetényegyháza felé vezető alig két éves kerékpárúton máris megjelent a gaz / Fotó: kecskeméti kerékpárosok

A kecskeméti önkormányzat szerint nem kivitelezési hibáról van szó

A Petőfi Népe az ügyben megkereste az önkormányzatot, aki nevében Takács Valen­tina kommunikációs vezető elmondta, hogy tudnak a problémáról, majd kijelentette

ez nem kivitelezési hiba, hanem az a baj, hogy a gaz – különösen a rendkívül agresszív tarack – behatol a járda alá és feltöri, felnyomja. Az a megoldás született, hogy a kerékpárutak mellett gyomirtóznak egy védősávot, így a gaz gyökerei nem jutnak be az út alá. A munka már folyamatban van, de egy kis idő, amíg hat a gyomirtó, csak utána érdemes elvégezni a szükséges javításokat.

Gaz a Hetényegyháza felé vezető kerékpárúton / Fotó: kecskeméti kerékpárosok

A Hetényegyházára, Városföldre és Katonatelepre vezető utakon kívül hasonló növényzet problémákkal találkozni a Csalánosi út két szakaszán is, és számos más pár éves kerékpárútnál is. A kérdés itt is az, hogy mindent rá lehet fogni a járda alá benövő gazra, vagy felmerül a karbantartás elmaradása és a kivitelezési hiányosság.

Poll not found
- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...