Újabb ízelítő egy KARC FM-es műsorvezetőtől Gyurcsányról: ávós, gyilkos, rohadt szar gazember

0
fotó: Népszava
Hirdetés

Egyszer már írtunk egy ízelítőt, hogy milyen dumák vannak a Karc FM-en, amely Kecskeméten is szólhat majd a 97,7 Mhz-en a Médiatanács döntése következményeként. Bayer Zsolttól idéztünk, aki a rádió egyik műsorvezetője, és az ő hangját is hallhatja majd Kecskeméten az, akinek erre gusztusa van. Egyszer ezt mondta -egy nyílt parlamenti bizottsági ülésen táblával a kezükben, csendben álló- tiltakozó civilekről a rádióban:

“Ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket onnan kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön…Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók.”

Igaz, most nem ebben a rádióban, hanem a Hír TV Sajtóklub című műsorában mondott egy tarkát Gyurcsány Ferencről, aki a színművészetin folyó események kapcsán ezt írta:

“Amilyen az Adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten.
Ezek nem finnyásak. Vidnyánszky Attila lett a Színművészeti ura. Kultúrharc a javából. Pusztuljon a nyitott, szabad művészet és kultúra! Jöjjenek a pártkatonák!
Lehet így is.
Most nincs mit tenni. Készülni kell.
Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.
Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot.
Így van ez rendjén. Higgadtan, racionálisan, szárazon.
Akik meg még egyensúlyoznak: ideje magatokra találni, felébredni, élni!
Vagy küzdtök a hazaért, vagy cinkosok lesztek. Vagy-vagy.”

Hirdetés

Lehet azon vitatkozni, hogy túltolta-e Gyurcsány a nyilatkozatot, és vitatkoznak is erről. Még balliberális oldalon is, többen el is ítélték emiatt a volt kormányfőt. Mások, a másik oldalon még petíciót is indítottak ellene. De ami a Hír TV-ben történt, az lényegében nem volt más, mint a nyilatkozatáért elítélt ellenzéki politikus ekézése olyan durva hangon, amit éppen számon akartak kérni Gyurcsány Ferencen. Bayer Zsolt, a Karc FM műsorvezetője ezt találta mondani a műsorban:

ez az ávós, gyilkos, rohadt szar gazember az ellenzék vezetője.

Saját hangjával 29:42-től. Figyelem, a következő mondatok a nyugalom megzavarására alkalmasak lehetnek.

A Karc FM honlapján az olvasható, hogy műsoraikat “a nemzeti, keresztény, konzervatív értékrend mentén” szerkesztik. Ugyan az utóbbi megnyilatkozás nem ebben a rádióban volt, de az egyik kollégájuk követte el, és Bayert nem a finomkodásáról ismerjük. Lásd a cikk elején, a Karc FM-ben elhangzottakat tőle a nemzeti, keresztény, konzervatív értékrend mentén.

Bayer rádiós főnöke a műsorban az ellenzékről: csak a gyűlölet jön a szájukból

A műsorban ott ült Gajdics Ottó is, aki a Karc FM főszerkesztője. Ő Gyurcsányra utalva azt mondta, hogy “az emberek vakon mennek ez után az őrült után“. Valamint szerinte Gyurcsány posztja után többen vették maguknak a bátorságot, hogy “hasonlóan ávós, bolsevik stílusban fenyegessenek bennünket.” A Karc FM főszerkesztője azzal zárta a gondolatát, hogy Gyurcsányhoz kell igazodni a többi “szerencsétlennek” is, akik még vágynak valamilyen hatalomra. Gajdics nem tudja, hogy miért vágynak erre, hiszen a szájukból csak gyűlölet jön.

Nem tudjuk, mikor jön a rádió Kecskemétre, de ha ilyen hangot fog megütni, mi nagyon nem bánjuk, ha egyelőre még nem szól.

Szavazzon!

Ön szerint mi történne, ha Orbán Viktorról mondana valaki bayeri mondatokat egy műsorban? Friss hír, hogy a 168 Óra főszerkesztőjét azonnal kirúgták, mert a nyomdába engedte a lapot egy Orbán Viktort és családját ábrázoló fotót, amelyet a kormányfő posztolt korábban, és fiatalkorú gyermeke is rajta van. A lapot tulajdonló cég vezérigazgatója szerint “a gyerekeket, függetlenül szüleik közéleti szerepvállalásától, védeni kell, nem pedig politikai tartalmú üzenetekhez felhasználni és gyűlölködés céltáblájává tenni.”

Tehát mi történne, ha valaki gyilkos, rohadt szar gazembernek nevezné Orbán Viktort?

Akár több választ is bejelölhet.