fbpx
15.3 C
Kecskemét
2021. október 27., szerda

FRISS HÍREK

Kiszorítósdi – Ilyen látványosan adnak pofont a választói akaratnak

Már cikkeztünk arról korábban, hogy nem kaptak saját választókerületük fejlesztéséről szóló sajtótájékoztatóra meghívót ellenzéki képviselők. Így Szőkéné Kopping Rita nem lehetett ott az úgynevezett Szarvas tér átalakításáról szóló eseményen.

hiros.hu

A Katona gimnázium tornacsarnokát felvázoló tájékoztatóra pedig Bodrozsán Alexandra nem kapott meghívást. Viszont mindkét eseményen ott lehetett Salacz László, fideszes országgyűlési képviselő.

hiros.hu

Megírtuk, hogy ezzel lényegében a választói akaratot nézik le, akik nem küldik ki a meghívókat, vagy aki olyan utasítást ad, hogy ne menjen bizonyos képviselőknek meghívó. Ha úgy tetszik, a többségi véleményen lévő lakosságot szorítják ki saját lakóhelyéről, persze nem fizikai értelemben. Nem mellékesen a képviselőket is, hiszen ha nem lehetnek ott az ilyen eseményeken, hogyan tudnának ezekről beszámolni a választóiknak, és tájékoztatni a sajtót? Már azt, amelyik meghívót kap. A KecsUP nem tartozik ezek közé.

Fideszes körzetben ott lehetett a képviselő

Azonban az említett két eset óta, nem sokkal ezek után, volt két olyan esemény is, amely kormánypárti körzetek fejlődését jelentette be, és ezeken ott is voltak a fideszes képviselők. Az egyik a kadafalvi kondipark építéséről szóló bejelentés volt.

Hasonló cikkünk:  Két alpolgármester adott át két padot a vasútkertben
Hasonló cikkünk:  Tudás és megbízhatóság - Beszélgetés Király József képviselőjelölttel (x)

hiros.hu

A másik a katonatelepi bölcsőde építésének megkezdődése. Mindkét helyen ott lehettek a kormánypárti képviselők.

hiros.hu

“Ön fittyet hány a kecskeméti polgárok 45%-ának véleményére”

Szőkéné Kopping Rita, a Szövetség frakcióvezetője megelégelte ezt és kommentben üzent a polgármesternek. Az elektromos buszról szóló poszt alá.

Az ellenzéki képviselő szerint jó lett volna, ha az eseményen tőlük is ott lehet valaki. Majd úgy fejezte be, hogy

“Kizárhat minket minden várost érintő eseményről, de ne feledje, ez azt jelenti, hogy Ön fittyet hány a kecskeméti polárok 45%-ának véleményére.”

Említett példáink az elmúlt bő egy hónap termése csupán.

 

 

 

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...