fbpx
3.4 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Ingatlantulajdonosok szerint a tudtuk nélkül fásított portáikon Sipos László és a Bácsvíz

- Advertisement -

Az önkormányzati sajtó és az önkormányzati tízmilliókból működő híroldal arról számolt be a hónap elején, hogy a Bácsvíz Zrt. azzal ünnepelte 70 éves múltját, hogy a Melinda park melletti területen 70 fát ültettek. A beszámolók szerint a szolgáltató egyik vezetőjének, Sütő Vilmosnak az ötlete volt a fásítás, aki az akcióhoz csatlakozó Kecskemét Alsószéktóért Egyesület alelnöke is. A fásításra meghívták Sipos László önkormányzati képviselőt (Fidesz-KDNP), és Kurdi Viktor, a Bácsvíz Zrt. vezérigazgatója is tiszteletét tette.

A fásítás üdvözlendő, és éppen Kecskeméten az, hiszen gyakorta kifogásolható levegőminőségről szólnak a jelentések. Az is szép gesztus, hogy egy olyan szolgáltató szán pénzt és időt a természetre, amely maga is bolygónk egyik kincsét juttatja el a háztartásokhoz. Azonban úgy tűnik, hogy az akció szervezésébe hiba csúszott.

Magáningatlanokra is kerültek fák? Valamint ide is terveztek futókört?

Információink szerint a fásításra kijelölt területnek legalább két magántulajdonosa is van, akik panasszal éltek a városházán. Azért, mert telkükre a tudomásuk nélkül ültettek fákat a fent megnevezettek. Úgy tudjuk, hogy a polgármestertől az ügy kivizsgálását kérik, és ha az azzal végződik, amit állítanak, vagyis, hogy magánportákat is érintett a fásítás, akkor szeretnék, ha ezt valahogy rendeznék. Akár kárpótlás formájában, akár sajátítsa ki ezt a területet az önkormányzat és fizessenek a telkek ezen részeiért. Ha már beültettek oda számításuk szerint 25-30 fát. Azt nem tudjuk, hogy mennyire dühös a panaszos levelük, vagyis, hogy akár birtokháborításnak fogják-e fel az akciót. Az önkormányzati sajtónak nyilatkozó Sipos László szavaiból az derül ki, hogy nem csupán fásítás volt ez, de úgy alakították ki két sorban a fákat, hogy majd később az itteni futókört kihozzák ide, meghosszabbítva azt.

Hasonló cikkünk:  Helyreigazítás és rendőrségi nyomozás a Kecskeméti Médiacentrum érintettségével

Úgy tudjuk, érdeklődésünk után a faültetők a helyszínre mentek, és találkoztak az egyik panaszossal

Tegnap levélben érdeklődtünk a Bácsvíznél, hogy szerintük előfordulhatott-e ilyen hiba, mint amit a két ingatlantulajdonos állít. Illetve arról is érdeklődtünk, hogy felmérték-e az ültetés előtt, hogy hova lehet fákat tenni. Valamint arról is tudakozódtunk, hogy ha beigazolódik a tulajdonosok állítása, akkor hogyan kívánják rendezni a helyzetet. Kora délután írtuk a levelet, amelyre nem sokkal később a vezérigazgató azt írta, hogy tájékozódik és jelentkezik, mit tudott meg.

Közben úgy értesültünk, hogy levelünk után az ötletgazda az egyesület egyik tagjával kiment a helyszínre, ahol éppen összetalálkoztak az egyik telektulajdonossal. Információink szerint a beszélgetés során felvetette Sütő Vilmos, hogy kiveszik a csemetéket, ha ezt szeretnék a tulajdonosok. Hogy végül milyen megoldás születik, azt nem tudjuk. Talán a Bácsvíz válaszából ez ki fog derülni. Illetve ha lesz önkormányzati vizsgálat, akkor arról is beszámolunk, ha kapunk erről információt. Mihelyt új információink lesznek, frissítjük a cikket.

FRISSÍTVE

Cikkünk után a Bácsvíz elismerte, hogy a fák csaknem fele magánterületre ment.

A Bácsvíz elismerte: 32 fát magánterületre ültettek

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...